Az előző szezon igazi arculcsapás volt számomra

 

A következő idényben már csak játékosként segíti a Dunaújvárosi Acélbikákat Azari Zsolt.

Alakul a keret a DAB-nál, sorra jelentik be az újonnan érkező, a visszatérő, valamint a csapatnál maradó játékosokat. Utóbbiak közé tartozik Azari Zsolt is, aki sok mindent átgondolt az előző bajnokság végén. ?A tavalyi szezon hatalmas csalódás, igazi arculcsapás volt számomra. Sok mindenen át kellett magamat rágnom utána. Jó néhány dolgot átértékeltem, de egyvalami nem változott: imádom a jégkorongot, a játék izgalma még mindig ugyanúgy hat rám, mint eddig, ezért a legfontosabb, hogy ennek a körülményei biztosítva legyenek.”

A DAB csapatkapitányának az is eszébe jutott, hogy talán nem kellene Újvárosban maradnia. “Közvetlenül az alapszakasz vége után sokféle gondolat volt a fejemben. Többek között az, hogy valóban összeférhetetlen-e, ha én itt játszom Dunaújvárosban, ahol édesapám a tulajdonos és az igazgató. Átgondoltam, hogy mi lenne, ha egy másik csapatban folytatnám. Ez a gondolat azonban nem jutott túl messzire, túltettem magam a csalódáson, és megszilárdult bennem az elhatározás, hogy nekem itt kell bizonyítanom, és minden tudásommal öregbítenem a klub hírnevét.?

Az Acélbikák nem jutottak be a rájátszásba. Az akkor a csapatkapitánnyal készült interjúnkban szó volt arról, hogy a kettős feladat a klubon belül ? general manager és játékos ? nem volt jó megoldás. Most ezen a téren változás lesz. ?Édesapámmal úgy egyeztünk meg, hogy a játékon kívül semmiféle szerepet nem kapok. Csak és kizárólag a saját formámért leszek felelős, azért, amit az edzéseken és a mérkőzéseken mutatok. Az egyik nagy tanulsága ez volt a tavalyi szezonnak: a két poszt nem egyeztethető össze. Ha valaki profi jégkorongozó akar lenni, akkor egy héten hét napon át napi 24 órában annak kell lennie. Ez nagyon kemény meló, nem fér bele egyéb munkakörök ellátása. Nyáron még természetesen minden segítséget magadok a külföldiekkel való kapcsolattartásban, ám ahogy megjönnek az edzők, onnantól leülök a helyemre az öltözőben, és minden energiámat arra fordítom, hogy a jégen a legjobb teljesítménnyel segítsem a csapatot.?

Az Újváros tavalyi teljesítményét elemezve a vezetőség arra jutott: a legnagyobb gond a mentalitással volt, azokkal, akik megelégedtek a minimummal, és hiányzott belőlük az igazi motiváció. De hogyan lehet ezen változtatni, és milyen lesz a jövő évi DAB? ?A legfontosabb, hogy ezeket a játékosokat lecseréljük, és a helyükre olyan hokisok érkeznek, akik motiváltak, sikerre éhesek. Úgy gondolom, az először bejelentett három érkező, Somogyi Balázs, Keegan Dansereau és Kovács Bronson Zoltán pontosan ilyen. Ők nyertek már Erste Ligát együtt is a MAC-ban, tudják, milyen az, mit kell érte tenni. Olyan hokisokra van szükségünk, akik mindenben követik az edzői utasításokat, és nem magukat irányítják, mondván, a tréner gyenge, ilyen vagy olyan. Ennek megvan a másik oldala is, a vezetőedzőnek olyan karakterűnek kell lennie, akinél fel sem merül, hogy gyengének tartsák. Úgy gondolom, Miroslav Ihnacak ilyen. A tavalyi szezonunk másik fontos tanulsága, hogy lényeges a kapus szerepe a csapat teljesítményében. Éppen ezért az egész csapat sikerességét merőben meghatározza, hogy új kanadai hálóőrünk, Garrett Hughson milyen produkciót nyújt majd.”

Azari Zsolt nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, hiszen a keret még formálódik. “Azért alapvetően bizakodó vagyok. Nincs kétségem, hogy lesznek vezéregyéniségek a csapatban, ez tavaly sajnos hiányzott, akik akkor is magukkal tudják ragadni a többieket, ha éppen kátyúba ragadunk. Motivált játékosok és jó csapategység, ez az, amire szükségünk van. Mindenképpen kárpótolni szeretnénk a szurkolóinkat, akik jogosan lehettek kiábrándultak a kudarc után. Meg akarjuk mutatni, hogy igenis többre vagyunk képesek, olyan játékot és eredményeket szeretnénk felmutatni, amivel visszahozhatjuk a korábban jellemző hokilázat Dunaújvárosba, és a klub hagyományaihoz méltóan szerepelhetünk.?

azari3

fotó: Boda Bence/DAB

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum