Brendan Shanahan újabb 6 évre a Toronto elnöke

 

Egyben maradhat a Shanahan, Dubas, Babcock trió a Maple Leafs élén.

Brendan Shanahan öt évvel ezelőtt igazolt a hoki fővárosába, azzal a küldetéssel, hogy hozza vissza a régi idők fényét. Az olimpiai és világbajnok, valamint háromszoros Stanley Kupa-győztes játékos nem tétlenkedett, egy 9 órás megbeszélést követően helyettes GM-nek szerződtette Kyle Dubast, majd megszerezte Lou Lamoriellót és Mike Babcockot a szakmai stábba. A játékospiacon is aktívak voltak, olyan hokisokat draftoltak, mint William Nylander, Auston Matthews és Mitch Marner, majd a klub két egymást követő évben is bekerült a rájátszásba. Időközben Lamoriello ment, Dubas pedig 33 évesen általános igazgató lett.

Dubas első éve felemásra sikeredett. Nyáron megszerezte John Tavarest, akit egykori főnöke, az időközben az Islandershez szegődött Lamoriello orra elől happolt el, ami nem akármilyen teljesítmény. Aztán Nylander szerződésének hosszabbításába kis híján beletört a bicskája, végül csak decemberben, öt perccel a határidő lejárta előtt érkezett meg az aláírásokkal ellátott hosszabbítás. Nylander szezonja rá is ment a huzavonára, végül 27 ponttal fejezte be. Következett Auston Matthews, akinek szintén lejárt az újoncszerződése, vele 11,6 millió dolláros dealt hoztak tető alá. A rájátszásban nem sikerült előrelépni, az első körben a Boston ugyanúgy hétmeccses szériában verte ki őket, mint tavaly.

Emiatt sokan arról beszéltek, hogy vagy Dubasnak, vagy Babcocknak mennie kell ? ám Shanahan nem osztja ezeket a vélekedéseket a TSN-nek adott interjújában: ?Igen, helyzet van, ám különbséget kell tenni a sürgősségi és a pánik üzemmód között. Az önteltség borzalmas emberi tulajdonság. De talán amit mások csak sürgősségnek hisznek, arról mi azt gondoljuk, pánik. Azt gondolom, a menedzsmentünk nagyon jó csapat, mindenkinek elég vastag a bőre ahhoz, hogy bírjuk a kritikát, ugyanakkor mindannyiunknak kiterjedt csápjai vannak, képesek vagyunk meghallani a legkülönbözőbb információkat, és kihámozni belőlük mindent, ami számunkra Torontóban hasznos lehet.?

A Maple Leafs helyzetének megítélése nagyban függ attól, hogy kétkedve vagy csodálattal figyeljük ezt a maga nemében páratlan kísérletet arra, hogy egy nagyon mélyre süllyedt klubból néhány év alatt az NHL meghatározó csapatát formálják. Egyrészt tényleg páratlan támadó potenciál van a keretnek, ennek azonban ára van. Tavares, Nylander, Matthews és Patrick Marleau együtt közel 36 millió dollárt fogyasztanak el a rendelkezésre álló bérkeretből, és Marner hosszabbítását sem fogják megúszni 10 millió alatt. A csapat maradék részét kevesebb mint 40 millió dollárból kell összehozni, márpedig az idei szezon megmutatta: a siker egyik feltétele a kiegyensúlyozott bérkeret. Ráadásul az említett sztárjátékosok mindegyike csatár, miközben hátul egyre nagyobb gondban vannak.

A Toronto-projekt hívei ezzel szemben azzal érvelnek, hogy időarányosan jól állnak, senki nem gondolta, hogy a semmiből három év alatt bajnokesélyes csapatot lehet építeni. Ehhez képest ez majdnem sikerült máris, hiszen az NHL szeszélyes sorsolási rendszerének köszönhetően eddig kétszer is a Bostonnal kerültek szemben, amely a liga egyik legerősebb csapata, és mindkétszer csak hétmeccses szériában maradtak alul. Egy Bostont verő gárda a Stanley Kupa első számú esélyese ? mint tavaly a Tampa ?, és idén nagyon úgy néz ki: csak a döntőben lehet őket legyőzni, minthogy 3-0-ra vezetnek a Carolina ellen a konferencia fináléjában. Dubas mindig is agyafúrt vezető volt, miközben a rendelkezésre álló bérkeret a Seattle csatlakozásával és a kollektív tárgyalások kedvező alakulásával nagyságrenddel is nőhet a következő években.

Hogy melyik tábornak lesz igaza, azt az idő dönti el. Egyelőre az biztos, hogy szakmai stáb három oszlopa továbbra is megkapja a bizalmat.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum