Ők az idei NHL-draft nyertesei és vesztesei

A Devils és a Rangers nyilván nagyot húzott, az Avalanche kezd bajnokesélyes keretet építeni, a Canadiens is a legtöbbet hozta ki a helyzetéből.

Lement a draft első köre, amelyet minden évben a legnagyobb érdeklődés övez. Ez éppolyan természetes, mint amilyen igazságtalan, hiszen az első körös játékosokra egész évben nagy figyelem irányul, ugyanakkor azt is látni kell, hogy okos választásokkal a szombati hat fordulóban is lehet értékes hokisokat kifogni, akik bizonyos feladatokat hibátlanul el tudnak majd végezni. Ez egyben rávilágít a draftolás sokszor emlegetett nehézségére is: szinte lehetetlen megmondani, hogy 18 évesen kire milyen minőségű és pláne milyen hosszú NHL-karrier vár. Úgyhogy mielőtt ítéletet mondanánk, ezt mindenképpen érdemes szem előtt tartani, mert később kiderülhet, hogy akiket a draft pillanatában nyertesnek gondolunk, nem nyertek akkorát, és a veszteseknek véltek által vállalt szokásosnál nagyobb kockázat is kifizetődhet.

Nyilvánvaló, hogy az első két helyen választó csapatok nagyon jól jártak, hiszen az idei évfolyamból Jack Hughes és Kaapo Kakko meghatározó játékosa lehet a ligának. De a következő években érdemes lesz figyelni a Coloradóra is. Olyan fiatal és dinamikus mag formálódik a denveri csapatnál, amiből inkább előbb, mint utóbb bajnokságra esélyes keret állhat össze. Az idei drafton nagy lépést tettek ebbe az irányba, az Ottawától Matt Duchene-ért cserébe kapott első körös pick végül a negyedik helyről biztosított választási jogot a számukra, amivel a korosztály legjobbnak tartott hátvédjét, Bowen Byramet húzták be. A kanadai bekk a WHL-ben 67 mérkőzésen 71 pontot szerzett. Mellette a 16. helyen azt az Alex Newhookot húzta az Avalanche, aki ugyan centert játszott idén a Victoria Grizzlies csapatában, de az NHL-ben szélsőként nagyobb hasznát vehetik elképesztő sebességének, illetve akár a második sor vezére is lehet Nathan MacKinnon mögött. Byram megszerzésével tovább erősödött a védelem, amelyben így is ott találjuk Cale Makart, Samuel Girardot és Conor Timminst, ez a négyes pedig egyértelműen a legígéretesebb hátsó alakzat az NHL-ben. A MacKinnont és Rantanent soraiban tudó csapat sebességére eddig sem volt panasz, de Newhook fokozhatja ezt a robbanékonyságot.

Az Avs előtt a Montréal választott, és feltehetően ők maguk is elcsodálkoztak, hogy az előző 14 csapatból senkinek nem kellett Cole Caufield, aki az amerikai utánpótlás-nevelési programban 64 meccsen 72 gólt és 100 pontot termelt, az ifjúsági világbajnokságon pedig 7 meccsen 14 gólig és 18 pontig jutott. A fiatalemberrel kapcsolatban két kockázati tényezőt szoktak megemlíteni. Az egyik, hogy 170 centijével nem biztos, hogy bírni fogja az NHL darálóját, a másik, hogy a szezonban többnyire Jack Hughes szélsője volt, ami rendesen megdobhatta félelmetes statisztikáit. A kételyeknek ellentmond varázslatos lövőtechnikája, az USA U18-as válogatottjának edzője, John Wroblewski egyenesen mini Ovecskinnek nevezte őt.

Nagyon jól járt a Buffalo is, amelynek a hetedik helyen szinte az ölébe pottyant a Hughes és Kakko utáni játékosok egyik legjobbika, a 191 centis, a WHL-ben 84 pontig jutó center, Dylan Cozens. A építkező Sabres számára kulcsfontosságú, hogy Jack Eichel mögött a második sor is termelje a pontokat, ennek a centerposztjáért így már két nem akármilyen játékos versenyez, miután Cozens egyértelmű kihívója lesz Casey Mittelstadtnak.

Voltak meglepetések is a drafton. A bevezetőben részletezett okok alapján az átlagosnál nagyobb kockázatot vállalt például a hatodik helyről választó Detroit azzal, hogy Moritz Seidert húzta. A 192 centis német fiatalember 29 meccset játszott idén a Mannheimben, ahol hátvédként 6 pontig jutott. Nagyon jó fizikai adottságai vannak, kimondottan jól is mozog a jégen, az A csoportos világbajnokságon gólokat is lőtt, de voltak nála jobb pedigrével rendelkező játékosok még a sorban. Érdekes módon Steve Yzermantől nem állnak távol a merész draftolások. Az NHL egyik legjobb általános igazgatója bátran nyúl ismeretlenebb játékosokhoz, eddig azonban ezek a húzások nem nagyon jöttek be, elég csak a 2010-es draft hatodik helyén választott Brett Connolyra gondolni, vagy a két évvel később a tizedik helyről elvitt Slater Koekkoekre, illetve a 2014-ben kiválasztott Tony DeAngelóra. Connoly és DeAngelo ugyan másik csapatban magukra találtak később, de Tampában egyértelmű kudarc volt a történetük. Az idén abban bízhatnak a Red Wings-szurkolói, hogy új főnökük a páratlan években nagyobb szerencsével szokott járni.

Szintén nagy kockázatot vállalt a Florida, amely a 13. helyről csapott le Spencer Knightra. Az amerikai fiatalember kivételes képességeiről ugyan mindenki meg van győzödve, mégis, az elmúlt évtized tapasztalatai alapján nagyon rizikós volt őt választani. Mert bár a kockázat a mezőnyjátékosok esetén sem kicsi, ugyanez hatványozottan igaz a kapusposztra. Elég arra gondolni, hogy az elmúlt 11 évben 8 alkalommal választott valamelyik csapat kapust a draft első körében, közülük pedig csak az idei Vezina-nyertes, Andrej Vasziljevszkij vált be. A másik hét kapusnak összesen 87 meccsnyi NHL-es tapasztalata van. Bármilyen jó is tehát Knight, az NHL-es karrierjével kapcsolatban sokkal nagyobb a bizonytalanság a posztjából kifolyólag.

A drafton minden évben megméretik magukat egymással szemben az utánpótlás nevelésével foglalkozó ligák is. Idén ezt a csatát egyértelműen az amerikaiak programja és a WHL nyerte meg. Az első 15 választott csaknem fele, hét játékos érkezett az amerikai utánpótlásból. Abból a programból, amelynek összesen 20 draftra jogosult játékosa volt. Heten az első 15 között végeztek, 8-an keltek az első körben, ami elképesztően magas arány. A kanadai juniorligák messze több játékost szállítanak, ehhez képest csak a WHL lehet büszke az idei teljesítményére,az első hétbe három játékost közülük húztak be. Ezzel szemben a legnagyobb vesztes az OHL, amely sokáig a legjobb juniorligának számított a világon. Ehhez képest a legjobb játékosuk a Dallas Stars által a 18. helyen választott Thomas Harley az idén. Ez holtversenyben a legrosszabb helyezés a liga 1980-as alapítása óta. 1986 óta először fordult elő, hogy nem került OHL-es játékos a legjobb tíz közé. Ha marad ez a trend, akkor Kanadában érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy mennyire hasznos a sportág számára, hogy a junior-jégkorong odaát kőkemény üzleti alapokon működik, és a játékosok egyéni képzésére így kevesebb figyelem jut, mint az USA-ban vagy az európai országokban.