A jégkorongban az emberfeletti szinte természetes

Ryan O’Reilly hetek óta bordarepedésssel játszott, így lett a playoff legjobbja. A csatár első St. Louis-i évében nyert Stanley Kupát. Portré.

A jégkorongban az emberfeletti már-már természetes. A szezon végén látja az ember, hogy a játékos nincs formában, és meghozza róla a megfellebbezhetetlen ítéletet. Aztán a szezon utolsó meccse után kiderül: a rájátszás során titokban amputálták mindkét lábát és karját, és még az egyik veséjét is kivették. Az ítélet elhamarkodott volt. Ryan O?Reilly nem egészen ez a típus, őt mindvégig csodáltuk. Különösen a döntő utolsó négy meccsén, amelyek mindegyikén gólt szerzett, összesen ötöt. Ilyenre utoljára Wayne Gretzky volt képes 1985-ben. Ezek után O?Reilly nemcsak a Stanley Kupát emelhette a magasba, hanem a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát is, pedig adhatták volna azt Jordan Binningtonnak, sőt a jeget vesztesen elhagyó Tuukka Rasknak is.

De mindenki őt ünnepelte, és az ünneplés közben az édesapja megsúgta egy újságírónak, hogy fia még a második körben, a Dallas Stars ellen bordarepedést szenvedett. Emlékezhetünk rá, az egy hétmeccses széria volt, amit a San José legyőzése követett ? 4-2-re ?, hogy aztán a lehető legtöbb, vagyis hét találkozón küzdjenek meg a Bostonnak. Akinek már volt bordarepedése, az tudja ?  akinek nem, az is sejtheti ?, hogy nem akármilyen fájdalmakkal jár ez, még a légzés is nehéz, lassan múlik, és semmit nem lehet tenni ellene. O?Reilly nem törődött a fájdalmakkal, igazi vezére lett csapatának.

A kezdet finoman szólva sem volt könnyű. A most 28 éves játékos a 2009-es draft második körének 33. helyén kelt el, a Colorado csapott le rá. Hat szezont töltött Denverben, amikor 2015 nyarán Jamie McGinn-nel együtt elcserélték Buffalóba, a Colorado megkapta értük Nyikita Zadorovot, Mihail Grigorenkót és J. T. Comphert. Ekkoriban O?Reilly 50-60 pontos játékos volt, ezeket a számokat a vergődő Sabres csapatában is hozta. Ehhez képest derült égből villámcsapásként érte a hír tavaly nyáron, hogy három idény (222 meccs, 176 pont) után elcserélték St. Louisba: ?Eszembe sem jutott, hogy elcserélhetnek. A szezon végén azon gondolkodtam, min kell változtatnunk, hogy jobbak legyünk, mi lehet nekem ebben a szerepem. Mit kell másképpen csinálnom ahhoz, hogy a csapat elinduljon felfelé. Aztán egyszer csak azt hallottam, hogy az útjában állok valaminek, és hogy elcserélnek? ? nyilatkozta a 185 centis és 98 kilós támadó.

O?Reilly a junioréveket az Erie Otters csapatában töltötte, ahová az OHL-ben közel 4 évtizeden át dolgozó ikon, Sherwood Bassin vitte. Az NHL-t is megjárt általános igazgatónak megvan a véleménye arról, hogy mi okozhatta a játékos végzetét Buffalóban: ?Mindig is mondtam, hogy a bajnokságot nem játékosok, hanem emberek nyerik. Ő pedig egészen kivételes fickó. A győzni akarása egészen hihetetlen, ebben nem ismer tréfát. A szezon végén mindenki hajlamos ugyanazt a szöveget tolni, ugyanazokat a bullshiteket, amiket mindenki ismer. Ezzel szemben ő biztosan kimondta, ami a szívét nyomta.? Az őszinteség sokak számára kényelmetlen lehet. Ennek folyományaként O?Reillynak sem lehetett könnyű megemészteni, hogy túladtak rajta, annál is kevésbé, mivel a házassága másnapján kapta a hírt.

Csalódottsága a szezon kezdetekor fokozódhatott: a Buffalo szárnyalt, az évek óta versenyképes kerettel, ám különösebb sikerek nélkül játszó St. Louis szenvedett. Arról mindenki tud már, hogy január elején a Blues tökutolsó volt a ligában, de arra talán kevesebben emlékeznek, hogy hálaadás környékén a Sabres az első helyen állt. Mindez megviselte O?Reillyt: ?Bekerültem ebbe a csapatba, és csak a frusztráció jött a szezon első felében, úgyhogy már azon gondolkodtam, hogy úristen, mi vagyok én, valami rákos sejt, ami rombolja a csapatot?? Ekkor a szülei tartották benne a lelket. Különösen az apja segített neki sokat, aki maga is erőnléti edző, ki is dolgozott egy speciális edzésmódszert a fiának, amely rengeteg egyensúlyi gyakorlatból és jógából áll a szokásos feladatok mellett.

Gyermekkori barátja, Joey Hishon elmondása szerint fiatalkorukban O?Reilly legnagyobb gyengéje a koritudása volt, amibe nem törődött bele, folyamatosan dolgozott rajta. A fizikum és a technika mellett talán fejben volt a legerősebb: ?Egészen más szinten látta át a játékot, mint mi?. Egy időben az a vicc járta, hogy míg a többiek dámáznak, O?Reilly sakkozik. Hishon O?Reilly papa nyári fitneszgyakorlataiba is belekóstolt: ?Egészen elmebeteg dolog. A legnehezebb, amit életemben valaha csináltam? ? nyilatkozta a megfelelő légzéstechnikát, az egyensúlyt és a szem-kéz koordinációt egyszerre igénylő-fejlesztő feladatokról. Maga O?Reilly is roppant hálás a szüleinek és az édesapjának: ?Nem lennék itt nélküle és az általa tanított dolgok nélkül. Hogyan dolgozzak, hogy keressem folyamatosan az edzés új módszereit, a kreatív feladatokat. Soha ne azt gyakoroljam, amiben jó vagyok. Erre mindig emlékeztetett minket a bátyámmal (Cal O?Reilly az Iowa Wild csapatkapitánya). Ez nagyon nagy segítség volt számomra a fejlődésben. Mindig, amikor szintet léptem, megdicsért és mondta, mennyire büszke rám. Majd nem sokkal később már azzal jött, hogy itt az ideje megtenni a következő lépést, és egy szinttel feljebb is domináns játékossá válni. Mindig segített a jelenben maradni, és azt a középpontba helyezni, hogy hogyan tudom magamat és a játékomat fejleszteni.?

A család nem csak a jégkorongban fontos leckéket tanított a fiúknak. A szülők a sajátjaik mellett tucatnyi gyermeket vettek dajkaságba, így O?Reilly számára soha nem jelentett problémát más hátterű emberekkel szót érteni, felismerni a közösség és az önzetlenség fontosságát, amelyek a jégkorongban is nélkülözhetetlen tulajdonságok. Egyedül a türelmet nem lehetett tanítani, így a szezon közepén az apának kellett figyelmeztetnie fiát, ne eméssze magát, nagyon jó csapatba került, de időbe telik, amíg ennyi ismeretlen emberrel közös nevezőre tud kerülni. Aztán egyszer csak eljött a pillanat. Januárban Doug Armstrong általános igazgató gyakorlatilag a teljes keretét áruba bocsátotta, az egyedüli kivétel a kapus volt, mert ezen a poszton nem volt játékosa, akit el lehetett volna adni. A szurkolók üzemmódot váltottak, és már azért drukkoltak, hogy a Blues maradjon is az utolsó helyen, hogy a legjobb esélyekkel indulhasson a draftlottón. A csapat azonban nem törődött ezzel, a szezon utolsó három hónapjában a történelmi tettet végrehajtó Tampa mögött a mezőny második legeredményesebb tagja lett.

Ebben a három hónapban úgy termelték a pontokat, ami teljes szezonra számítva 116 egységre lett volna elég. Buffalóban a dolgok ellenkező fordulatot vettek, 54 pontos tempóban hozták a meccseket az utolsó négy hónapban. A történtekben kétségkívül hatalmas szerepe volt Binningtonnak, az újonc kapusnak, aki 89-ről 92%-ra növelte a védési hatékonyságot, és a többi sztárnak, például a 33 gólig jutó Vlagyimir Taraszenkónak is. De O?Reilly teljesítménye közülük is kiemelkedett: úgy ért el karriercsúcsot jelentő 77 pontot és lett első a csapat házi kanadai tabelláján, hogy klasszikus védekező center szerepet játszott a második sorban. Jellemző adat, hogy a csapatban Brayden Schenn volt a harmadik legponterősebb, aki 54 pontig jutott.

O?Reillyra a legfontosabb pillanatokban lehetett a leginkább számítani. A rájátszásban 23 pontot ért el, ennyire csak Brad Marchand volt képes. Érdemes elismételni, hogy míg Marchand ezt az első sorban játszva tette, addig O?Reilly a másodikban. A döntő első meccsén nem szerzett pontot, az utolsó haton azonban legalább egyet, három alkalommal kettőt. A hetedik, mindent eldöntő találkozón az ő góljával szereztek vezetést, ami kulcsfontosságú pillanat volt, akkor is, ha statisztikailag nem ez lett a győztes találat.

Ez a St. Louis tele van páratlan történetekkel, kezdve Binningtononnal, folytatva Taraszenkóval vagy a legnehezebb feladatokat is csendben megoldó veterán hátvéddel, Jay Bouwmeesterrel, de a látottak alapján kétség nem férhet hozzá, hogy a Conn Smythe-trófea a legjobb helyre került. Az az ember vitte haza, aki a legtöbbet tette a csapatáért, és aki akkor volt a legjobb, amikor a legjobban kellett: a döntőben.

(A cikk a The Athletic írása alapján készült.)