Mégis kirakhatják a Slovant a KHL-ből

 

A szlovák klub hiába talált befektetőt, nem rendezték a pénzügyi helyzetet, ezért az orosz bázisú ligánál kétféle naptárat készítenek.

A KHL részéről szerdán bejelentették: egyelőre nem biztos a Slovan részvétele a 2019/20-as szezonban. A szlovák együttes korábban talált egy cseh befektetőt, ám annak anyagi hozzájárulása nem fedezné a következő idény költségeit a korábbról megmaradt szponzorokkal együtt sem, és emellett a korábbi adósságokat sem rendezték. A pozsonyi klub a játékosainak ugyanúgy jelentős összegekkel tartozik, ahogy az Ondrej Nepela-jégcsarnoknak is. A Slovan nem tudta benyújtani a szükséges pénzügyi garanciákat, ezért az orosz bázisú liga kétféle versenynaptárat állít össze: egy 25 és egy 24 csapatosat. A végső döntéssel ugyanakkor még várnak, ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert.

A Slovan Bratislava 2012 óta szerepel a KHL-ben, az azóta lejátszott 7 szezonból kétszer jutott el a rájátszásig. Legutóbb messze leszakadva végzett a liga utolsó helyén az alapszakaszban. A világbajnokságon szereplő szlovák válogatott keretében mindössze három hokis képviseli a pozsonyiakat.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum