A Bruins alaposan feladta a leckét a Bluesnak

 

A rengeteg kiállítást gyűjtő St. Louis-iaknak a korábbi leckékből is van pótolni valójuk. Ha nem változtatnak, hamar véget ér a Stanley Kupa-döntő.

Az első két mérkőzés után azt írtuk, mindkét szakvezetés dicséretet érdemel, mert alaposan felkészült a másik csapatból. Meg azt is, hogy a liga legveszélyesebb első sorát képtelenség tartósan gól nélkül tartani, illetve a Bluesnak újra kell gondolnia a fegyelmezettséget és a speciális játékokat. Ehhez képest a Bruins 7-2-re hozta az első idegenbeli csatát. Az eredményből sejthető: a Bruins első sora felébredt, és az előnyös játék sem kopott meg. Mégsem ez jelentette az alapvető különbséget a korábbiakhoz képest. A Bruins olyat állított a védekezésén, ami teljesen készületlenül érte a Bluest. A St. Louis-iak támadójátéka a klasszikus NHL-es hoki továbbfejlesztett változata, amely nem a kontrollált a korongbevitelen alapul. Ehelyett igyekeznek minél hamarabb belőni a pakkot a támadóharmadba, ezt követően pedig agresszív letámadással gyakorolnak nyomást.

A Bruins ennek a szisztémának a méregfogát húzta ki rengeteg korcsolyázással, illetve azzal, hogy igyekeztek minél több passzlehetőséget biztosítani a nyomás alá kerülő hátvédeknek. Mindig visszaértek a csatárok, sosem helyezkedtek túl messze a korongot birtokló hátvédtől, mutatták magukat, és ha olykor-olykor hiba is csúszott a kihozatalba, együttes erővel sikerült úrrá lenni a nehézségeken. Ehhez párosult a Bruins emberelőnyös játéka, amely ugyan az első két alkalommal nem hozta azt a hatékonyságot, amelyet a rájátszás eddigi szakaszaiban megszokhattunk, de a harmadik meccsen mutatott teljesítménynél aligha lehet jobbat produkálni: négy előnyből négyet értékesítettek, és mind a négyszer már az első kapura lövés gólt hozott.

Mindez elvezet bennünket a kapuskérdéshez is. Tuukka Rask a Bruins részéről továbbra is fantasztikus formában véd, és bár a harmadik csata viszonylag korán eldőlt, hatékonysága alig csökkent: a korábbi 94%-ról mindössze 93,1%-ra, minthogy 29 lövésből 27-et védett. Jordan Binnington a túloldalon ugyan nem volt hibáztatható a gólokért, amelyek többsége emberelőnyből született, de a kapussors sajátja, hogy nem elég nagyon jól védeni, emberfeletti produkció nélkül nem lehet hős senki. Binnington javára kell írnunk ugyanakkor, hogy az idei rájátszásban a vereségek után következő meccsek közül 6-ot megnyert és csak 2-t veszített el, míg a teljes szezonban 12-2 ugyanez a mutató. Ha tehát a Bruins meg akarja törni őt, ahhoz kevés lesz a szombati győzelem, legközelebb is ki kell fogni rajta.

Erre jó esély kínálkozik a magára találó első sorral az élen. Bergeron egy gólt és két gólpasszt szerzett, David Pastrnak ellenállhatatlan volt. Az este hőse azonban kétségkívül a hátvéd Torey Krug volt, aki négy ponttal zárt. Emellett a negyedik sor is a korábbi tempóban tette a dolgát, ők két gólt is összehoztak. A Bluesból értelemszerűen nehéz volna bárkit is kiemelni. Eddig 10 alkalommal kerültek emberelőnybe, a Bruins 14-szer. Ezekből egyetlen gólt lőttek, szemben a Boston hat találatával. Ha a speciális egységek közötti különbséget nem sikerül csökkenteni, az könnyen a döntő végét jelentheti.

Mindent összevetve tehát nehéz helyzetben van a Blues a negyedik mérkőzés előtt. A Bruins minden tekintetben föléjük nőtt legutóbb, amire a St. Louis-i szakvezetésnek mihamarabb választ kell találnia. Védekezésben, támadásban, a speciális egységek teljesítményében egyaránt jelentős javulásra van szükség, hogy meg tudják nyerni a kritikus negyedik összecsapást. Ebben segítségükre lesz az egymeccses eltiltásából visszatérő Oskar Sundqvist, akinek negyedik sorosként is meghatározó a szerepe, hiszen sokat védekezik Bergeronék ellen. Rá ismét nagy szükség lesz.

A mérkőzés magyar idő szerint éjjel két órakor kezdődik, és a Spíler Tv élőben közvetíti.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum