Szeretnék az Újpesttel végre döntőt játszani

 

Varga Arnoldot az Extraligába is hívták, mégis úgy döntött: az UTE játékosa marad.

Az előző szezonban igazi húzóemberré vált az Erste Liga-elődöntős Újpestben Varga Arnold. Védő létére alaposan beleállt a ponttermelésbe is, 57 meccsen 45 egységet jegyeztek fel a neve mellé, 20 gól és 25 assziszt felosztásban. Emellett a plusz/mínusz mutatója is figelemre méltó volt: +21. ?Pályafutásom eddigi legjobb évét tudhatom magam mögött ? kezdte blogunknak a kazahsztáni világbajnokságot is megjárt védő. ? Soha nem értem még el ennyi pontot egy szezonban. Sok feladatot és jégidőt kaptam Szilassy Zoltán vezetőedzőtől, és nagyon örülök, hogy tudtam élni a bizalommal. Tényleg jó csapatunk volt, különösen az alapszakasz második felére állt össze minden, és ebből én is ki tudtam venni a részemet.?

Az UTE az utóbbi években egyre jobb eredményeket ért el, ám a kiugró sikerhez mindig hiányzott valami. Az elődöntőt például az idén sem sikerült továbbjutással zárniuk a liláknak. ?Ez nehéz kérdés. Természetesen mi is keressük a válaszokat. Ahhoz, hogy bekerülj a döntőbe, és hogy bajnokságot nyerj, sok részletnek kell összeállnia, és nem mindegy, hogyan jön ki a lépés a rájátszásban. Tényleg elvéreztünk a nagyobb célok elérése előtt, de úgy gondolom, egyre markánsabb karaktert mutattunk az elmúlt időszakban, és biztos vagyok benne, hogy át tudjuk majd lépni ezt a küszöböt.?

A 26 éves hátvéd tehát ? miként azt már hírül adtuk ? ismét aláírt az Újpesthez, noha tudomásunk szerint volt ajánlata a szlovák Extraligából is. ?Valóban kerestek onnan is, de a döntésemet alaposan megfontoltam. Játszottam már magasabban jegyzett külföldi ligában, négy szezont húztam le Fehérváron az EBEL-ben. Nagyon jól éreztem magam ott, nincs rossz emlékem abból az időszakból. Természetesen végiggondoltam a lehetőségeimet, és arra jutottam, hogy mindenképpen olyan csapatban szeretnék játszani, ahol sok jégidőt és felelősségteljes feladatokat kapok. Úgy gondolom, az Erste Liga egyre színvonalasabb bajnokság lesz, és az Újpestben tényleg megtaláltam a helyem, húzójátékos vagyok, ami számomra fontos. Nem mondom, hogy soha nem fogok jégkorongozni az Extraligában, de most úgy éreztem, az a helyes, ha maradok.?

A válogatott bekk még szabadságát tölti a vb után, de hamarosan megkezdi nyári felkészülését. ?Hosszú volt a szezon, hiszen a világbajnokság csak nemrég ért véget, így még pihenőt tartok. Másfél hét múlva, június elején már belevágok a nyári munkába. Kemény szezon vár ránk, és tényleg szeretnék az Újpesttel végre döntőt játszani. Bízom benne, hogy egyénileg legalább olyan jó évem lesz, mint most, ám azt sem bánnám, ha kevesebb pontom lenne. A lényeg, hogy a csapatnak menjen jobban, és kerüljünk be a fináléba.?

varga

fotó: UTE-facebook

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum