Erik Piatak visszatér Debrecenbe

   

A szlovák csatár három szezon után játszhat újra a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban.

A DEAC bejelentette hetedik légiósát az új szezonra. Erik Piatak három év után tér vissza Debrecenbe, a 33 éves szlovák csatár a 2015/16-os szezon hajrájában játszott a DHK-nál, pont/meccs fölötti teljesítményt nyújtva. Az azóta eltelt időben előbb a francia másodosztályú La Roche sur Yon színeiben jégkorongozott, majd a szlovák másodosztályú Dukla Michalovcéval 2018-ban egy sikertelen, aztán idén egy sikeres osztályozón vett részt. Ez utóbbi szezonban is kiválóan teljesített az Extraligába feljutó gárdában, csapatkapitány-helyettesként az alapszakaszban 43 meccsen 46 pontot szerzett, míg a rájátszásban 15 találkozón 3+8-ig jutott, megszerzésével tehát minden bizonnyal jelentősen erősödik a DEAC.

Piatak mellett a szintén szlovák Daloga, a kanadai Filbrandt, az orosz Markov és Kulesov, valamint a cseh Izacky és Novotny számít légiósnak az Erste Liga-elődöntős csapatnál.

piatak-dhk

DEAC:

edzők:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Kecskeméti Áron (másodedző)

kapusok:
Hetényi Zoltán (2020-ig)
Gönczi Lajos

hátvédek:
Phil Kiss (UTE, 2020-ig)
Léránt René (Dunaújváros, 2020-ig)
Sándor Flórián (Fehérvári Titánok, 2020-ig)
Clint Filbrandt (CAN, University of Lethbridge, USports)
Mestyán István (Dunaújvárosi Acélbikák)
Andrej Markov (RUS)
Nagy Zalán

csatárok:
Berta Ákos (2020-ig)
Jakub Izacky (CZE, 2020-ig)
Vlagyiszlav Kulesov (RUS, 2020-ig)
Dominik Novotny (CZE, 2020-ig)
Salló Barna
Hári Norbert
Molnár Dávid
Martin Daloga (SVK, HC07 Detva, SVK-1.)
Sági Martin (UTE, 2020-ig)
Filep Zsombor
Kozma Ferenc
Erik Piatak (SVK, Dukla Michalovce, SVK-2.)

távozott:
Nico Vuorijarvi (FIN, hátvéd)
Erdei Zoltán (hátvéd)
Márton Koppány (csatár, Vasas)
Hetényi Péter (hátvéd, Vasas)
Vincze Péter Tamás (csatár)
Jiri Behal (CZE, hátvéd)
Nagy Péter (kapus)
Kovács Bronson (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Németh Attila (csatár, Ferencvárosi TC)
Silló Arnold (csatár, Dunaújváros)
Antal Arnold (hátvéd)
Rácz Kristóf (csatár, Vasas)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum