Majoross Barnabás is marad a MAC-ban

 

Újabb fiatal játékos szerződéshosszabbításáról jelent meg hír az újbudai Extraliga-klub hivatalos közösségi oldalán.

A 20 éves Majoross Barnabás 49 alapszakaszmeccsen 2 asszisztig jutott, majd a rájátszásban megszerezte első gólját is a szlovák bajnokságban. A fiatal támadó emellett 9 találkozón szerepelt az Erste ligás Schiller-Vasas HC-ban, ott 3+3-ig jutott.

Majoross Gergely MAC-vezetőedző véleménye: ”Nagyon sokat fejlődött a szezon során, a stáb sem gondolt arra, hogy már az első évben ilyen nagyot tud előrelépni. Sokat kell a sebességére támaszkodnia, hiszen az a legnagyobb erőssége. Sok részleten kell dolgoznunk vele. A nyáron végzendő munka óriásit fog dobni rajta is.”

“Egy nagyon erős bajnokságban játszottunk, és úgy, ahogy a csapatnak, nekem is kellett egy kis idő az átálláshoz. Sajnos nem ment olyan gyorsan, ahogy szerettem volna, ezért kevesebb lehetőséget kaptam. Ahogy közeledtünk a szezon vége felé, úgy lett egyre jobb a játékom, ezt szeretném folytatni, és így kiharcolni magamnak még több jégidőt” ? mondta ugyanott a játékos.

majoross

fotó: MAC facebook

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum