Dave Tippett az Edmonton új edzője

 

Ken Holland az új mester kinevezésével egyidejűleg megköszönte Paul Coffey fejlesztési igazgató munkáját.

Három héttel azután, hogy Ken Holland lett az Edmonton Oilers új GM-je, máris megtalálta a csapat új vezetőedzőjét Dave Tippett személyében. Holland elmondta, a listáján 15-20 név szerepelt, és több interjú, valamint személyes megbeszélés után választotta ki a legalkalmasabb személyt. Az elmúlt szezont az Oilers még Todd McLellannal kezdte, akit 20 mérkőzés után kirúgtak. A helyét Ken Hitchock vette át, aki eleinte playoffhelyen tartotta a csapatot, de később belebukott a szezonba, ő sem tudta a rájátszásba vezetni McDavidéket. Le is mondott, így a posztját most az a Dave Tippett veheti át, aki 2010-ben megkapta az NHL legjobb edzőjének járó Jack Adams-trófeát. Az 57 éves szakember a Dallas és az Arizona edzőjeként 14 év alatt több mint 1100 mérkőzésen állt a kispadok mögött. Csapataival az első kilenc szezonban összesen nyolcszor jutott a rájátszásba, az utolsó öt évben viszont egyszer sem. Tippet többször dolgozott a kanadai válogatott mellett, legnagyobb sikere az volt, amikor vezetőedzőként 2009-ben ezüstérmet szerzett, míg segédedzőként 2016-ban aranyat nyert a Világkupán.

Holland nemcsak az új edző személyét jelentette be, hanem azt is, hogy tovább folytatja a teljes szakmai stáb átszervezését. A nagytakarítás keretében korábban megvált a Craig MacTavish, Duane Sutter párostól, míg most a játékosok fejlesztéséért felelős szakmai igazgatót is menesztette, ami nem volt más, mint az egykori legendás hátvéd, Paul Coffey.

tippet oilers

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum