Amit néhány éve tanítottunk, az ma már nem elég
Babic Vladimír lett a szezon legjobb utánpótlásedzője, a DAB-nál dolgozó szakember szerdán vehette át a Séra Miklós-díjat. Interjú.
A Magyar Jégkorong Szövetség az idén Babic Vladimírnak ítélte az év legjobb utánpótlásedzőjének díját. A szakember szerint a csapatsportokban az egyéni díj is sok ember munkájának az eredménye. ?Úgy gondolom, az én mostani elismerésemben benne van mindazon embereknek a teljesítménye, akiktől az elmúlt 17 évben megtanulhattam a szakmát. Ilyen volt Matejov Vladimír, aki 2002-ben ide hívott edzősködni. Akkor még ezt csak egy jópofa kalandnak hittem, de lám, mi lett belőle. A karrieremben nagyon fontos szerepet töltött be Stephan Lundh, akivel 2011-től három szezonon keresztül egy klubban, sőt egy öltözőben dolgozhattam, és aki hamar az edzői példaképem lett. Az évek során nagyon sok továbbképzésen, előadáson vettem részt, ám amit tőle tanultam, azt nem oktatják sehol. Továbbá ebben a díjban benne van a mostani dunaújvárosi utánpótlás-edzői stáb is. Nagyon örülök természetesen, de egy edző számára mindig az a legnagyobb elismerés, ha büszke lehet azokra a játékosokra, akiknek ő mutatta meg a sportág alapjait.?
A szakember nem vándormadár típus, hiszen egy 18 hónapos zalaegerszegi kitérőt leszámítva 17 éve dolgozik Dunaújvárosban. ?Most már biztos vagyok abban, hogy jobb dolog nem történhetett volna velem, mint hogy Dunaújvárosba kerültem. Akkoriban, 2002-ben olyan sportélet volt itt, amire szerintem máshol nem volt példa. A labdarúgás, a női és a férfi kézilabda, a röplabda, a vízilabda és a jégkorong is remek eredményeket ért el, tényleg a csúcson volt itt a sport. Talán nem véletlen, hogy a magyar hoki történetében a dunaújvárosi az egyik legsikeresebb egyesület, a mai napig 40-50 olyan játékos jégkorongozik az élvonalban, akik itt ismerkedtek meg az alapokkal, ráadásul ebben az aranygeneráció már nincs is benne. Én a kitartásban, a munkában hiszek, ami szerencsére működőképes koncepció itt.?
Az újvárosi hokinak azonban volt egy komoly mélypontja, amely máig érezteti a hatását. ?Valóban, nyolc évvel ezelőtt az akkori a klub, a Dunaferr egyszerűen bedobta a törülközőt, így az utánpótláscsapatok sorsa is bizonytalanná vált. A játékosok és a szüleik nem láttak jobb megoldást, elvitték a gyerekeket más klubokhoz, leginkább Székesfehérvárra, és ez óriási lyukat ütött a nevelő munkában. Az elmúlt hat évben komoly gondokat okozott ez a helyzet, az U16-18-20-as csapataink vagy nem tudtak kellő létszámmal működni, vagy csak nehezen pótolták a hiányzókat. Most jutottunk el odáig, hogy immár az U14-es csapatig minden korosztályunk teljes, és mind mennyiségben, mind minőségben az elvárt szinten működik. A következő évek feladata, hogy jól menedzseljük ezeket a csapatokat, és ismét minőségi fiatalokat tudjunk adni az Erste ligás felnőttcsapatnak. Én 2008 óta a fiatalabb csapatokkal dolgozom, az U14-es korosztály volt a legidősebb, éppen ezért a díj, amit kaptam, hatalmas erőt ad nekem a további munkához.?
Az elmúlt években sok neves szakember fordult meg a jégkorongszövetségnél, akiknek az utánpótlás fejlesztése volt a feladatuk. Most a munka koordinálását a svéd Jim Brithén végzi fejlesztési igazgatóként az Erőtér programban.?Ami számomra pozitív és szimpatikus Brithén programjában, hogy nem akar egyetlen játékstílust sem ráerőltetni a magyar edzőkre. Magyarország ebből a szempontból némileg különleges hely, a magyarok kicsit másként gondolkodnak, szeretik a saját elképzeléseik szerint alakítani a dolgokat. Pont ezért hasznos, hogy Brithén a magyar hokihoz szeretné megtalálni a magyar szisztémát, ami illeszkedik a mentalitáshoz és a lehetőségekhez. A másik fontos dolog, hogy ehhez a magyar edzők partnerek. Szlovákiában ha egy NHL-es játékos hazatér, akkor gyakran azt gondolja, hogy játszott 100, 200 vagy még több meccset a világ legjobb bajnokságában, így már mindent tud a hokiról. Ez azonban óriási tévedés. A jégkorong olyan hihetetlen tempóban fejlődik, hogy aki egy-két évig nem képzi magát, nem követi a trendeket, az lemarad. Amit néhány éve tanítottunk, az ma már nem elég. Annak idején kicsit féltem, hogy a magyar hoki aranygenerációja, a szapporói hősök hogyan fognak edzősködni. Az utóbbi évek megmutatták, hogy ezek az egykori kiváló játékosok az edzői szakmában is alázatosan tevékenykednek, akarnak és sokat is tanulnak, ezért úgy gondolom, a magyar edzőképzés jó úton jár.?
Babic Vladimír az edzősködés mellett játékvezetőként dolgozik az Erste Ligában, az EBEL-ben és a szlovák Extraligában is, van tehát tapasztalata abban, hogy a három bajnokság játékosai hogyan viselkednek. ?Talán meglepő lesz, amit mondok, de a legtöbb gond a szlovák játékosokkal van. Az Erste Ligában és az EBEL-ben a tengerentúli vagy a skandináv játékosok magukkal hozzák a hokikultúrájukat. Ez leginkább úgy írható le, hogy ezek a hokisok a meccs 60 perce alatt legtöbbször csak saját magukkal, a következő cseréjükkel foglalkoznak, a játékvezetőkkel nem. Kivételek persze vannak, de a döntő többségükre ez igaz. Szlovákiában ez szinte teljesen másként van. Ott ha nem sikerül valami, vagy nem úgy történik, ahogy nekik tetszik, akkor a bírókat hibáztatják, és ennek keményen hangot is adnak. Ezért látni annyi reklamálást és fegyelmi büntetést az Extraliga-meccseken. Ugyanakkor az is igaz, hogy a játékosok viselkedése nagyban függ attól, hogy milyen tréner áll a kispadon. Szlovákiában rengeteg edző és játékos van, mindenki könnyen pótolható, ezért féltik a helyüket. Így kézenfelvő, hogy mást hibáztassanak az esetleges sikertelenségért. Például a játékvezetőket. Nekünk ezt tudni kell kezelni, de azért igazán nagy gond nem szokott lenni.?
fotó: Mudra László/MJSZ
