Kanada visszavágna, a svédeknek fel kell ocsúdniuk

   

Mindenképpen a tengerentúli gárda és a világbajnok a kassai negyeddöntők esélyese, ehhez azonban lesz egy-két szavuk a svájciaknak és a finneknek is.

Kanada?Svájc, Kassa, május 23., 16:15

A kassai elődöntőkben először a csoportgyőztes Kanada játszik Svájccal. A juharleveleseknek lenne miért visszavágniuk, hiszen a tavalyi világbajnokságon a helvétek ütötték el őket a döntőbe jutástól, amikor a legjobb négy között 3-2-re nyertek. Az idei torna sem indult jól a tengerentúliak számára, 3-1-re kikaptak Finnországtól. Ezt követően azonban magabiztosan húzták be a következő meccseket. A németeket például 8-1-re verték, csak Szlovákia ellen döcögött a szekér, de a rendes játékidő utolsó előtti másodpercében lőtt góllal ott is nyerni tudtak 6-5-re. Eddigi legjobb formájukat az utolsó csoportmeccsen, a legnagyobb riválisuk, az USA ellen mutatták, ennek a meccsnek 3-0 lett a vége. A játék képe ennél is egyértelműbb volt, az amerikaiaknak nem igazán volt esélyük a pontszerzésre.

A kanadaiak sikerének titka a kiegyensúlyozott csapatteljesítmény. Nincsenek akkora sztárjaik, mint az USA válogatottjában Patrik Kane vagy Johnny Gaudreau, de két ember kivételével így is mindenki az NHL-ből jött. A támadószekció legjobbja a detroiti Anthony Mantha, aki hét 7 gólt lőtt és 5 asszisztot ért el. Csakhogy ő nem játszhat Svájc ellen: az USA elleni meccsen a második harmadban szabálytalanul ütközte le Colin White-ot, amiért egy mérkőzésről eltiltotta az IIHF. Lövőerő azonban így is marad a csapatban. Kyle Turris, Mark Stone és Jonathan Marchessault 9 ponttal áll a csoportkör után. A csapat fő erőssége a védekezés (11 gólt kaptak) és az emberelőnyös játék. 19 alkalommal kerültek létszámfölénybe, ebből 10 gólt lőttek. Az 52,6%-os előnykihasználás párját ritkító a mezőnyben, ebben a műfajban az USA a második (43,75%), a többiek mind 40% alatt vannak (Svédország, Oroszország), vagy a 30%-ot sem érik el (Finnország, Csehország, Németország, Svájc).

A svájciak hozták, amire előzetesen lehetett számítani tőlük. A papíron gyengébb csapatokat magabiztosan győzték le, az erősebbekkel szemben komoly ellenállást tanúsítottak, a svédektől 4-3-ra kaptak ki, a csehek ellen üres kapus góllal vesztettek, csak az oroszok ellen nem volt sok esélyük, az a meccs 0-3 lett. Kanadát is önbizalommal telve várhatják. A csapat legjobbja az első és egyetlen svájci 1/1-es játékos, Nico Hischier, aki 8 pontot termelt, mögötte Kevin Fiala, Vincent Praplan, Lino Martschini és Roman Josi áll 6-6 ponttal, ami azt mutatja, hogy egyenletesen oszlanak el a pontok a játékosok között. A csehek elleni mérkőzésen felnőtt hozzájuk Tristan Scherwey is, aki két gólt lőtt és adott egy asszisztot is. Ha a harmadik sor Kanada ellen is ilyen elánnal tud menni, valamint az első kettő az eddig mutatott játékot hozza, akár ismét borsot törhetnek neves ellenfelük orra alá. Ehhez vissza kell térniük a fegyelmezett játékhoz, hiszen a csehek ellen sok volt a felesleges kiállítás, ami az előnyökkel hatékonyan bánó Kanada ellen végzetes lehet.

Finnország?Svédország, Kassa, május 23., 20:15

Az esti meccs igazi skandináv rangadó lesz Kassán: Svédország játszik a finnekkel. A két csapat utoljára két évvel ezelőtt, Kölnben találkozott egymással, az elődöntőben a háromkoronások 4-1-re nyertek, majd végül világbajnokok lettek. A kétszeres címvédő idén is esélyesként érkezett, aztán a csehektől rögtön a nyitómeccsen kikapott 5-2-re. Ezt követően összekapták magukat, játékban egyre magabiztosabbnak tűntek, bár a svájciakkal is megszenvedtek, majd a letteket csak nagy nehézségek árán bírták legyűrni.

Végül elérkezett az Oroszország elleni utolsó csoportmeccs. Az első harmadban az eddigi legjobb játékukkal rukkoltak elő a svédek, 5 lövésen tartották az oroszokat, a vezetést is megszerezték, több gólt is lőhettek volna. Teljesen váratlan módon mindezt minden idők egyik legdrámaibb svéd összeomlása követte, a következő periódusban nem kevesebb, mint hat gólt szereztek Ovecskinék, a vége 7-4 lett. Persze ennél nagyobb vereséget is szenvedtek már, 1981-ben például a Tretyakkal, Kaszatanovval, Fetyiszovval, Makarovval és Krutovval felálló Szovjetunió 13-1-re lépte le őket. De megemlítendő itt az éppen a finnekkel szemben és éppen Pozsonyban elbukott 2011-es vb-döntő is, amikor 39 perc után még 1-0-ra vezettek, a második szünetben 1-1 volt az állás, majd mai ellenfelük 5-öt vágott nekik az utolsó játékrészben.

Akkor azzal vége is volt, de az orosz pofonból két nap alatt még fel lehet állni. A lecke mindenesetre fel van adva Rikard Grönborg vezetőedzőnek és csapatának. A legborzalmasabb mindezt Jacob Markström kapusnak lehetett megemésztenie, akit végig meccsben tartottak az egy harmadban bekapott 6 gól ellenére is. A svéd sporttelevízió szakkomentátora, a világbajnoki bronzérmes Jonas Andersson nem kertelt, szerinte feláldozták Markströmöt annak érdekében, hogy Henrik Lundqvist elég pihenéshez jusson az egyenes kieséses szakasz előtt. Grönborg ennél árnyaltabban fogalmazott a meccs után: ?Jó előre megállapodtunk mindkét kapussal, hogy Lundqvistnak pihenőre van szüksége, és hogy Markström fog védeni.? Emellett igyekezett védeni utóbbit, mondván, nem volt szükség lecserélni őt, minthogy nem tehetett a gólokról. Svédországban tehát áll a bál, Grönborg a svéd televízió munkatársával összeveszett a meccs után.

Ezzel együtt nem mondhatni, hogy adott esetben nincs ki meccset nyerjen a svédeknek, hiszen William Nylander, a két évvel ezelőtti vb MVP-je most is ellenállhatatlan, 7 mérkőzésen már 5+12-nél jár ? ezzel első a kanadai táblázaton ?, miközben Hörnqvist 6+3-nál tart, és a döcögős kezdetek után Elias Pettersson is eljutott 2+7-ig. Az egyenes kieséses szakasz egyik kérdése svéd szempontból, hogy a papíron bivalyerős védelem ? Klingberggel, Ekman-Larssonnal ? képes lesz-e nagyságrendekkel összeszedettebb játékra, mint a lettek és az oroszok ellen.

Annyival ugyanakkor nincs jobb helyzetben Finnország sem, amely kedden Németországtól kapott ki 4-2-re. A vereség azt jelentette, hogy bukták a csoportgyőzelmet, így Svájc helyett összekerültek Svédországgal. Jukka Jalonen, a 2011-ben világbajnok szövetségi kapitány nem rejtette véka alá csalódottságát: ?Ha ugyanígy játszunk a továbbiakban, akkor számunkra a negyeddöntővel véget ér a torna. Emlékeztetnem kell a játékosaimat arra, hogy milyen a jó csapatjáték, és hogy mennyi áldozatot kell ezért hozni.?

A finnek nem kezdtek rosszul a vb-n, rögtön a nyitónapon 3-1-re nyertek Kanada ellen, majd a szlovákokat is legyőzték 4-2-re, és a bombaerős amerikaiaktól is csak hosszabbításban kaptak ki. Ezt követően azonban az alacsonyabban rangsorolt ellenfelekkel szemben döcögött a szekér. A dánokat csak 3-1-re verték, a kiesett franciákat 3-0-ra, és jött a németek elleni zakó. A statisztikák azt mutatják, hogy a csapat erőssége a kapusposzt, védési hatékonyságban a 3. helyen állnak, illetve az emberhátrányos védekezés, ebben a negyedikek. A finn lövési hatékonyság csak a 11., az emberelőnyös játék a hetedik legjobb, van tehát miben fejlődni.

A csapat legjobbja a torna nagy felfedezettje, a 18 éves Kaapo Kakko, aki 7 meccsen 6 gólt és 7 pontot szerzett. (Ám a csodás start után az utóbbi találkozókon nem villogott.) Mögötte a hátvéd Mikko Lehtonen áll 6 ponttal, érdekesség, hogy junior-világbajnoki címe ellenére őt nem draftolták, két évvel ezelőtt svéd bajnok lett a HV71 csapatával, jövőre a KHL-es Jokerit játékosa lesz. Említést érdemel Sakari Manninen, aki szintén 6 pontnál jár, őt sem draftolták, a 170 centis center tavaly a Jokeritben ért el 62 meccsen 48 pontot.

Az már a torna előtt is nagy kérdés volt, hogy legnagyobb sztárjai hiányában meddig juthat Finnország, ám az biztos, hogy ha valamikor, akkor az oroszok elleni borzalmas mérkőzés tükrében és hatása alatt lehet esélyük a svédekkel szemben.

(A pozsonyi negyeddöntőkhöz írott előzetesünket ide kattintva olvashatják el.)

A negyeddöntők párosításai:

2019. május 23., csütörtök, 16:15: Oroszország (B1)?USA (A4) (Pozsony, Sport 1)
2019. május 23., csütörtök, 16:15: Kanada (A1)?Svájc (B4) (Kassa, Sport 2)
2019. május 23., csütörtök, 20:15: Finnország (A2)?Svédország (B3) (Kassa, Sport 2)
2019. május 23., csütörtök, 20:15: Csehország (B2)?Németország (B3) (Pozsony, Sport 2, 22:45)

Az A csoport végeredménye (Kassa):

1. Kanada 18 pont
2. Finnország 16
3. Németország 15
4. USA 14
5. Szlovákia 11
6. Dánia 6
7. Nagy-Britannia 2
8. Franciaország 2

A B csoport végeredménye (Pozsony):

1. Oroszország 21 pont
2. Csehország 18
3. Svédország 15
4. Svájc 12
5. Lettország 9
6. Norvégia 6
7. Olaszország 2
8. Ausztria 1

A világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország?Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország?Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA?Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország?Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia?Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc?Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország?Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország?Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia?Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia?Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA?Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország?Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia?Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország?Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia?Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország?Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország?Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA?Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia?Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia?Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia?Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország?Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország?Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc?Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA?Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc?Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország?Szlovákia 3-2
2019. május 15., 20:15 Oroszország?Olaszország 10-0
2019. május 16., 16:15 Kanada?Franciaország 5-2
2019. május 16., 16:15 Svédország?Ausztria 9-1
2019. május 16., 20:15 Finnország?Dánia 3-1
2019. május 16., 20:15 Csehország?Lettország 6-3
2019. május 17., 16:15 Franciaország?Szlovákia 3-6
2019. május 17., 16:15 Ausztria?Norvégia 3-5
2019. május 17., 20:15 Finnország?Nagy-Britannia 5-0
2019. május 17., 20:15 Csehország?Olaszország 8-0
2019. május 18., 12:15 Dánia?USA 1-7
2019. május 18., 12:15 Lettország?Oroszország 1-3
2019. május 18., 16:15 Kanada?Németország 8-1
2019. május 18., 16:15 Olaszország?Norvégia 1-7
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-7
2019. május 18., 20:15 Svédország?Svájc 4-3
2019. május 19., 16:15 Németország?USA 1-3
2019. május 19., 16:15 Ausztria?Csehország 0-8
2019. május 19., 20:15 Franciaország?Finnország 0-3
2019. május 19., 20:15 Svájc?Oroszország 0-3
2019. május 20., 16:15 Franciaország?Nagy-Britannia 3-4 h.
2019. május 20., 16:15 Svédország?Lettország 5-4
2019. május 20., 20:15 Kanada?Dánia 5-0
2019. május 20., 20:15 Ausztria?Olaszország 3-4 b.
2019. május 21., 12:15 Finnország?Németország 2-4
2019. május 21., 12:15 Csehország?Svájc 5-4
2019. május 21., 16:15 Szlovákia?Dánia 2-1 b.
2019. május 21., 16:15 Norvégia?Lettország 1-4
2019. május 21., 20:15 Kanada?USA 3-0
2019. május 21., 20:15 Svédország?Oroszország 4-7
2019. május 23., 16:15 Oroszország?USA Sport 1
2019. május 23., 16:15 Kanada?Svájc Sport 2
2019. május 23., 20:15 Finnország?Svédország Sport 2
2019. május 23., 20:15 Csehország?Németország Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum