A Boston másodszor is simán verte a Carolinát

 

A Bruins kigészítő emberei hozták a meccset, úgy ütött hatot a csapat, hogy az első két sor mindössze egy gólt szerzett.

Ha lehet mondani, a Boston még egyoldalúbb mérkőzésen nyert másodszor is a párharcban, mint először. A Bruins rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és azonnal mezőnyfölényt harcolt ki. A gólok csak a játékrész végén jöttek, amikor Matt Grzelcyk és Jake DeBrusk is bevette Mrazek kapuját három perc különbséggel. A második harmad rögtön hazai góllal indult, és már ekkor érezni lehetett, hogy a Carolina nem lesz képes visszajönni. Staalék csak becsületből mentek előre, de a támadásokban nem volt átütő erő. A harmad végén a Boston a második előnyét is kihasználta, amivel gyakorlatilag eldöntött mindent. Petr Mrazek 19 lövésből négy gólt kapott, de Rod Brind’Amour edző nem ültette le első számú kapusát. Meglepetésre ez akkor sem változott, amikor a Boston a harmadik harmad első öt percében két újabb gólt ütve a kiütés szélére sodorta a Carolinát. 6-0 után a Bruins már megtehette, hogy kienged, így a vendégek a hajrában két gólt ütve szépítettek az eredményen.

Ahogy a keleti konferencia beharangozójában írtuk, a párosításban döntő szerepük lehet a kiegészítő embereknek. Ezt a mérkőzést egyértelműen ők döntötték el, hiszen a harmadik sor centere, Charlie Coyle három gólpasszt adott, a balszélső Marcus Johansson kettőt, az egész szezonban háromszor eredményes Matt Grzelcyk pedig duplázott. A 25 éves hátvéd az elmúlt 35 évben az ötödik bostoni bekk, aki két gólt tudott lőni egy playoffmérkőzésen.

grzelcyk

NHL, 2019. május 12.

Boston?Carolina 6-2
G.: Grzelcyk (2), DeBrusk, Clifton, Backes, Heinen ill. Williams, Teravainen

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Dallas (WC 1.) 2-4
2-3 2-1 h. 3-2 1-5 3-5 1-2 h.
Winnipeg (2.)?St. Louis (3.) 2-4
1-2 3-4 6-3 2-1 h. 2-3 2-3
Calgary (1.)?Colorado (WC 2.) 1-4
4-0 2-3 h. 2-6 2-3 h. 1-5
San Jose (2.)?Las Vegas (3.) 4-3
5-2 3-5 3-6 0-5 5-2 2-1 h. 5-4 h.
Elődöntők
St. Louis (3.)?Dallas (WC 1.) 4-3
3-2 2-4 4-3 2-4 1-2 4-1 2-1 h.
San Jose (2.)?Colorado (WC 2.) 4-3
5-2 3-4 4-2 0-3 2-1 3-4 h. 3-2
Döntő
San Jose (2.)?St. Louis (3.) 1-0
6-3 05.13 05.15 05.17 05.19 05.21 05.23

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?Columbus (WC 2.) 0-4
3-4 1-5 1-3 3-7
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
1-4 4-1 2-3 6-4 1-2 4-2 5-1
NY Islanders (2.)?Pittsburgh (3.) 4-0
4-3 h. 3-1 4-1 3-1
Washington (1.)?Carolina (WC 1.) 3-4
4-2 4-3 h. 0-5 1-2 6-0 2-5 3-4 h.
Elődöntők
Boston (2.)?Columbus (WC 2.) 4-2
3-2 h. 2-3 h. 1-2 4-1 4-3 3-0
NY Islanders (2.)?Carolina (WC 1.) 0-4
0-1 h. 1-2 2-5 2-5
Döntő
Boston (2.)?Carolina (WC 1.) 2-0
5-2 6-2 05.14 05.16 05.18 05.20 05.22

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum