Kiss Dávid: Ebből a projektből sok minden kijöhet

 

Együttműködésbe kezdett a győri jégkorongklub a Fehérvári Titánokkal. Kiss Dávid vezetőedzőt a szakmai háttérről kérdeztük.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Győri ETO HC együttműködési szerződést írt alá a Fehérvári Titánokkal, így a következő három évben egyre szorosabbra fűzik kapcsolataikat. A szervezési és egyéb feladatokról Nagy Ákos, a győri klubmenedzser már nyilatkozott blogunknak, ám mi kíváncsiak voltunk a szakmai háttérre is. “Amikor a két klub vezetői az elmúlt hónapokban végigtárgyalták az együttműködés részleteit, én annyit kértem, hogy próbálják meg a játékosok szempontjait is figyelembe venni – kezdte blogunknak Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője. – Igaz, hogy papíron hazai meccsek lesznek a győri találkozók, valójában mégis idegenben játszunk, hiszen utaznunk kell, a hokisok nem a megszokott öltözőjükben készülhetnek, és így tovább. Úgy érzem, mindezekben abszolút partnerek lesznek a győriek, már most látszik, hogy a legapróbb részletre is odafigyelve alakítják ki a körülményeket, az öltözőket, így remélem, gyorsan belakjuk az új jégcsarnokot.”

Ilyen együttműködésre a magyar jégkorongban nem volt még példa, így lényeges lesz, hogy miként zajlik majd a közös szakmai munka. “Amit hangsúlyozni kell, az a fokozatosság. Nem lehet egyik napról a másikra felborítani a szakmai munkát, amelyet évek óta következetesen viszünk végig Fehérváron. A Titánok játékoskerete nagyrészt adott, az edzéseinket a Raktár utcában tartjuk, ez nem változik. Ami újdonság: fel kell mérnünk a győri utánpótláscsapatokat, hogy kik lehetnek azok, akik megpróbálhatják beverekedni magukat a csapatba. Már ajánlottak nekem néhány játékost, akiről úgy gondolják, hogy megállnák a helyüket ezen a szinten. Őket meg is hívjuk az edzésekre, így képet kaphatunk róluk. Ebben a pillanatban még nem tudjuk megmondani, milyen gyors lehet a győri játékosok beépülése a Titánok csapatába. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy továbbra is kulcsszerepet szánunk az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hokisainak. Azok a fiatalok, akikben az edzői stáb komoly perspektívát lát, a jövőben is részei lesznek a csapatnak. A cél nem változott: minél több minőségi játékost adni a Fehérvár AV19 EBEL-csapatának és a magyar válogatottnak.”

Kiss_David-900

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Az egyik legfontosabb kérdés, miként sikerül elérni, hogy a Titánok játékosai ne úgy tekintsenek a győri mérkőzésekre, mint idegenbeli találkozókra. A csapat vezetői igyekeznek ezt is áthidalni. “A győri klub valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy a játékosok otthon érezzék magukat. Ahogy mondtam, az öltöző kialakítását a kéréseinknek megfelelően végezték el, az olyan apróságnak tűnő, de a hokisoknak fontos részletekre is figyelnek, mint a padok, a szőnyegek, a hűtő, a névtáblák és még sorolhatnám. Összességében az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondolom, a játékosok Győrben valóban azt érezhetik majd, hogy ők a város első számú hokicsapata.”

Az aláírt szerződés három szezonra szól, de milyen lesz ez a csapat három év múlva? “Ezt nagyon nehéz lenne most megmondani. Ilyen együttműködés, hogy a farmcsapat egy másik városban szerepel, még nem volt Magyarországon, ezt nekünk is ki kell tapasztalnunk. A napi munka során fogjuk meglátni, hogy mennyire olajozottan tudunk együtt dolgozni. Meg kell néznünk, miként hat ez a játékosok teljesítményére, hiszen például az utazás az ő pihenőidejükből vesz el. Szintén fontos kérdés, hogy a győri játékosok mennyire és milyen gyorsan tudnak felnőni a feladathoz, hogyan lehet őket beépíteni. Az biztos, hogy a következő években már nemcsak a fehérvári, hanem a győri akadémiára is támaszkodhatunk, ami mindenképpen növeli a versenyhelyzetet a csapatba kerülésért. Ebből a projektből sok minden kijöhet, ám a legfontosabb most, hogy a profi hoki gyökeret verjen Győrben. Aztán három év múlva már sokkal okosabbak leszünk.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., csütörtök
EL 19:00 UTEDEB 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 30., péntek
EL 18:30 MISFTC 0-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 5-2VÉGE
október 1., szombat
SHL 15:15 HVJOSK 
    • SPORT 2
október 2., vasárnap
EL 16:30 BRASCC 0-1VÉGE
EL 17:00 DABFTC 2-4VÉGE
EL 17:30 FHAUTE 3-2VÉGE
ICEHL 17:30 OLLAVS 4-3 HVÉGE
EL 17:40 BJADEB 9-3VÉGE
október 4., kedd
BL 18:00 KATAVS 2-4VÉGE
október 5., szerda
MK 18:30 JMADAB 
MK 18:45 ÚJASZG 
MK 20:40 IKOWRM 
október 7., péntek
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEDEB 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:00 UTEBJA 
EL 18:30 FTCFHA 
NL 19:45 GSEZSC 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum