Hat új taggal bővült a halhatatlanok névsora

 

Guy Carbonneau, Szergej Zubov, Vaclav Nedomansky és Haley Wickenheiser mellett két szakvezető is bekerült a Hall of Fame-be.

Guy Carbonneau háromszoros Stanley Kupa-győztesként (1986, 1993, 1999) fejezte be 19 éves pályafutását. A Montreal, a St. Louis és a Dallas centereként 1981 és 2000 között 1318 mérkőzésen 663 pontot (260 gól, 403 assziszt) szerzett, amihez a playoffokban még 93 egységet tett hozzá 231 összecsapáson. Carbonneau korának egyik legjobban védekező csatára volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy háromszor (1988, 1989, 1992) is megkapta a Selke-trófeát. Az első két bajnoki címét a Montreallal nyerte, utóbbi esetben ő vehette át a trófeát csapatkapitányként. 1994-ben St. Louisba igazolt, majd egy évvel később a Dallasba, ahol a harmadik Stanley Kupáját is megnyerte 1999-ben.

Szergej Zubov az ezredforduló előtti és utáni évtized egyik legponterősebb védője volt. 16 szezon alatt 1068 mérkőzésen 771 pontot (152 gól, 619 assziszt) szorgoskodott össze, amihez a rájátszásokban még további 117 egységet tett hozzá 164 találkozón. Zubov 1992-ben mutatkozott be a New York Rangersben, és két évvel később nemcsak tagja volt kupagyőztes csapatnak, de Kovaljov, Nyemcsinyov és Karpovcev mellett azon négy orosz játékos egyike is, akik neve elsőként került fel a Stanley Kupára. A Rangers után egy évet lehúzott Pittsburghben, majd átigazolt Dallasba, ahol még tíz évet játszott, egészen 2009-ig aktív volt. A texasi klubbal 1999-ben jutott fel a csúcsra, ahol többek között csapattársa volt a már említett Carbonneau is.

A csehszlovák Vaclav Nedomansky volt az első játékos az NHL-ben, aki disszidensként lépett jégre a tengerentúlon. Az 1944-es születésű center a pozsonyi Slovanban nevelkedett, innen dobbantott 1974-ben. Három és fél évadot játszott a WHA-ban, majd 1977-ben 33 évesen idény közben az NHL-es Detroitba igazolt. A Red Wingsben öt szezont húzott le, amit még egy-egy követett a Rangersben és a Bluesban. Az NHL-ben hét esztendő alatt 420 mérkőzésen 277 pontot (121 gól, 156 gólpassz) szerzett. Az olimpiai ezüsttel és bronzzal is büszkélkedő csatár 1983-ban, 39 évesen vonult vissza.

2019 hhof

Haley Wickenheiser minden idők legnagyszerűbb női játékosa. A kanadai válogatott tagjaként zsinórban négy olimpiai elsőséget szerzett (2002, 2006, 2010, 2014), ezenfelül a Salt Lake Cityben (2002) és a Torinóban (2006) megrendezett játékokon ő kapta a legjobb hokisnak járó MVP-címet. A négy olimpiai elsőség mellett hét világbajnoki aranyat is szerző csatár 168 góllal, 211 gólpasszal és 377 ponttal mind a mai napig a kanadai válogatott legeredményesebb játékosa.

Szakvezetőként ketten lettek tagjai a Hall of Fame-nek. Jim Rutherford az NHL 1967-es bővítése óta az egyetlen, aki két különböző csapat GM-jeként is Stanely Kupát tudott nyerni. Az egykori kapus 1994-ben lett a Hartford Whalers, majd a költözés után a Carolina Hurricanes általán,os igazgatója amellyel 2006-ban szerezte az első kupáját. 20 év után 2014-ben vette át a Pittsburgh csapatát, amelyet 2016-ban és 2017-ben vezetett a csúcsra. 2016-ban a legjobb GM-nek is megválasztották az NHL-ben.

Jerry York több mint fél évszázada az egyetemi hoki megkerülhetetlen alakja. 1968-ban kezdte a karrierjét a Boston College-nál, majd jött a Clarkson University, a Bowling Green State University, aztán 1994-től ismét a Boston, amelynek a mai napig az edzője. 1984-ben szerezte az első bajnoki címét a Bowlinggal, amit további négy (2001, 2008, 2010, 2012) követett a Bostonnal, így az egyetemi hoki történetében annak a három edzőnek az egyike, aki két csapattal is nyerni tudott. 1067 győzelmével rekorder, amihez olyan játékosok segítették hozzá, mint George McPhee, Rob Blake, Brian Gionta, Brooks Orpik, Marty Reasoner és Johnny Gaudreau.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum