Jack Hughes a draft esélyese Bob McKenzie-nél

 

A TSN paneljében a megkérdezett 10 szakértőből 8-nál az amerikai az első, csak kettőnél a finn Kaapo Kakko.

Az idei NHL-draftot június 21?22-én, e hét péntekjén és szombatján tartják Vancouverben. Az első öt helyen sorrendben a New Jersey Devils, a New York Rangers, a Chicago Blackhawks, a Colorado Avalanche és a Los Angeles Kings választhat. A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy Jack Hughes vagy Kaapo Kakko kel el az első helyen. Most kijött a börze előtti utolsó előrejelzés, amelyet a TSN-es Bob MacKenzie jegyez. Az ő módszere egy panelen alakul, vagyis az év során rendszeresen felkeres 10, a témában nagy tapasztalattal rendelkező szakembert, akik latolgatják az esélyeket, majd felállítanak egy sorrendet, amit a neves szerző összegez. Az idény során nagy változás nem volt az első helyen: minden időszakban az amerikai Jack Hughes állt az első helyen mind a 10 szakértőnél.

A finn Kaapo Kakko azonban rohamléptekkel közelítette meg riválisát, a junior-világbajnokságon is ő volt a jobb, majd a felnőttek között is, akikkel világbajnoki címet szerzett Pozsonyban. Úgy tűnik, az észak-amerikai szakemberek számára Hughes teljesítménye ezzel együtt is megyőzőbb, amiben fontos szerepet játszhat, hogy a centereket hagyományosan előrébb rangsorolják, mint a szélsőket. Érdemes felidézni, hogy két éve is európai kihívója volt az akkori észak-amerikai favoritra, Nolan Patrickra a svájci Nico Hischier jött fel. Fontos különbség, hogy ez Hischier számára sokkal meggyőzőbben sikerült: az utolsó értékelésnél öten szavaztak rá, négyen a kanadai játékosra, míg egyvalaki a végül negyedik helyen kiválasztott Cale Makarra tett.

Ettől függetlenül nagy kérdés, hogy kit választ a Devils, amely nem dúskál elit centerekben, így elképzelhető, hogy az amerikaira tesznek majd. Sokat már nem kell várni, hogy megtudjuk a választ. Fontos tudni, hogy a TSN rendszere nem azt próbálja megtippelni, hogy melyik csapat kit fo választani (nem egy mock draft tehát), a megkérdezett szakértők feladata, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint állítsák sorrendbe a játékosokat képességeik szerint. Könnyen elképzelhető, hogy a harmadik helyen választó Chicago sem a TSN szakértői által harmadikkéntrangsorolt Bowen Byramra bök, hanem a negyedik Alex Turcotte-ra, aki szintén center. Arról nem beszélve, hogy a csapatok saját szempontjaikat figyelembe véve akár egészen más rangsort is felállíthatnak maguknak, például speciális igényeik vagy a játékstílusuk szerint.

Utoljára 2016-ban végzett amerikai az első helyen Auston Matthews személyében, akit Hischier, majd a svéd Rasmus Dahlin követett. Idén az első tízbe egyetlen hátvéd fért be, a már említett Byram, de a 14-18. hely között ötöt találunk belőlük. Az első 31-be egyetlen kapust választottak a szakértők: az általános megítélés szerint Spencer Knight hatalmas jövő előtt áll. További érdekes részletekért és az első három kör sorrendjéért olvassák el a TSN vonatkozó cikkét.

draft1
draft2

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum