Képesek lehetünk jövőre is meglepetést okozni

   

Másodszor hívták segítségül a brassóiak szezon közben Julius Pénzest, és ez ismét bejött. A szlovák tréner most az elejétől ott lesz a Corona padján.

Julius Pénzes vezetőedző folytathatja munkáját Brassóban, ezt a napokban adhattuk hírül. Szerződésének meghosszabbítása nem meglepetés, hiszen színre lépésének is köszönhetően a Corona megnyerte a román bajnokságot. A 63 éves szlovák szakember 2018-ban is hasonlóképpen érkezett a csapathoz, igaz, akkor korábban, már a naptári év elején befutott. Ezt követően az Erste Liga alapszakaszában még bukdácsoló gárda kiváló középszakaszt produkált, majd a negyeddöntőben lentről érkezve 4-2-es összesítéssel elbúcsúztatta az UTE-t, és az elődöntőben csak a későbbi győztes MAC előtt kényszerült fejet hajtani. Pénzes első körben nem maradt a csapatnál, Kazahsztánba távozott ? munkáját Greg Lindqvist vette át ?, de menet közben visszahívták, méghozzá márciusban, akkor, amikor a Coronát a magyar bázisú nemzetközi bajnokság negyeddöntőjében kisöpörte a Csíkszeredai Sportklub. Az eredmény: az elődöntőben a csíkiakat, a fináléban a CSM Galati-ot legyőzve ismét bajnokok lettek a kék-sárgák. A bónusz: a már az előző idényben is Pénzes által irányított romániai válogatott megnyerte a divízió 1/B csoportos világbajnokságot, és feljutott a másodvonalba, ahol jövőre Szlovéniában a bent maradásért küzdhet az igen színvonalas mezőnyben.

Julius Pénzes visszatérése tehát alapvetően változtatta meg az Erste Ligában nem túl sikeres csapat karakterét. De mivel indokolták a brassói vezetők az újabb megkeresést? ?Úgy gondolom, nem voltak elégedettek az addigi eredményekkel, hiszen nem sikerült megnyerni a Román Kupát, az Erste Liga negyeddöntőjében pedig a Csíkszereda kiütötte őket. Amikor megkerestek, csak annyit mondtak: a csapatnak új impulzusokra van szüksége.?

Az edző gyorsan megadta a menedzsment által várt impulzust, hiszen megnyerték a bajnokságot. ?A helyzetem abból szempontból könnyebb volt, hogy mivel tavaly már dolgoztam itt, a hazai játékosokat nagyon jól ismertem, ugyanakkor a légiósok szinte teljesen újak voltak. Hamar kiderült számomra, hogy a csapat rettentően fáradt a nehéz és sűrű program miatt. A legsürgetőbb feladatom az volt, hogy segítsem a játékosok regenerálódását, illetve elnyerjem a külföldi hokisok bizalmát. Utána sok mindent átbeszéltünk, és kicsit változtattam a játékterven. A lényeg az volt, hogy megpróbáltunk támadóbb felfogásban játszani, és a korong elvesztése után nyomás alá helyezni az ellenfelet. Erre azért volt szükség, mert korábban túl sok időt töltöttünk a saját térfelünkön. Habár nem ment minden simán, úgy gondolom, a játékosok hamar elfogadták, magukévá tették az elképzeléseimet, a filozófiámat. Az elődöntőben már nagyon jól játszottunk, különösen a párharcok megnyerésében javultunk. Ez rengeteg energiát igényelt, de a játékosok tényleg nagyon odatették magukat. A döntőben szerintem a második mérkőzésünk volt a fordulópont, amelyet hosszabbításban nyertünk meg. Szintén fontos volt, hogy a hazai formánkon sikerült javítani, bár ez sem volt kis feladat. Amikor megnyertük a döntő utolsó meccsét, felrémlett bennem az egy évvel azelőtti mérkőzés, amikor a finálét hazai pályán buktuk el, és arra gondoltam, ezért megérte visszajönni. De ugyanakkor azt kell mondanom, hogy ez nem csak az én érdemem volt. Csak rövid időt töltöttem a csapattal, amelyet nem is én állítottam össze, hanem Emilian Cernica elnök és Greg Lindqvist. Ez a siker sok ember közös munkájának a gyümölcse volt, ebből szeretnénk építkezni a következő szezonban is.?

Julius Pénzes véghezvitt egy másik hihetetlen tettet, amely bátran nevezhető a tallinni csodának a romániai jégkorong szemszögéből. A válogatott jó néhány esélyesebb csapatot legyőzve megnyerte a harmadvobnalbeli világbajnokságot. ?Az előző szezonban bíztak meg a román válogatott vezetésével. Ebben a két évben nagyon jó, igazi karakterekből álló csapatot sikerült összeraknunk. A srácok mindig nagyon várják a válogatott meccseket, a közös munkát, ez tükröződik az eredményekben is. Azt mondhatom, remek fiatal játékosaink vannak, akikben még nagyon sok van, és biztos vagyok benne, hogy fognak is fejlődni. A tallinni világbajnokság eredménye nem a véletlen műve volt ? habár kétségtelenül nem mi voltunk a favoritok ?, ez már érződött szezon közben is, hiszen a felkészülési tornákon is nagyon jól játszottunk. Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen sikert értünk el, de hiszek benne, hogy képesek lehetünk jövőre is meglepetést okozni.?

Miként a válogatott, így a Brassó is az eddigi alapokra szeretne tehát építeni a folytatásban is, derült ki a régi-új vezetőedző szavaiból. Hogy ez miként valósul meg a keret összetételét tekintve, az rövidesen kiderül. Amit eddig tudunk, az az, hogy a klub egyik legfontosabb játékosa ? aki 26 évesen a Corona és a nemzeti csapat kapitánya is ?, Roberto Gliga meghosszabbította szerződését.

penzes

fotó: Daniel Maximilian Milata

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum