Svédország?Oroszország 4-7

 

A 6-0-s második harmaddal gyakorlatilag kiütötte az orosz válogatott a kétszeres címvédőt.

A svédeknél Markström kezdett a kapuban, a mezőnyjátékosok közül Mario Kempe nem öltözött, az oroszoknál Vasziljevszkij védett és Plotnyikov maradt ki. A 15 pontos skandinávoknak legalább 3 gólos győzelemre volt szükségük ahhoz, hogy elrugaszkodjanak a harmadik helyről ? és ne kelljen Kassára utazniuk negyeddöntőzni a finnekkel ?, ennek megfelelő lendülettel vetették bele magukat a mérkőzésbe. A nyitó harmad első felében egy veszélyes túloldali szituációt leszámítva szinte végig az orosz kapu környékén zajlottak az események, és a 8. percben meg is született a vezető gól, Elias Pettersson dolgozott nagyot, a korong Markus Pettersson elé került, rálőtte, Landeskog takart is, bele is ért, 1-0. A folytatásban is többet támadtak a svédek, ebben két emberelőny is segítette őket, de kimaradtak a ziccereik. Idővel az oroszok is feljöttek, Orlovnak, Kaprizovnak, Kucserovnak voltak nagy lövései, utóbbi fonákját az utolsó másopercekben fejjel hárította Markström, maradt az egygólos különbség.

A második harmadhoz hasonlót viszont nagyon rég nem látott a világ. Az oroszok sokkal harapósabban jöttek ki, és már az első percben egyenlítettek, Kucserov játszotta meg a kilépő Guszevet, ő tökéletesen tálalt Anyiszimov elé, a hajszálpontos lövés a vasat érintve vágódott a hálóba. A svédek ekkor még nem ijedtek meg, ám az orosz dominancia maradt, a 25. percben Szergacsov emelt lövésébe a közben hátulról ledöntött Dadonov estében kapott bele, bement, videóztak, nem volt magas bot, megadták, 1-2. A lendület és a tempó csak fokozódott, és miközben a svéd próbálkozások elhaltak a védelem vagy Vasziljevszkij erőfeszítésein, Ovecskin is belőtte második vb-gólját, amihez Malkintól kapott láb közötti no-look passzt, 1-3 a 29. percben. A svédek kedvét a 35. és a 38. perc között vette el a vörös gépezet mindentől. Előbb Kaprizov talált be buli után azonnal, majd Grigorenko, végül Malkin volt eredményes ? a negyedik és a hatodik találat szerzője is első alkalommal iratkozott fel a táblára a tornán ?, pillanatok alatt 0-6-ra nőtt a különbség. A hátralévő bő két percben akár még hármat is vághattak volna az oroszok, Markström bravúrokkal tartotta az eredményt. Az oroszok 20 kapura lövésből érték el a 6 gólt. Eddig a vb-n csak az olaszok kaptak ennyit egy harmad alatt, egyszer a svédektől.

Az utolsó játékrész első felében szelídült a hangnem, ami helyzet kialakult itt és ott, azt védte Vasziljevszkij és a magát összeszedő Markström ? Lundqvistet nyilván a negyeddöntőre pihentette Rikard Grönborg ?, utóbbi különösen Kucserov lehetőségénél fogott hatalmasat. A svédek keményen dolgoztak a szépítésért, rá is pörögtek, és az 53. percben Nylandernek sikerült, 2-6. Hamar jött a válasz, Orlov nemes egyszerűséggel kilőtte a jobb felsőt, 2-7 egy percen belül. Kucserov tehette  volna be kisvártatva a nyolcadikat, kimaradt a szólója. Az 57. percben Ekman-Larsson rontott Vasziljevszkij statisztikáján, a kapuson átcsorgó korongot mögüle kanalazta be, fura találat volt. Az 59.-ben még egyet bevertek a svédek, Klinberg lőtt nagy gólt előnyben, 4-7, ez lett a végeredmény. Az oroszok eddigi 6 meccsükön összesen csak 3 gólt kaptak.

Oroszország veretlenül, pontveszteség nélkül nyerte meg a pozsonyi csoportot, és a kassai negyedik Egyesült Államokkal találkozik. A svédeknek viszont harmadikként utazniuk kell, a címvédő ellenfele az a Finnország lesz, amely a németekkel szembeni váratlan vereségének köszönhetően bukta el a csoportelsőséget.

Az A csoport állása:

1. Finnország 16 pont (7 mérkőzés)
2. Kanada 15 (6)
3. Németország 15 (7)
4. USA 14 (6)
5. Szlovákia 9 (6)
6. Dánia 5 (6)
7. Nagy-Britannia 2 (7)
8. Franciaország 2 (7)

A B csoport állása:

1. Oroszország 21 pont (7 mérkőzés)
2. Csehország 18 (7)
3. Svédország 15 (7)
4. Svájc 12 (7)
5. Lettország 9 (7)
6. Norvégia 6 (7)
7. Olaszország 2 (7)
8. Ausztria 1 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország?Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország?Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA?Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország?Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia?Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc?Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország?Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország?Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia?Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia?Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA?Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország?Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia?Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország?Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia?Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország?Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország?Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA?Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia?Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia?Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia?Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország?Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország?Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc?Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA?Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc?Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország?Szlovákia 3-2
2019. május 15., 20:15 Oroszország?Olaszország 10-0
2019. május 16., 16:15 Kanada?Franciaország 5-2
2019. május 16., 16:15 Svédország?Ausztria 9-1
2019. május 16., 20:15 Finnország?Dánia 3-1
2019. május 16., 20:15 Csehország?Lettország 6-3
2019. május 17., 16:15 Franciaország?Szlovákia 3-6
2019. május 17., 16:15 Ausztria?Norvégia 3-5
2019. május 17., 20:15 Finnország?Nagy-Britannia 5-0
2019. május 17., 20:15 Csehország?Olaszország 8-0
2019. május 18., 12:15 Dánia?USA 1-7
2019. május 18., 12:15 Lettország?Oroszország 1-3
2019. május 18., 16:15 Kanada?Németország 8-1
2019. május 18., 16:15 Olaszország?Norvégia 1-7
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-7
2019. május 18., 20:15 Svédország?Svájc 4-3
2019. május 19., 16:15 Németország?USA 1-3
2019. május 19., 16:15 Ausztria?Csehország 0-8
2019. május 19., 20:15 Franciaország?Finnország 0-3
2019. május 19., 20:15 Svájc?Oroszország 0-3
2019. május 20., 16:15 Franciaország?Nagy-Britannia 3-4 h.
2019. május 20., 16:15 Svédország?Lettország 5-4
2019. május 20., 20:15 Kanada?Dánia 5-0
2019. május 20., 20:15 Ausztria?Olaszország 3-4 b.
2019. május 21., 12:15 Finnország?Németország 2-4
2019. május 21., 12:15 Csehország?Svájc 5-4
2019. május 21., 16:15 Szlovákia?Dánia  
2019. május 21., 16:15 Norvégia?Lettország
2019. május 21., 20:15 Kanada?USA Sport 2
2019. május 21., 20:15 Svédország?Oroszország
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum