Jövőre sem lesz könnyű dolgunk a divízió 1/A-ban

   

A franciák, az osztrákok és a szlovénok is esélyesebbek lesznek 2020-ban. De a mi kimondott célunk nem a feljutás, hanem a fejlődés kell legyen.

A szlovákiai A csoportos világbajnokságon a csoportkör utolsó előtti napján lejátszották a kiesési rangadókat, így kialakult a divízió 1/A mezőnye. Mind a két ágon meglepetés született. Tizenhárom éve, 2006-ban fordult elő utoljára, hogy mind a két feljutó bent maradt az A csoportban. 2005-ben a norvégok és az olaszok mentek fel, 2006-ban a kazahok és a szlovénok estek ki. Most az olaszok újra megcsinálták, és mellettük a britek is összehozták a csodát. Ezt senki sem várta egyiküktől sem.

A britek ugyan nagyságrendekkel jobban jégkorongoztak az elmúlt másfél hétben Kassán, mint a brutális vereségek sorát elszenvedő és a negatív rekordok megdöntésére “készülő” olaszok ? az eddigi all-time legrosszabb eredmény Dél-Koreáé volt tavaly, 0 ponttal és 4-48-as gólkülönbséggel, míg Trivellatóék 6 meccs után 1-45-tel álltak ?, ám a 2008 óta A csoportos Franciaország játékerejét tartalékos állapotában is joggal vélhettük magasabb szintűnek. Ehhez képest Dowdék hatalmasat játszottak, a második harmad néhány percét leszámítva ? amikor 3 gólos hátrányba kerültek ? minimum partiban voltak, sőt: amikor kellett, dominálni tudtak. Nem szerencsés kiscsapatként, bekkelő-kínlódó underdogként, hanem taktikus, lelkes, gyors és célratörő hokit produkálva hozták a sorsdöntő találkozót ? aki mást mond, nem látta a meccset ?, utólag is bizonyítva, hogy tavalyi budapesti feljutásuk sem pusztán a véletlenen múlott.

Az osztrák?olasz más volt. Megítélésünk szerint azt a találkozót sokkal inkább Ausztria veszítette el, mintsem Olaszország nyerte meg. Itt nem csupán az előjelek szóltak Rafflék mellett ? jobb játék az első hat fordulóban, egyértelműen különb keret, végtelenül harmatos ellenfél ?, hanem a hoki képe is nagyrészt az ő sikerüket ígérte. Ám az olaszok végtelen lelkesedéssel és taktikai fegyelemmel pótolták hiányosságaikat, amire az osztrák válasz a meccs nagy részében a tanácstalanság volt. Érvényes volt ez a szétlövésekre is, így igazságos eredmény született. Hogy jövőre az idei feljutókkal ? a kazahokkal és a fehéroroszokkal ? szemben egyik bent maradó sem fog favoritnak számítani, az most a legkevésbé sem érdekes. (Fehéroroszország ráadásul 2021-es társrendezőként védett lesz.) Egyelőre ünnepelhet, aki megérdemli, és búslakodhat, akinek ez jutott osztályrészéül.

Ami számunkra fontos, az az, hogy kialakult a 2020-as divízió 1/A csoportos világbajnokság mezőnye, amely így fest: Franciaország, Ausztria, Dél-Korea, Szlovénia, Magyarország, Románia.

Ha az eddigi gyakorlat érvényben marad, és nem változtatnak a meccsbeosztások menetén, akkor jövő évi összecsapásaink sorrendjét is kikövetkeztethetjük. Éspedig:

Magyarország?Dél-Korea
Magyarország?Franciaország
Magyarország?Ausztria
Magyarország?Szlovénia
Magyarország?Románia

Húzósan fest, nem vitás. Különösen a közepe. Úgy is mondhatnánk: semmivel sem látszik kevésbé sűrűnek a mezőny, mint a kazahsztáni. De: világbajnokságokra a divízió 1/A-ban sem nyaralni járunk, hanem azért, hogy helytálljunk és fejlődjünk.

Sokaktól lehet majd olyat hallani az elkövetkezendőkben, hogy mennyivel könnyebb dolgunk lett volna jövőre a britekkel és az olaszokkal. Lehet, hogy ez igaz ? bár ha maradéktalanul igaz lenne, akkor ők estek volna ki, nem a franciák és az osztrákok ?, de ennek nincs jelentősége. Egyrészt a magyar válogatott kimondott célja ne a feljutás, hanem az előrelépés legyen. A feljutás számunkra soha nem elvárás, ott nem tartunk, legfeljebb lehetőség. A mezőny minősége viszont garancia arra, hogy komolyan vegyük saját magunkat is. A lehető legkomolyabban. Itt a bent maradást sem adják ingyen. Akkor sem, ha egy csapat van a mezőnyben ? talán kettő is, bár az április 29-ei 1-5 tükrében nem szerencsés ilyet állítani ?, amely papíron gyengébb, mint a magyar válogatott.

De hogy a papír mennyit ér, azt megmutatták a britek és az olaszok.

Ha a franciák és a szlovénok erősebb kerettel állnak majd fel, mint idén ? előbbiek nélkülözték NHL-eseiek és KHL-eseik zömét; utóbbiak nehézségeiről is sokat írtunk ?, és ha az osztrákok nem lesznek tanácstalanok, akkor három favorit hajthat a két A csoportot érő helyért. Emberi számítás szerint mi és a koreaiak csak utánuk következhetünk. Ezzzel azonban semmilyen probléma nincs. Az élet nem ért véget Nur-Szultanban, és nem készül ilyesmire ezután sem. Inkább pozitív, hogy az A csoport házhoz jött, tehát teher ilyen értelemben nem lesz a vállunkon.

Miért ne sikerülne ez esetben végre ismét olyan vb-t csinálnunk, amelyben benne rejlik a katarzis esélye?

A világbajnokság megrendezésére tudomásunk szerint Románia és Szlovénia jelentkezett. Hogy melyikük kapja, vagy valaki más ? bár kieső elvileg csak akkor rendezhet, ha további jelentkezők nincsenek ?, az legkésőbb péntekre-szombatra eldől. Utána kezdődhet a készülődés.

fra

fotó: IIHF

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum