Ez történt az NHL-draft két napján

 

A választást az észak-amerikaiak uralják, az oroszok, a svédek és a finnek érnek még oda nagyobb számban, a többiek 1-2 játékossal képviseltetik magukat.

A 2019-es NHL-drafton összesen 12 országból választottak ki játékosokat a csapatok. A legnagyobb számban kanadaiakat, összesen 69-en kerültek be az idei osztályba. Őket az Egyesült Államok követi 57 játékossal, majd kisebb szakadék után jönnek a nagy európai hokinemzetek: Oroszországot 28, Svédországot 26, Finnországot 22 játékos képviseli. Csehország volt még valamennyire jelen, tőlük 7 játékost választottak. A kisebb hokis nemzetek közül Fehéroroszország és Dánia két-két játékossal került a listára, miközben Németország, Lettország, Szlovákia és Svájc csak egyet-egyet tudott adni.

Utoljára 2014-ben fordult elő, hogy az első német előbb keljen el, mint az első svéd, akkor Leon Draisaitlre csapott le az Edmonton az első kör harmadik helyén, William Nylandert viszont csak a 8. helyen vitte el a Toronto Maple Leafs. Idén a Detroit mindenkit meglepett, amikor a hatodik helyen a Mannheim hátvédjét, Moritz Seidert draftolták. A legjobb svéd az a Philip Broberg lett, aki szintén hátvéd, és akit az Edmonton láncolt magához. Nem kicsi tehát a felelősség a hatalmas termetű ifjú németen, aki számára ? annak ellenére, hogy már a felnőtt világbajnokságon is járt, ahol gólokat is szerzett ? egyelőre minden bizonnyal az lesz a feladat, hogy a DEL-be nőjön bele. Az értékelések főként azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy megbízható, fejlett a hokiintelligenciája, és hogy nagyon jól kezeli a távolságot, tudja, mennyire mehet közel az ellenfélhez és a koronghoz védekezés közben.

A legjobb orosz a Moszkvában született, de jelenleg Szentpéterváron született Vaszilij Podkolzin lett. Róla előzetesen megoszlottak a vélemények, volt olyan szakértői oldal, amely a 4., de olyan is, amely a 12. helyre várta. A 185 centis szélső elsősorban a sebességéről és az erős fizikai hokijáról ismert, az U18-as válogatott csapatkapitányaként ezüstérmet szerzett a világbajnokságon, de a juniorok között is adott három asszisztot két meccsen, ahol a harmadik helyet szerezték meg.

Az első körben négy svéd, három finn, egy orosz és egy német játékos kelt el az észak-amerikaiak mellett, a többi ország játékosainak a későbbi körökre kellett várniuk. Az első körösök után a legjobb európai a dán Mads Sogaard lett, aki a második kör 37. helyén kelt el, a legjobb fehérorosz, Vladiszlav Koljacsonok pedig az 52.-en, miközben a legmagasabban rangsorolt cseh a kapus Lukas Parik lett, és csak a harmadik kör 87. helyén böktek rá. Svájc idén csak egy hetedik körös hokist tudott felmutatni Valentin Nussbaumer személyében, illetve az MHL-es lett, Artur Silovs is csak hatodik körben hívta fel magára a figyelmet.

Szlovákia esete külön említésre méltó, hiszen csak egy játékost tudtak adni a draftra, miközben tavaly vagy négy évvel ezelőtt is öttel képviseltették magukat. Igaz, 2016-ban előfordult, hogy egyetlen hokisukat sem választották ki. Idén az a Maxim Cajkovic jött ki a rendszerből, akit a legtöbben a második kör végére, a harmadik kör elejére vártak, ehhez képest a 89. helye kicsit mindenképpen csalódás. A pozsonyi születésű szélső egészen korán külföldre került, 13 évesen a Kometa Brno korosztályos csapataiban játszott, majd jött Svédország és a Malmö, utóbb pedig átkerült a tengerentúlra, ahol a QMJHL-es Saint John Sea Dogs csapatában ért el 60 meccsen 46 pontot. Az ifjúsági világbajnokságon sem ment neki rosszul, hét meccsen lőtt három gólt és adott négy gólpasszt. Vele kapcsolatban a lövőtechnikáját emelték ki a szakértők.

Összességében a draft második napja már nem annyira a játékosokról, mint a bejelentett cserékről szólt. Ennek részben az volt az oka, hogy tényleg nagynevű játékosok váltottak klubot, másrészt ahogy minél lejjebb megyünk a draftkörökben, úgy zuhan az esélye annak, hogy valaki komoly NHL-es karriert tudjon befutni. Ettől függetlenül minden játékos életében hatalmas dolog, ha bekerül az évfolyama kétszáz legjobbja közé, amiből szakmailag is sokat profitálhatnak, ha nem is feltétlenül az NHL-ben. Mint látható, igen szűk azon országok köre, ahonnan a csapatok merítenek, úgyhogy akkor is elitklubról beszélhetünk, ha a draftoltak túlnyomó többségének a neve nemcsak a laikusok számára nem mond semmit, hanem a hozzáértők egy jó része sem feltétlen hallott róluk. Számunkra persze az a legfontosabb, hogy mikor lesz ismét olyan magyar tinédzser, aki megugorja ezt az igen magasan lévő lécet. Nem volt kizárható, hogy ez idén is megtörténhet, de jövőre talán ? ha minden kedvezően alakul ? majd ez is megtörténhet.

draft

draft round 2

draft round 3

draft round 4

draft round 5

draft round 6

draft round 7

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum