Az olaszok bent maradtak, Ausztria kiesett

   

Az esélytelennek tartott – eddig a meccsig 1 gólnál járó – Olaszország büntetőkkel nyerte a kiesési rangadót 4-3-ra.

Az eddigiek alapján favoritnak vélhető osztrákok úgy is kezdték a meccset, nekiugrottak az olaszoknak, lőttek egy vasat gyorsan. Pár perc után kissé ellaposodott a játékuk, ellenfelük megérezte az esélyt, ki is alakított egy-két helyzetet. Majd megszerezte a vezetést, Trivellato passzolt Bardaróhoz, utóbbi szépen verte meg a védőjét, és magától értetődően lőtte el a pakkot Kickert mellett a 10. percben. Az osztrákok nem ijedtek meg, gyorsítottak, másfél perccel később 1-1 állt a táblán, Unterweger rálőtte távolról, a kipattanót Ganahl verte be fonákkal. Innentől egy momentumuk volt az olaszoknak – Kickertnek hatalmasat kellett védenie –, viszont nagyon sok Bernard kapuja előtt. A fordítást jelentő találatot Raffl jegyezte, egészen közel is el tudta húzni a kapus előtt-mellett a pakkot, 2-1 a 17. percben. Rauchenwald lehetőségét kell még említeni mindenképp, a bekkeket és a hálóőrt is átjátszotta, de ellőtte keresztbe az üres kapu előtt.

A második játékrész egy osztrák emberelőny maradékával kezdődött, aztán egy újabb fórral folytatódott, de az akciók meddők, veszélytelenek voltak, és ez így maradt sokáig. A vezető és a hátrányban lévő csapat sem tudott fantáziát tenni a hokijába, alaposan ellaposodott a meccs. Egy értelmezhető osztrák lehetőséget jegyezhettünk fel, ezt Schneider csinálta meg és hagyta ki. Egészen addig ment ez így, amíg az olaszok valahonnan erőt nem merítettek, és meg nem lódultak. McMonagle helyzete még kimaradt, Kostneré már nem, teljesen üresen lőhetett viszonylag közelről, 2-2 a 35. percben. Ezen már meglepődtek az osztrákok, csakhogy most nem voltak képesek gyorsítani, az olaszok viszont még lelkesebbek lettek. Ketten nyertek meg egy csatát a sarokban három osztrák ellen, Rosa elhozta a pakkot és fellőtte a rövid felsőbe, nagyszerű egyéni teljesítmény volt, 2-3 a 39. percben, öt lövésből szereztek két gólt Clayton Beddoes tanítványai ebben a húsz percben.

Az utolsó felvonásban határozottan lépett fel Ausztria, és egykettőre ki is egyenlített, Michael Raffl első góljának a tükörképét hozta össze, ezúttal fonákkal kotorta be, 3-3 a 42. percben. A továbbiakban is többet lőttek az osztrákok, különösen a harmad közepe környékén kapott emberelőnyben, ekkor óriási ziccereket alakítottak és hagytak ki, de Bernadrd is nagyot dolgozott. Olasz helyzetek is voltak természetesen, ezek sem mentek be, maradt a döntetlen, jöhetett a ráadás.

A túlóra az osztrákoké volt, a legnagyobb lehetőséget Komarek hozta össze saját magának, de nem tudta behúzni a pakkot az üres kapuba. Haudum is eldönthette volna, belebaseballozott a magasra felpattanó játékszerbe, Bernhard védett. A túloldalon szintén kimaradt egy ziccer, kettő-egyes szituációban fogott nagyot Kickert.

Jöhettek a büntetők. Öt-öt rávezetésből kettő-kettő ment be, a hetedik párban Schneider kihagyta, McMonagle belőtte, 4-3-ra nyert Olaszország. Ausztria tavaly a fehéroroszok kárára bent maradt, az idén hiába mutatott jobb teljesítményt az első hat körben, a döntő összecsapáson nem tudta hozni magát. Az olaszok 1-45-tel mentek neki ennek a találkozónak, de amikor kellett, hősiesen helytálltak. Mind a két csoportban a feljutó maradt bent, nagyon régen nem volt ilyen az A csoportos világbajnokságon.

A jövő évi divízió 1/A csoportos világbajnokság résztvevői: Franciaország, Ausztria, Dél-Korea, Szlovénia, Magyarország, Románia.

Az A csoport állása:

1. Finnország 16 pont (6 mérkőzés)
2. Kanada 15 (6)
3. USA 14 (6)
4. Németország 12 (6)
5. Szlovákia 9 (6)
6. Dánia 5 (6)
7. Nagy-Britannia 2 (7)
8. Franciaország 2 (7)

A B csoport állása:

1. Oroszország 18 pont (6 mérkőzés)
2. Csehország 15 (6)
3. Svédország 15 (6)
4. Svájc 12 (6)
5. Lettország 6 (6)
6. Norvégia 6 (6)
7. Olaszország 2 (7)
8. Ausztria 1 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország–Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország–Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA–Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország–Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia–Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc–Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország–Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország–Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia–Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia–Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA–Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország–Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia–Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország–Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia–Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország–Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország–Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA–Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia–Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia–Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia–Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország–Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország–Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc–Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA–Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc–Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország–Szlovákia 3-2
2019. május 15., 20:15 Oroszország–Olaszország 10-0
2019. május 16., 16:15 Kanada–Franciaország 5-2
2019. május 16., 16:15 Svédország–Ausztria 9-1
2019. május 16., 20:15 Finnország–Dánia 3-1
2019. május 16., 20:15 Csehország–Lettország 6-3
2019. május 17., 16:15 Franciaország–Szlovákia 3-6
2019. május 17., 16:15 Ausztria–Norvégia 3-5
2019. május 17., 20:15 Finnország–Nagy-Britannia 5-0
2019. május 17., 20:15 Csehország–Olaszország 8-0
2019. május 18., 12:15 Dánia–USA 1-7
2019. május 18., 12:15 Lettország–Oroszország 1-3
2019. május 18., 16:15 Kanada–Németország 8-1
2019. május 18., 16:15 Olaszország–Norvégia 1-7
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia–Szlovákia 1-7
2019. május 18., 20:15 Svédország–Svájc 4-3
2019. május 19., 16:15 Németország–USA 1-3
2019. május 19., 16:15 Ausztria–Csehország 0-8
2019. május 19., 20:15 Franciaország–Finnország 0-3
2019. május 19., 20:15 Svájc–Oroszország 0-3
2019. május 20., 16:15 Franciaország–Nagy-Britannia 3-4 h.
2019. május 20., 16:15 Svédország–Lettország 5-4
2019. május 20., 20:15 Kanada–Dánia 5-0
2019. május 20., 20:15 Ausztria–Olaszország 1-2 b.
2019. május 21., 12:15 Finnország–Németország
2019. május 21., 12:15 Csehország–Svájc Sport 2
2019. május 21., 16:15 Szlovákia–Dánia Sport 2
2019. május 21., 16:15 Norvégia–Lettország
2019. május 21., 20:15 Kanada–USA Sport 2
2019. május 21., 20:15 Svédország–Oroszország
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 19., csütörtök
KHL 16:00 MMGSZP 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 ÓHADAB 6-7VÉGE
szeptember 20., péntek
EBYSL 13:30 UTEOHC 0-2VÉGE
EBYSL 16:30 VASVIC 3-2VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 2-1 HVÉGE
EL 17:30 SCCUTE 4-3 HVÉGE
EL 18:00 DABDEB 4-1VÉGE
EXL 18:00 MACDTV 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:00 NITMIS 3-2 BVÉGE
EBYSL 18:15 HCIAVS 2-3VÉGE
EBYSL 18:15 RBSMAC 1-4VÉGE
EL 18:30 TITFTC 0-5VÉGE
EL 18:40 VASBRA 4-3VÉGE
szeptember 21., szombat
EBYSL 11:15 RBSAVS 0-6VÉGE
EBYSL 11:15 VSVMAC 4-8VÉGE
U18Q 12:00 ETOFTC 4-8VÉGE
EBYSL 12:20 UTEVIC 7-1VÉGE
U18Q 12:40 AVSUTE 9-1VÉGE
U18Q 15:30 MACDHK 3-1VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 3-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EL 17:30 GYEUTE 5-3VÉGE
EL 17:30 SCCHKB 7-1VÉGE
U18Q 17:40 KMHMIS 4-7VÉGE
EBYSL 18:20 VASEAS 0-4VÉGE
EWSC 18:30 MACPLA 1-3VÉGE
U18Q 18:40 ÓHAPHC 0-15VÉGE
szeptember 22., vasárnap
EBYSL 09:15 HCIMAC 0-7VÉGE
EBYSL 09:15 VSVAVS 1-6VÉGE
EWSC 12:30 MACING 3-2VÉGE
EBYSL 12:50 UTEEAS 1-3VÉGE
U21 13:00 FTCETO 0-16VÉGE
EWSC 14:20 KMHPLA INFO
EBYSL 15:50 VASOHC 
EL 17:00 DABTIT INFO
U21Q 17:10 KMHPHC INFO
EBEL 17:30 AVSHCI 
    • DIGI SPORT 3
EXL 17:30 MISLMI INFO
EL 18:00 FTCBRA INFO
szeptember 23., hétfő
U21Q   MISDAB 
U21Q 14:10 PHCETO 
U18Q 15:40 DHKSZA 
EL 18:00 VASDEB 
    • m4sport.hu; M4 SPORT (22:35)
EL 18:30 TITBRA 
szeptember 24., kedd
U18Q   MISSZA 
EXL 17:30 BBYMIS 
EL 18:00 HKBFTC 
Partnerünk