Olasz?kazah és brit?belorusz csaták jönnek jövőre

 

Az IIHF elkészítette a jövő évi elit-világbajnokság csoportbeosztását.

A tornára Svájcban kerül sor 2020-ban, az alpesi ország 2009 után 11 évvel látja vendégül a világ legjobb válogatottjait. Míg akkor Bern és Zürich-Kloten jégcsarnokai voltak a helyszínek, addig jövőre Zürich és Lausanne lesz a házigazda. Svájc legnagyobb városa ezúttal a nullás évek közepén teljes egészében felújított Hellenstadionba várja a csapatokat és szurkolóikat. A létesítmény 11 200 férőhelyes.

Zürichben játszik a vendéglátó, ez lesz a B jelű csoport, itt küzdhet a negyeddöntőbe jutásért a világbajnok finn és a bronzérmes orosz válogatott is, amely Bernben diadalmaskodni tudott legutóbb.

Lausanne, az ország francia nyelvű régiójának egyik központja vadonatúj jégcsarnokot épít az eseményre, amelyben 9500-an férnek el. Ezt idén ősszel adják át, de nem a jégkorong-vb-n lesz a premierje, előzőleg ott rendezik meg a 2020-as ifjúsági olimpiai játékok egyes versenyszámait. Lausanne-ben játssza csoportmeccseit többek között a világranglista-vezető Kanada, valamint Svédország és Csehország is. Noha ezt nem emelik ki, nyilvánvaló, hogy Franciaország is ide került volna, ezt a számítást azonban a britek keresztülhúzták Kassán.

A tavalyi feljutóknak ? és idén bent maradtaknak ? mindazonáltal igen nehéz dolguk lesz. Az olaszok a nur-szultani divízió 1/A csoportos világbajnokságon roppant meggyőző teljesítményt nyújtó kazahokkal lesznek kénytelenek versenyezni Zürichben. Ami a britek helyzetét illeti, azzal kapcsolatban felmerülnek kérdések, melléjük került ugyanis Lausanne-ba az a Fehéroszország, amely elvben nem eshet ki, minthogy a 2021-es vb-nek a lettekkel közösen társrendezője lesz. Hogy a védettség miként fog érvényesülni ennek tükrében, arról a csoportok beosztásáról szólva nem tesz említést az IIHF.

A két évvel ezelőtti német?francia vb-t megelőzően az volt a szabály 2016-ban, hogy csak az egyik csapat kap védettséget. Ennek azonban végül nem volt jelentősége, mivel mind a kettő önerőből is képes volt kiharcolni a bent maradást.

A jegyek értékesítése már elkezdődött a svájci vb-re, egyelőre a különböző csomagok érhetők el ide kattintva.

A 2020-as világbajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Lausanne): Kanada (1.), Svédország (4.), Csehország (5.), Németország (7.), Szlovákia (9.), Dánia (12.), Fehéroroszország (14.), Nagy-Britannia (20.)

B csoport (Zürich): Oroszország (2.), Finnország (3.), USA (6.), Svájc (8.), Lettország (10.), Norvégia (11.), Olaszország (16.), Kazahsztán (19.)

gbrfra

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAFTC 
ICEHL 19:15 AVSASI 
AL 20:30 LHLOHA 
AL 20:45 WRMETO 
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
Partnerünk
Archívum