Fejes Nándor is marad a MAC Extraliga-keretében

 

A 20 éves védő az előző szezonban 30 mérkőzésen 2 gólpasszig jutott, a bledi EIHC-tornán a nagyválogatottban is debütált.

Fejes Nándor a Schiller-Vasas HC Erste Liga-csapatában is több alkalommal szerepelt, ahol ráadásul eredményesnek is bizonyult, hiszen 19 találkozón lőtt 3 gólt és kiosztott 7 asszisztot is. ”Nemcsak a korosztályában, hanem néhány évvel előre és néhány évvel mögé nézve is azt mondhatjuk, hogy talán a legkiemelkedőbb képességekkel rendelkező hátvéd a magyar mezőnyben ? mondta róla Majoross Gergely vezetőedző, hozzátéve: ? Ez benne a nagy lehetőség, és kicsit ez is a hátránya. Minden csapatban azt fogják várni tőle, hogy az első négy közé verekedje magát, hiszen ez az a szerepkör, amiben jól tud működni. Ebbe próbál belenőn, és mi ebben próbáljuk őt segíteni.” Fejes Nándor a következőképpen fogalmazott a fejleményekkel kapcsolatban: “Nagyon örülök, hogy újra számolnak velem az edzőim, azon fogok dolgozni, hogy egy jó teljes szezonom legyen. Számomra az a legfontosabb, hogy minél több játékidőt tudjak kiharcolni magamnak, és be tudjam bizonyítani, hogy ott a helyem a csapatban.”

fejes

fotó: MAC Facebook

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum