Jared Brown Erste Ligát akar nyerni az Újpesttel

 

Komoly erősítést jelenthet az UTE számára Jared Brown leigazolása. Az amerikai hokist szülővárosában értük utol.

Meglepetést okozott a magyar hokis közvéleményben, hogy Jared Brown távozik a MAC Újbuda csapatától és Újpestre igazol. Az amerikai hokis kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben. Előbb első bajnoki címéhez segítette az újbudai csapatot 2017/18-ban, amikor az alapszakasz 27 meccsén 46 pontot, 13 gólt és 33 asszisztot termelt, majd a rájátszás 15 találkozóján további 20 egységet hozott össze, 6 gól és 14 gólpassz felosztásban. Legutóbb immár a szlovák Extraligában jutott 57 mérkőzésen 45 pontig (20 gól, 25 assziszt), amihez a playoffban további 1+2-t tett hozzá.

?Tényleg jó ránézni az adatokra, hiszen két remek évet töltöttem a MAC-ban. A csapattársaim, a stáb és a szurkolók is fantasztikusak voltak. Megnyerni az Erste Ligát olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Amikor a szezon elején aláírtam a szerződésemet, éppen ez volt az egyetlen és legfontosabb célom. Tudtam, hogy óriási esélyünk van a bajnoki címre, és nagyon boldog voltam, amikor megcsináltuk. A következő évben óriási kihívás volt a szlovák topbajnokságban játszani, bizony voltak ott csúcs- és mélypontok egyaránt. De mindent összevetve nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam ezt is.?

Ebben a két idényben úgy tűnt, a MAC stílusa pontosan illik Brown játékához. ?Nagyon élveztem, ahogy a MAC-ban játszhattam. Minden meccsre felkészülten mentünk, mindig megvolt a pontos tervünk, mit hogyan kell tennünk a jégen. Nagyon örülök, hogy sok jégidőt kaptam, az edzők mindig hittek bennem, ezért nagyon hálás vagyok nekik.?

Talán ezért tűnt váratlannak a hír, hogy a 33 éves támadó nem marad a Tüskecsarnokban, hanem a Megyeri útra teszi át székhelyét. ?Úgy gondolom, a MAC csapatában kitöltöttem az időmet. Miután leültem beszélni az edzői stábbal, nyilvánvaló lett, hogy nem lesz számomra hely a következő szezonban. Nagyon szomorú voltam, hogy távoznom kell, de hát a hoki üzlet is. Szerencsére ez az időszak nem tartott sokáig, mert izgatottan hallottam, hogy az UTE érdeklődik utánam. Kiderült, hogy komoly terveik vannak, bajnokságot szeretnének nyerni. Ez egybevágott az én elképzeléseimmel, szeretnék ugyanis egy újabb bajnoki címet hozzátenni a karrieremhez. Így nem volt kérdés, hogy igent mondok az ajánlatra.?

A csatár tehát visszatér az Erste Ligába, de milyen elvárásokkal vág neki a szezonnak, és milyen szerepet szánnak neki a csapatban? ?Természetesen azt várom, hogy az UTE topcsapat legyen, és márciusban-áprilisban harcban legyünk a bajnoki címért. Ezért jövök Újpestre. A szerepem várhatóan ugyanaz lesz, mint a MAC-ban volt: elhozni a bulikat, sokat játszani, nagy részt vállalni abban, hogy bajnokságot nyerjünk.?

Már csak három hónap, és kezdődik a pontvadászat, így Jared Brown is benne van már a nyári felkészülésben. ?A szülővárosomban, Kansas Cityben készülök. Emellett hetente 4-5 alkalommal tartok edzést fiatal játékosoknak, és részt veszek két hokistáborban is július végén. A nyár gyorsan elszalad, már alig várom, hogy visszatérhessek Budapestre.?

mac

fotó: MAC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum