Eddig is nagyon sokat dolgoztam azért, amit elértem

 

Az Allsvenskanba szerződő Vay Ádám azt mondja: olyan klubot keresett, ahonnan ismét célba veheti Amerikát.

Gyorsan követték egymást a hírek Vay Ádámról. Először az derült ki, hogy elhagyja Miskolcot, majd új klubja, a svéd másodosztályú Västerviks IK jelentette be leigazolását. A magyar válogatott hálóőre sikeres szezont tudhat maga mögött, hiszen az A csoportos Szlovákia topbajnokságában ő volt a legjobb az alapszakaszban 94,9 százalékos védési hatékonysággal, majd a rájátszásban 90,2 százalékot produkált. Először arról kérdeztük, hogy nem is gondolt-e az Extraligában maradásra? ?Sokféle lehetőség volt előttem, természetesen megfordult a fejemben ez is. Ha pénzt akartam volna keresni, akkor egészen biztosan maradok a ligán belül. A Tipsport Liga tempós, kemény, jó bajnokság, ahol a kapusoknak értelemszerűen nehéz dolguk van. Úgy gondolom, a teljesítményemmel elégedett lehetek, és ezúton is szeretném megköszönni a miskolci vezetőknek, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget.?

A 25 éves kapus mégis más irányba indult el, és végül Svédországban kötött ki. ?Megmondom őszintén, még mindig nem mondtam le arról, hogy visszatérhessek a tengerentúlra, és ott magas szinten védhessek. Ezért olyan bajnokságot és ezen belül olyan klubot kerestem, amely az amerikai megfigyelők érdeklődési körében van, és ahonnan megnyílhat az út számomra az Egyesült Államokba. Ez egyben azt jelentette, hogy valamelyik vezető európai hokiországba kellett kerülnöm, ahol tovább fejlődhetek. Ezeknek a feltételeknek Svédország tökéletesen megfelelt, és azon belül az Allsvenskan és a Västerviks IK megfelelő kihívást jelent nekem. Ez gyors, hajtós bajnokság, ahol rengeteget tanulhatok, ugyanakkor van továbblépési lehetőség. Mindezek alapján döntöttem el, hogy elfogadom az ajánlatot.?

A klub közleményéből az is kiderült, hogy a 24 éves svéd Samuel Ward lesz Vay Ádám kapustársa. ?Amikor a klub vezetőivel tárgyaltam, kiderült számomra, hogy ők első számú kapusként számítanának rám. Ez papíron nagyon szépen néz ki, ám majd a pályán is kell bizonyítanom. Én azonban nem ijedek meg az ilyen feladatoktól, biztos vagyok abban, hogy képes vagyok erre. Eddig is nagyon sokat dolgoztam azért, amit elértem, és ezután is keményen fogok hajtani a céljaim megvalósításáért.?

2016 IIHF Ice Hockey World Championship

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum