Bartalis: Szeretnék visszatérni a régi önmagamhoz

   

Bartalis István visszatér az Allsvenskanba, ahol felnőtt jégkorongozó lett belőle, és egyúttal a kreatív játékhoz is visszatérne.

Két magyar és három német szezon után ismét Svédországban szerepelhet a magyar válogatott csatára. A svéd másodvonalban érdekelt HC Vita Hästen ugyanis hétfőn bejelentette a magyar válogatott center leigazolását.

?Az elmúlt három évben Németországban játszottam, ahol a kanadai stílus vált dominánssá ? mondta blogunknak a 28 éves hokis. ? Minden korongot azonnal a kapu felé kell tenni, követni kell a sémákat, közben elvész a kreativitás a játékból. Be kellett látnom, hogy ez a fajta hoki távolabb áll tőlem, mint a svéd, ahol van terük az egyéni villanásoknak, a szép megoldásoknak. A döntésemben nagy szerepet játszott, hogy szeretnék visszatérni a régi önmagamhoz, ahhoz a kreatív játékhoz, amit a magaménak vallok.?

A támadó tehát ismét abban a közegben jégkorongozhat, amit talán a legjobban ismer, hiszen éveket töltött a svéd utánpótlásban, ott lett felnőtt játékos, az allsvenskanos Troja-Ljugby színeiben 5 idény alatt 216 mérkőzést játszott, ezeken 75 pontot, 33 gólt és 42 gólpasszt jegyeztek fel a neve mellé. De hogyan kell elképzelni egy nemzetközi rutinnal, komoly válogatott tapasztalattal rendelkező hokis klubkeresését?

?Több szálon futottak az események, az ügynököm is dolgozott, persze én is körbenéztem. Aztán végül felhívott Tony Zabel, a HC Vita Hästen vezetőedzője, egyben általános igazgatója, és konkrét ajánlatot tett. A csapat az elmúlt években hullámzó teljesítményt nyújtott, hol jobban, hol rosszabbul szerepelt, de szeretnék végre stabilizálni az eredményeiket. Ennek szellemében akarnak most erős csapatot összeállítani, amelyben nekem szánják az első sor centerpozícióját. Persze az egy dolog, hogy a vezetőedző ezt mondja, de biztos vagyok abban, hogy lesz ott néhány játékos, akik az első két sorba szeretnék kerülni. Nincs kétségem, hogy keményen meg kell majd küzdenem a helyemért, viszont a versenytől sosem féltem. Az edző beszélt arról, hogy fontos eleme leszek a csapatnak, mivel nagy nemzetközi rutinnal rendelkezem, és mégsem tartozom az idős játékosok közé. Számít rám a speciális játékokban is, végig úgy éreztem, hogy húzóembernek szerződtetne. A csapatnál július végén kell jelentkeznem, addig folytatom az egyéni felkészülést, hogy a rajtra a legjobb formámban legyek.?

bartalis

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum