Ryan Duncan 8 szezon után távozik Salzburgból

 

A Red Bullt elhagyó kanadai egy huzamban öt éven át gyártotta a pontokat az EBEL-ben, de korábban előbb két, majd egy idényt már eltöltött ott.

A Salzburg megszerezte a kanadai Bud Hollowayt a Skellefteától, aki kétszeres svéd bajnoknak mondhatja magát. Érkezett honfitársa, Bendan Mikkelson is, méghozzá friss német bajnokként az Adler Mannheimtől. Közben bejelentették, hogy nem hosszabbítják meg Brant Harris, Dustin Gazley, Ryan Duncan, Bobby Raymond, Will O?Neill és Chris VandeVelde lejáró szerződését. Közülük Duncan a csapat oszlopa volt régóta, hiszen 2 szezont leszámítva 2009-től szerepelt a Red Bullnál, és 8 éve alatt 7-szer ért el legalább 45 pontot. A Salzburg gyakorlatilag készen áll, 3 kapusnak, 8 védőnek és 16 csatárnak van kontraktusa a következő idényre.

A Dornbirn is elkezdte feltölteni keretét, előbb bejelentették két junior ? Jannik Frowis és Julian Auer ? érkezését, majd az első légiósokat is. A 31 éves Evan Trupp az Iserlohntól, Mikko Vainonen az Orli Znojmótól, William Rapuzzi a finn Liigából érkezik. Meghosszabbította szerződését Kevin Macierzynski, Olivier Magnan, Stefan Häussle, Philipp Pöschmann és Maximilian Egger.

A bajnok Klagenfurt továbbra is csak két új igazolásnál tart, de közben temérdek játékosával hosszabbított: Siim Liivik, Mikolaus Kraus, Marcel Witting, Stefan Geier, Manuel Geier, Matthew Neal, a kétszeres EBEL-gólkirály Andrew Kozek és Patrick Harand is marad 2019/20-ra. A KAC így máris 23 játékossal rendelkezik.

Az EBEL-döntős Vienna Capitals leigazolta a brit bajnok Kyle Baunt a Belfast Giantstől, ahol 60 mérkőzésen 71 pontot szerzett. Érkezik még két kanadai védő a finn bajnokságból: Mark Flood az Ilvest, Brenden Kichton a SaiPát hagyta el a bécsiek hívó szavára. Meghosszabbította szerződését Alex Wall és Patrick Peter. A fővárosiaknak egyelőre 16 bejelentett hokisuk van.

Az Innsbruck a Dornbirn két játékosát hozta el. Joel Broda csak 22 mérkőzésen lépett jégre az elmúlt szezonban, míg a 23 éves Thomas Vallant nem tudott meghatározó játékossá válni az osztrák bajnokságban. A szlovén válogatott kapus, Luka Gracnar Norvégiába szerződött a Storhamarhoz.

A Villach hazahozott egy évek óta Svájcban jégkorongozó osztrákot, Martin Ulmert. A 31 éves szélső Svájcban nőtt fel, és bár 4 szezon erejéig játszott Ausztriában, most az NLB-s EHC Oltentől érkezik. A villachiak meghosszabbították két kiegészítő játékosuk, Lukas Schluderbacher kapus és Christof Kromp szerződését.

A Bolzano és a Graz is az ECHL-ből hozott légióst, a 23 esztendős Kevin Spinozzi előbbit, a 24 éves Trevor Hamilton utóbbit erősíti a következő szezonban.

A Znojmo is bejelentett két érkezőt: a hatszoros szlovák bajnok csatár, Matej Cesik Besztercebányáról érkezik, a 26 éves hátvéd, Kevin Tansey pedig az észak-amerikai ECHL-ből. A cseh EBEL-csapatnak egyelőre 21 ismert játékosa van.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum