Kanada–Dánia 5-0

   

A kanadaiak kapott gól nélkül verték a dánokat, így megőrizték reményüket a csoportelsőségre.

Kanadának 1 percre volt szüksége az első gólhoz: Marchessault levitte a kapu mögé a korongot, ezzel megtévesztette Galbraithet, ugyanis az NHL-es játékos visszaadta a szemből érkező Dubois-nak, aki vezetéshez juttatta a tengerentúliakat. Öt percre rá Dánia a saját harmadában eladta a korongot, ezt McCann góllal büntette. Nem sokkal később Severson kék vonalas lövésébe Marchessault ért bele sikeresen a dán kapus előtt állva. A sportszerű nyitó játékrész után a második húsz percben négy kanadai és három dán kiállítást osztottak ki a játékvezetők. Az emberelőnyök közül a tengerentúliak első fórja hozott gólt, Reinhart zárta sikerrel a szólóját. A 45. percben Reinhart beleért Myers kék vonalas lövésébe, Dánia videobírózást kért magas bot miatt, hiába, megadták a gólt. A harmadik felvonás közepén Kanada kapust cserélt, Hart helyére Blackwood érkezett.

Kanada 5-0-ra győzött, a csoportkör zárónapján az Egyesült Államok ellen vív rangadót. Ha a juharlevesek két ponttal többet szereznek, mint Finnország Németország ellen, megnyerik a kassai csoportot. Dánia a házigazda Szlovákia ellen játssza utolsó meccsét.

Az A csoport állása:

1. Finnország 16 pont (6 mérkőzés)
2. Kanada 15 (6)
3. USA 14 (6)
4. Németország 12 (6)
5. Szlovákia 9 (6)
6. Dánia 5 (6)
7. Nagy-Britannia 2 (7)
8. Franciaország 2 (7)

A B csoport állása:

1. Oroszország 18 pont (6 mérkőzés)
2. Csehország 15 (6)
3. Svédország 15 (6)
4. Svájc 12 (6)
5. Lettország 6 (6)
6. Norvégia 6 (6)
7. Olaszország 2 (7)
8. Ausztria 1 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország–Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország–Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA–Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország–Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia–Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc–Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország–Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország–Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia–Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia–Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA–Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország–Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia–Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország–Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia–Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország–Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország–Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA–Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia–Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia–Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia–Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország–Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország–Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc–Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA–Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc–Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország–Szlovákia 3-2
2019. május 15., 20:15 Oroszország–Olaszország 10-0
2019. május 16., 16:15 Kanada–Franciaország 5-2
2019. május 16., 16:15 Svédország–Ausztria 9-1
2019. május 16., 20:15 Finnország–Dánia 3-1
2019. május 16., 20:15 Csehország–Lettország 6-3
2019. május 17., 16:15 Franciaország–Szlovákia 3-6
2019. május 17., 16:15 Ausztria–Norvégia 3-5
2019. május 17., 20:15 Finnország–Nagy-Britannia 5-0
2019. május 17., 20:15 Csehország–Olaszország 8-0
2019. május 18., 12:15 Dánia–USA 1-7
2019. május 18., 12:15 Lettország–Oroszország 1-3
2019. május 18., 16:15 Kanada–Németország 8-1
2019. május 18., 16:15 Olaszország–Norvégia 1-7
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia–Szlovákia 1-7
2019. május 18., 20:15 Svédország–Svájc 4-3
2019. május 19., 16:15 Németország–USA 1-3
2019. május 19., 16:15 Ausztria–Csehország 0-8
2019. május 19., 20:15 Franciaország–Finnország 0-3
2019. május 19., 20:15 Svájc–Oroszország 0-3
2019. május 20., 16:15 Franciaország–Nagy-Britannia 3-4 h.
2019. május 20., 16:15 Svédország–Lettország 5-4
2019. május 20., 20:15 Kanada–Dánia 5-0
2019. május 20., 20:15 Ausztria–Olaszország 1-2 b.
2019. május 21., 12:15 Finnország–Németország
2019. május 21., 12:15 Csehország–Svájc Sport 2
2019. május 21., 16:15 Szlovákia–Dánia Sport 2
2019. május 21., 16:15 Norvégia–Lettország
2019. május 21., 20:15 Kanada–USA Sport 2
2019. május 21., 20:15 Svédország–Oroszország
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., vasárnap
U21 12:30 MACVAS 5-3VÉGE
EL 17:00 DABUTE 1-5VÉGE
EBEL 17:30 AVSVSV 3-4 BVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EXL 18:00 MISMAC 2-0VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 0-3VÉGE
U21 18:45 UTEMIS 3-5VÉGE
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-0VÉGE
U21 18:10 AVSMAC 3-8VÉGE
U21 18:40 KMHFTC 6-4VÉGE
U21 18:40 VASDHK 0-3VÉGE
U21 19:00 MISETO 3-4VÉGE
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:00 UTEDAB 
EBEL 19:15 AVSZNO 
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 18:00 MISDUM 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
Partnerünk