El tudom fogadni a kritikát, igyekszem tanulni belőle

 

Szécsi Patriknak több ajánlata is volt, mégis marad a Hokiklub Budapestnél. Beszélt nekünk az okokról és a célokról is.

Első felnőttszezonjában kitűnő teljesítményt nyújtott az Erste Liga-újonc Hokiklub Budapestben Szécsi Patrik, aki 44 mérkőzésen 19 pontot hozott össze (8 gól, 11 assziszt), és ezzel a sokszoros válogatott Orbán Attila mögött a második legeredményesebb hátvéd lett a klubnál. Közben a sok lehetőséghez jutók körében a plusz/mínusz mutatója is a legjobbak közé tartozott, emellett egyik kiemelkedően látványos találata a hét gólja címét is elnyerte. Bár a még mindig csak 19 éves tehetséget több csapat is kereste, maradt eddig klubjánál. ?Természetesen elgondolkodtam a felkínált lehetőségeken, de komolyan nem merült fel bennem, hogy eligazoljak. Egyrészt a Hokiklubnál minden feltétel adott a fejlődésemhez. Gröschl Tamás vezetőedző a következő szezonra is olyan csapatot akar összeállítani, amelyben nagy hangsúlyt kap a fiatalok fejlődése. Eddig is sok jégidőt kaptam, ugyanezt akarom kiharcolni ezentúl is. Másrészt még előttem áll az érettségi, és sikerült kialakítanom egy gördülékeny napi beosztást az iskola, az edzések és a mérkőzések között, amelyen az utolsó évben nem szerettem volna változtatni.?

A juniorkorú bekk esetében tehát a fejlődésen van a hangsúly, amely téren az előző szezonban sokat sikerült előrelépnie. ?Az U20-ból bekerülni a felnőttbajnokságba komoly ugrást jelent. Szerencsére volt előtte hat mérkőzésem a KMH egyetemi csapatában, ami szerintem kitűnő átmenet az utánpótlás és az Erste Liga között. Így is kellett öt-hat találkozó, mire egyáltalán megszoktam a sokkal nagyobb tempót, de utána egyre jobban belerázódtam, én is és a csapat is. A következő szezonban szeretnék még egy szinttel feljebb lépni. Ehhez elsősorban a védekező játékomon kell javítanom, ezzel együtt az a célom, hogy továbbra is az a dinamikus, támadó felfogású bekk lehessek, aki eddig is voltam.?

Ehhez a fajta játékhoz elengedhetetlen, hogy fizikailag is erősödjön. ?Igen, ez így van, a jelenlegi 78 kilómhoz még hozzá kell pakolnom valamennyit. Éppen ezért már elkezdtem a nyári felkészülést, a testvéremmel együtt végezzük az edzőktől megkapott programot. Olyan 3-4 kiló izomra lenne szükségem ahhoz, hogy a jégen a párharcokból jobban jöjjek ki. Ezt persze nem lehet egyik napról a másikra felrántani, óvatosan kell végigmenni a folyamaton, hogy ne legyen belőle sérülés.?

A Hokiklub Budapestnek az előző szezon középszakaszában szinte végig a saját kezében volt a sorsa, mégsem jutott be a rájátszásba. A terv nem lehet más, mint hogy legközelebb ez már sikerüljön. ?Természetesen az a célunk, hogy bekerüljünk a playoffba, ami a második évünkben komoly siker lenne számunkra. A csapat rutinosabb lesz, így ez az elképzelés szerintem abszolút reális lehet. Ha bejutnánk a rájátszásba, onnan kezdve már teher nélkül játszhatnánk, így bármi előfordulhatna.?

A fiatal hátvéd korábban három U18-as világbajnokságon vett részt, 2016-ban egyik kovácsa volt a divízió 1/B csoportos vb-n szerzett aranyéremnek, 2018-ban a csapatkapitányi C-felvarrót is viselhette. Tavaly azonban az U20-as világverseny előtt meglepetésre kiesett a rostán. ?Számomra a válogatottság mindig rendkívül fontos volt. Ugyanakkor olyan játékosnak tartom magam, aki a kritikát el tudja fogadni, nem sértődik meg, hanem igyekszik tanulni belőle. Most is így történt, levontam a tanulságokat, és igyekszem a jövőben olyan teljesítményt nyújtani, amely valamennyi edzőmnek megfelel. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a következő U20-as világbajnokságra beválogassanak decemberben. Az igazi álmom persze az, hogy valamikor a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhassam, de tudom, hogy azért még nagyon sokat kell dolgoznom.?

szecsi1

fotó: Hokiklub Budapest

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum