Nyikita Kucserov lett a legértékesebb játékos

   

Vasziljevszkij a legjobb kapus, Ryan O’Reilly a Stanley Kupa és a Conn Smythe-trófea után a legjobban védekező csatár díját is vitte. Kiosztották a díjakat.

A hagyományoknak megfelelően Vegasban gyűlt össze az NHL krémje a szezon végi díjátadó gálára. Néhány egyéni elismerés már az alapszakasz, majd a playoff befejeztével gazdára talált: Nyikita Kucserov az alapszakasz pontkirálya lett és ezzel az Art Ross-trófea birtokosa, a gólkirályi címet és az ezzel járó Maurice Rocket-trófeát már-már hagyományosan Alekszandr Ovecskin szerezte meg. A rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófea Ryan O’Reilly birtokába került, míg a legjobb gólátlaggal védő kapusnak járó Jennings-trófeát a Thomas Greiss, Robin Lehner páros kapta.

A legnagyobb érdeklődéssel várt trófea a Hart volt, amelyet a legértékesebb játékos vehetett át és amelyre a Sidney Crosby, Connor McDavid, Nyikita Kucserov trió pályázott. Az elismerést végül nagyon simán az orosz szélső kapta meg, akit a 171 szavazóból 164 tett az első helyre. Kucserov toronymagasan, 128 ponttal végzett a kanadai táblázat élén és egyetlen ponttal megdöntötte Alekszandr Mogilnij orosz játékosokra vonatkozó NHL-rekordját. Kucserov Martin St. Louis után a Tampa történetének második játékosa lett, akit MVP-nek választottak. Kucserovot nemcsak a szakma, hanem saját játékostársai is a legjobbnak látták, így a Hart-trófea mellett a Ted Lindsay-díjat is hazavihette.

A legjobb kapusnak járó Vezina-díjat Kucserov csapattársa és honfitársa, Andrej Vasziljevszkij kapta. Az orosz hálóőr 39 győzelemmel a liga legjobbja lett, hat shutouttal pedig a negyedik. A szezon elején súlyos lábsérülést szerző kapus decemberi visszatérése után 30-7-3-as mutatót produkált, valamint volt egy tízes győzelmi sorozata is. Vasziljevszkij a Lightning történetének az első kapusa, aki megkapta a Vezina-trófeát.

Mark Giordano kapta a legjobb hátvédnek járó Norris-trófeát, ezzel ő lett a Calgary történetének az első győztese. Nicklas Lidström, Doug Harvey és Al MacInnis után Giordano a negyedik hátvéd, aki a 35. születésnapja után kapta meg az elismerést. A Flames hátvédje 74 ponttal második lett a posztján, +39-cel pedig az egész NHL legjobbja.

2016 után ismét Barry Trotz kapta a legjobb edzőnek járó Jack Adams-díjat. A székhelyét Washingtonból New Yorkba áttevő mester a rekordhalmozó Jon Coopert és a Stanley Kupát nyerő Craig Berube-t szorította maga mögé. Trotz egy év alatt csodát tett az Islandernél, a liga legtöbb gólt beszedő csapatából a legkevesebbet kapót rakta össze. Az Islanders edzőjeként a díjat korábban csak a legendás Al Arbour kapta meg éppen 40 évvel ezelőtt.

trotz jack adams

Tavaly nem történt meglepetés az év újonca-díj átadásakor, a Calder-trófeát magabiztosan vihette haza Mathew Barzal. Idén ez közel sem volt így, mert Elias Pettersson és Jordan Binnington is hatalmas esélyekkel várta a szavazást, amibe a harmadik finalista, Rasmus Dahlin nem szólhatott bele. A nyertes végül a Vancouver elsőévese, Petterson lett, akit 151-en tettek az első helyre, míg a friss Stanley Kupa-győztes kapust csak 15-en. Pavel Bure 1992-es elismerése után a svéd jégkorongozó a második Canucks-játékos, aki megkapta a Calder-trófeát.

A Lady Byng-emlékkupát az a játékos kapja, aki egyszerre nyújt kiváló és sportszerű teljesítményt. Idén ezt a Florida centere, Aleksander Barkov kapta, aki 96 ponttal új franchise-rekordot ért el és mindemellett mindösszesen négy kisbüntetést kapott az egész szezonban. Panthers-játékos ég sohasem kapta meg a díjat, viszont finn igen: Olli Jokinen, Teemu Selanne és Jari Kurri.

Ryan O’Reilly egy hét alatt a harmadik díját gyűjtötte be. A Stanley Kupa és a Conn Smythe-trófea után a Blues centere kapta a Frank J. Selke-trófeát, amit a legjobban védekező csatárnak adnak. O’Reilly szoros csatában utasította maga mögé Mark Stone-t és a korábbi négyszeres győztest, az elmúlt nyolc évben mindig jelölt Patrice Bergeront. A friss bajnok és playoff-MVP 77 ponttal karrierje legjobbját érte el és egymás után a második évben volt az NHL legjobb bulizója.

o'reilly selke

A jótékonysági tevékenységet jutalmazó King Clancy-trófeát Jason Zucker kapta, így a trófea először került minnesotai játékoshoz.

A korábban mentális gondokkal küzdő és az alkohol felé forduló, de végül teljesen felgyógyuló és a pályára visszatérő Robin Lehner kapta a Bill Masterton-emlékkupát, amely a legkitartóbb és legelkötelezebb játékosnak jár.

Wayne Simmonds a Mark Messier-ről elnevezett, a legnagyobb vezérnek járó trófeát vehette át. A legjobb menedzsernek Bob Sweeney-t, a Boston GM-jét választották meg, aki öt éve tölti be ezt a posztot a fekete-sárgáknál. Ezen időszak alatt csak a Washington, a Tampa és a Pittsburgh szerzett több győzelmet, mint a Bruins.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum