Megcsináltuk, Hercegnőm!

 

A 11 éves Laila Anderson ott ünnepelt a jégen kedvenc csapatával.

A Blues játékosai a szokásos jótékonysági akciók egyikének keretében látogattak el egy kórházba, ahol egyik legnagyobb rajongójukkal találkoztak a 11 éves Laila Anderson személyében. A kislánynak nagyon súlyos autoimmun betegsége (haemophagocytás lymphohistiocytosis) van, mindössze 15 ilyen embert tartanak nyilván a világon. Januárban csontvelő-átültetésen esett keresztül, alig tudott kimozdulni a kórházból, az élete lényegében a betegágya és az otthona között telt. Mint elmondta, a gyógyulásában jelentős szerepe volt a Bluesnak, és a játékosok mindent megtettek, hogy ez minél jobban sikerüljön. Annyira, hogy a nyugati döntő harmadik meccse előtt az orvos engedélyezte, hogy Laila llátogasson a mérkőzésre. Az édesanyja, Heather posztolt egy videót a szenzációs eseményről, aminek óriási nézettsége lett. Laila azóta minden meccsen ott van. Nem lehetett ez másként a hetediken sem, a Blues meghívta őket Bostonba.

Laila igazi szakértőként minden meccs előtt megjósolja, ki lövi az első gólt. A hetedik előtt Ryan O?Reillyra tippelt. Amikor édesanyja kételyeit fejezte ki ezzel kapcsolatban, csak annyit mondott: ?Két dologban is hibáztál: egyrészt kételkedsz O?Reillyban, másrészt kételkedsz bennem!? Az első gólt természetesen a később MVP-nek is megválasztott O?Reilly szerezte.

A kislány mindezt a lelátóról nézhette, ám később közelebb került az eseményekhez. Amikor a csapat végül önfeledten ünnepelte a diadalt, az élete egyik legjobb meccsét játszó Pat Maroon észrevette legnagyobb szurkolójukat a tömegben. Azonnal ki is szólt neki: ?Megcsináltuk, Hercegnőm!? Ezek után behívták Lailát a jégre is, ahol megölelhette a játékosokat és a kupát.

?Mi általában a jégpályán vagyunk a fiúkkal, tesszük a dolgunkat ? mondta erről Colton Parayko az ESPN-nek még a hetedik mérkőzés előtt. ?De elmész a kórházba, beszélsz vele, látod, hogy miken megy keresztül. Ezt elképzelni sem lehet. Miféle dolgokat tesznek a testébe, annak érdekében, hogy megpróbálják meggyógyítani. Ő pedig mindezt hihetetlenül erős hozzáállással kezeli. Lehet, hogy elveszítjük a meccset és frusztráltak leszünk, vagy idegesen térünk haza. De látni kell, hogy mindeközben vannak emberek, akik az életükért küzdenek.?

Pat Maroon sem fukarkodott a dicséretekkel, amikor Lailáról kérdezték: ?Ő egy igazi harcos, aki mindig is küzdeni fog. Belőle merítünk erőt. Felnézünk rá, és látjuk, hogy min megy keresztül minden egyes nap. Tudom, hogy az orvosok aggódtak miatta, hogy bírja-e, ennek ellenére, felszállt a repülőre és elutazott ide, hogy minket láthasson. Ez egészen hihetetlen. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetett.?

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum