Kezdődjön hát az A csoportos világbajnokság

 

Ilyen közel hozzánk utoljára 2011-ben volt elit-vb. Akkor szenzációs döntőben nyertek aranyat a finnek, akik most az első napon Kanadával játszanak Kassán.

A jégkorongban az az egyik legjobb dolog, hogy minden évben összecsapnak a legjobbak, minden válogatott le tudja mérni, hol tart a többiekhez képest. Ez különösen a nem az élvonalhoz tartozók számára fontos. A csúcson sok múlik azon, hogy a sztárok közül kik állnak rendelkezésre. Nekünk az idei év nem sikerült jól, de nagyjából két hét múlva azt is tudni fogjuk, hogy jövőre kikkel fogunk találkozni a divízió 1/A-ban, és azt is, hogy hol. Mármint túl Dél-Koreán, Szlovénián és Románián, hiszen ők már megvannak. De jön hozzájuk még két kieső, így lesz igazán sűrű a mezőny nálunk egy év múlva is.

A legjobb 16 mezőnye két csoportban küzd egymással a szlovákiai világbajnokságon. Ott, ahol utoljára 2011-ben rendeztek tornát, amely igen emlékezetesre sikerült. Főleg a döntője miatt, amelyet 6-1-re nyert meg Finnország az ősi rivális svédek ellen. A finn?orosz elődöntőt sem felejtette el ugyanakkor senki, ott lőtte az akkor még nagyon fiatal Mikael Granlund a legendás lacrosse-gólt az esélyesebbnek vélt ellenfélnek.

Most az A csoportban Kassán Kanada, az USA, Finnország, Németország, Szlovákia, Dánia, Franciaország és Nagy-Britannia játszik, míg a B csoportban Svédország, Oroszország, Csehország, Svájc, Norvégia, Lettország, Ausztria és Olaszország küzdhet.

A 2010-es évtized Svédországról szólt a világbajnokságok történetében ? különösen a második fele ?, összesen háromszor nyertek, először 2013-ban, majd a legutóbbi két alkalommal sem találtak legyőzőre. Emellett egy ezüst és két bronzérem a mérlegük. A kétszeres címvédő kapujában ismét Henrik Lundqvist állhat, aki két évvel ezelőtt Kölnben győzelemre vezette a csapatot, öt meccsen 1,31 gólt kapott meccsenként, a lövések 94,6%-át hatástalanította. A döntőben Kanada testközelből tapasztalta meg, mit tud az idén már 37 éves kapus: 43 lövésből 42-t megfogott, és büntetőből sem tudtak neki betalálni. A mezőnyjátékosok közé ketten tudták beverekedni magukat az NHL-en kívüli ligákból: Anton Lander a Lokomotiv Jaroszlavlból ? ő itt volt április elején a Tüskecsarnokban is ?, Dennis Rasmussen a Metallurg Magnyitogorszkból érkezik a vb-re. Kiemelt figyelem irányul az első sorra, amelyben az idei év legjobb NHL-es újonca, Elias Pettersson játszik, a szezont szerződéses mizéria miatt kis híján kihagyó William Nylander és a tapasztalt Patric Hörnqvist mellett. A vezetőedző Rikard Grönborg sorozatban harmadik aranyérmére hajt, de most lesz a legnehezebb dolga. Ha sikerülne neki és csapatának az újbóli címvédés, azzal jelentős lépést tenne afelé, hogy hosszú idő után újra európai edző álljon egy NHL-es csapat kispadján.

A svédek talán legnagyobb kihívója Oroszország lehet. Az oroszok elképesztő támadóerővel érkeznek a tornára. Eőzetesen nehéz elképzelni, hogy ki fogja megállítani azt az alakulatot, amelyben olyan nevek vonulnak fel, mint Alekszandr Ovecskin, Ilja Kovalcsuk, Nyikita Kucserov, Jevgenyij Kuznyecov, Jevgenyij Malkin, Nyikita Guszev, Kirill Kaprizov, Jevgenyij Dadonov. Tényleg minden játékos világsztár. A nagy kérdés idén is az, hogy a zsenik miként tudnak működni csapatként. Az összhangzattan megteremtéséért az az Ilja Vorobjov a felelős, aki az olimpián aranyéremig vezette a válogatottat, míg nemrégiben a SZKA edzőjeként hétmeccses főcsoportdöntőn maradt alul a CSZKA Moszkvával szemben. Az oroszoknak kapusposzton sem lesznek gondjaik, Andrej Vasziljevszkij, Ilja Szorokin és Alekszandr Georgijev egyaránt a legjobbak közé tartoznak. Minden idők egyik legerősebb vb-keretével nem is lehet más a céljuk, mint az aranyérem megszerzése.

russia

Az oroszok mellett Kanadával is komolyan számolni kell, még ha John Tavaresnek idő előtt haza is kellett utaznia. Persze a támadásokkal így sem lehet gond, hiszen ott lesz a csapatban az Dylan Strome, aki két évvel ezelőtt Memorial Cupot nyert az Erie Otters csapatával, a döntőben négy gólt és három asszisztot szerezve, és ez azóta is rekord a CHL-ben. Érdekesség, hogy az ellenfél Saint John Sea Dogs csapatából ketten is csapattársai lesznek, Thomas Chabot és Mathieu Joseph személyében. A fiatalok közül a 20 éves Dante Fabbróra lesz érdemes figyelni. A Boston University csapatkapitánya hátvédként is majdnem hozta a pont/meccses átlagot az NCAA-ben, míg tavaly junior-világbajnokságot nyert Kanadával.

A világbajnokság jellemzően nem az amerikaiak műfaja, az Egyesült Államok eddig mindössze kétszer nyertek, utoljára 1960-ban, azóta döntőbe sem kerültek. Hiba lenne azonban lebecsülni őket. 2013 óta három bronzérmet is behúztak, tehát nem sok hiányzott az újabb bravúrhoz. Az idei csapatban is bőven van potenciál, az oroszokhoz hasonlóan ők is minden idők egyik legjobb keretét vonultatják fel. A csapatkapitány Patrick Kane mellett ott lesz Johnny Gaudreau, Jack Eichel, James van Riemsdyk, Dylan Larkin, Chris Kreider. Számunkra különösen érdekes lesz látni, mire képes a nemzetközi mezőnyben a karrierjét Fehérvárról beindító Derek Ryan, valamint az idei draft 1/1-es pozíciójának első számú várományosa, a 18 éves Jack Hughes. Utóbbi külön párharcot vívhat a finn Kaapo Kakkóval, akit a legtöbben a második helyre várnak a drafton. A két fiatal a junior-világbajnokságon már találkozott, az egyértelműen a finnek sikerült jobban, az egymás elleni döntőt az ő góljával nyerte az előzetesen esélytelenebbnek tartott Finnország. Az ifjúsági vb-t kihagyta Kakko, Hughes viszont lemaradt az aranyról, miután toronymagas favoritként is kikaptak az amerikaiak oroszoktól az elődöntőben, ahol a fiatal sztárjelölt büntetőt hibázott. A felnőttek között ismét ő indul jobb esélyekkel, hiszen az amerikai válogatott jóval erősebbnek tűnik, miközben a finnek közül több világsztár is lemondta a válogatottságot.

Csehországnál két kérdőjel van. Az AHL-ből érkezik a kapus Pavel Francouz, az NHL-ből Radek Faksa, de mindkettejüknek át kell még esnie egy alapos orvosi vizsgálaton. A svédek elleni péntek esti mérkőzésre ez még nem fog megtörténni, így a játékukra még nem lesz esély. Ettől függetlenül a pozsonyi aréna számukra hazai pálya lesz, ami extra teljesítményre inspirálhatja őket. Annál inkább, mert ők is erős kerettel érkeznek, a kapuban minden bizonnyal Jakub Kovar kezd, a védelemben ott lesz Radko Gudas, Filip Hronek, Jan Kolar, a csatárok között Jakub Voracek, Ondrej Palat, Filip Chytil, Michael Frolik, Jakub Vrana és a Zohorna testvérek. A csehek nem is annyira titkos fegyvere a 23 éves Dominik Kubalík lehet, aki két éve játszik a svájci élvonalban, ennyi idő alatt 75 meccsen 84 pontot termelt, idén ő lett az NLA pontkirálya.

Szlovákia Kassán játsszák a csoportmeccseket. A keretben nem kevesebb, mint hét újonc található: Erik Cernák, Patrik Koch, Robert Lantosi, Adam Liska, Mário Lunter, Matús Sukel és Marián Studenic. Hatan érkeznek az NHL-ből, Ondrej Palat a Tampából, Andrej Sekera az Edmontonból, Tomas Tatar a Montréalból, Richard Panik az Arizonából. Szlovákia az említett 2011-es világbajnokságon a csalódást keltő 10. helyen végzett, egy évvel később azonban meg sem állt a döntőig Helsinkiben, ahol az oroszokkal szemben maradt alul. Az utóbbi évek nem a szlovákokról szóltak, egymás után ötször nem kerültek be a negyeddöntőbe, hazai pályán nem is lehet más a céljuk, mint megtörni a rossz sorozatot.

Az utóbbi évek egyik legkellemesebb meglepetése Svájc szereplése a világbajnokságokon. Tavaly és hat évvel ezelőtt is döntőig meneteltek, mindkétszer Svédország állította meg őket. A tavalyi ezüstérmes csapat magja egyben maradt, 14 játékost láthatunk idén is abból a keretből. Köztük a kapus Leonardo Genonit, aki a Kanada elleni elődöntőn 43 lövést védett. A 31 éves kapus ereje teljében van, az NLA-ban 1,85 gólt kapott meccsenként, 93,3%-os hatékonysága a legjobb volt a ligában, bajnoki címet szerzett az SC Bern csapatával. A védelem élén az a Roman Josi áll, aki már a 2013-as ezüstéremnek is részese volt, tavaly pedig 24 percnél is többet töltött a jégen meccsenként. A csatársor kicsit gyengébb, mint a tavalyi volt, hiszen Timo Meier még versenyben van a Stanley Kupáért a San José Sharks színeiben, és nem lesz jelen Nino Niederreiter sem, aki egy éve 9 pontot tett bele a közösbe. Ugyanakkor már tavaly sem feltétlenül az NHL-esek vitték a prímet, a negyeddöntőben és az elődöntőben a hat svájci gólj egyikét sem NHL-es szerezte. Ráadásul jön az első svájci 1/1-es, Nico Hischier, és a 19 éves Philipp Kurashevre is érdemes lesz figyelni, aki az idei junior-világbajnokságon lett gólkirály, 7 meccsen 6 találattal.

A svájciakhoz hasonlóan Németország is elsősorban saját bajnokságára támaszkodott a keret összeállításakor. Bár kapusposzton a DEL legértékesebb játékosának megválasztott Danny aus den Birken nem áll rendelkezésre, könnyen lehet, hogy a frissen kiesett Coloradóból minőségi cserével tudják pótolni őt Philipp Grubauer személyében. A védelemben a 35 éves Yannic Seidenberg tizedik vb-jére készül, míg a csatársorban az idén 105 NHL-pontot termelő Leon Draisaitl lesz az ász. Érdemes lesz figyelni Lean Bergmannra is. A 20 éves fiatalember a Frölunda utánpótlásában tanulta az alapokat, két és fél szezont lehúzott a USHL-ben is, idén a DEL-ben játszott. A felkészülés neki sikerült a legjobban, 11 meccsen 9 gólt szerzett a válogatottban. A németeknek felemásra sikerült a tavalyi szezonjuk, közel álltak az aranyérem megszerzéséhez az olimpián, majd a vb-n csak a 11. helyen végeztek. Idén a 8 közé jutás a reális elvárás, ott sok fog múlni azon, hogy kivel kerülnek szembe.

Lettországnak sem lehet más a célja, mint a legjobb 8 közé kerülés. Nem volt ez mindig így, hiszen 2009 után sorozatban hét alkalommal az első 10-be sem fértek be. Tavalyelőtt aztán érkezett a kanadai Bob Hartley, akivel két éve a tizedik, tavaly a nyolcadik helyen végeztek, miután hősies küzdelemben csupán 3-2-re kaptak ki a svédektől. Hartley a vb után az Avangard Omszk vezetőedzője lett, ahol még nagyobb csodákat művelt, a Gagarin Kupa döntőjébe vezetve a szibériai csapatot. A lettek legfontosabb játékosa idén is Elvis Merzlikins lehet, aki mögött Kristers Gudlevskis a második számú kapus. A jokerites Janis Kalnins idén nem került be a keretbe, ami azért jelzi a válogatott erősségét. Az előrejátékban a legtöbbet Rudolfs Balcerstől és Teodors Blugerstől várhatjuk, akik idén mutatkoztak be az NHL-ben. Balcers az Ottawa színeiben 36 meccsen 14 pontot ért el, Blugers a Pittsburghben kapott esélyt 28 meccs erejéig, ezeken 10 ponttal zárt.

Franciaország, Dánia, Norvégia, Ausztria igazi sötét lovak, előzetesen lehetetlen megtippelni, melyikük okozhat meglepetést, de az utóbbi években valamelyikük rendszeresen borsot tört a nagyok orra alá. Nyugati szomszédunknak a bent maradás kivívása a célja, ez már tavaly is bravúr volt tőle, amire 2005 óta nem volt példa. Idén ehhez Olaszországot kell legyőznie, az élet-halál meccsnek ígérkező összecsapást a csoportkör utolsó fordulójában, május 20-án rendezik. Nagy-Britannia számára is ilyesmi lehet a cél, ők már a tavalyi feljutásukkal is történelmet írtak, 25 év után játszhatnak ismét az elitben. Teher nélkül tehetik ezt, így bárki ellen van esélyük, a nagyok talán hajlamosak lesznek lebecsülni őket, Dánia és Franciaország áll hozzájuk a legközelebb, velük május 14-én és 20-án játszanak.

Mindent összevetve papíron a svéd, orosz, amerikai hármas tűnik a legerősebbnek, Kanada jelentősen gyengült Tavares kiesésével, meglátjuk, kivel tudják őt pótolni az utolsó pillanatban. A finnek gyengébbnek tűnnek, mint szoktak, legalábbis első látásra, meglátjuk, mire képesek NHL-es sztárjaik nélkül. A szlovákok szó szerint és a csehek szinte hazai pályán játszanak, az is kérdés, hogy ez hogyan hat a teljesítményükre. Svájc az utóbbi időben rendszeresen képes a meglepetésre, akárcsak a középmezőnyhöz sorolt válogatottak, míg a kiesés elkerülése az alsóbb régióhoz tartozó csapatok közötti vetélkedést teszi izgalmassá. Összességében tehát minden szinten lehet miért izgulni, amit kevés sportág mondhat el magáról, ezért is van jól kitalálva a világbajnokságok szisztémája a jégkorongban.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 10., 16:15 Finnország?Kanada Sport 2
2018. május 10., 16:15 Oroszország?Norvégia
2018. május 10., 20:15 USA?Szlovákia
2018. május 10., 20:15 Csehország?Svédország Sport 2
2018. május 11., 12:15 Dánia?Franciaország
2018. május 11., 12:15 Svájc?Olaszország
2018. május 11., 16:15 Németország?Nagy-Britannia
2018. május 11., 16:15 Lettország?Ausztria
2018. május 11., 20:15 Szlovákia?Finnország
2018. május 11., 20:15 Norvégia?Csehország
2018. május 12., 12:15 USA?Franciaország
2018. május 12., 12:15 Oroszország?Ausztria Sport 2
2018. május 12., 16:15 Dánia?Németország
2018. május 12., 16:15 Olaszország?Svédország
2018. május 12., 20:15 Nagy-Britannia?Kanada
2018. május 12., 20:15 Lettország?Svájc
2018. május 13., 16:15 Oroszország?Csehország Sport 2
2018. május 13., 16:15 USA?Finnország
2018. május 13., 20:15 Szlovákia?Kanada Sport 2
2018. május 13., 20:15 Norvégia?Svédország
2018. május 14., 16:15 Nagy-Britannia?Dánia
2018. május 14., 16:15 Olaszország?Lettország
2018. május 14., 20:15 Németország?Franciaország
2018. május 14., 20:15 Svájc?Ausztria
2018. május 15., 16:15 USA?Nagy-Britannia
2018. május 15., 16:15 Svájc?Norvégia
2018. május 15., 20:15 Németország?Szlovákia Sport 2
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Olaszország
2018. május 16., 16:15 Kanada?Franciaország
2018. május 16., 16:15 Svédország?Ausztria
2018. május 16., 20:15 Finnország?Dánia
2018. május 16., 20:15 Csehország?Lettország Sport 2
2018. május 17., 16:15 Franciaország?Szlovákia
2018. május 17., 16:15 Ausztria?Norvégia
2018. május 17., 20:15 Finnország?Nagy-Britannia Sport 2
2018. május 17., 20:15 Csehország?Olaszország
2018. május 18., 12:15 Dánia?USA
2018. május 18., 12:15 Lettország?Oroszország
2018. május 18., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 18., 16:15 Olaszország?Norvégia
2018. május 18., 20:15 Nagy-Britannia?Szlovákia
2018. május 18., 20:15 Svédország?Svájc Sport 2
2018. május 19., 16:15 Németország?USA
2018. május 19., 16:15 Ausztria?Csehország
2018. május 19., 20:15 Franciaország?Finnország
2018. május 19., 20:15 Svájc?Oroszország Sport 2
2018. május 20., 16:15 Franciaország?Nagy-Britannia
2018. május 20., 16:15 Svédország?Lettország
2018. május 20., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 20., 20:15 Ausztria?Olaszország
2018. május 21., 12:15 Finnország?Németország
2018. május 21., 12:15 Csehország?Svájc Sport 2
2018. május 21., 16:15 Szlovákia?Dánia Sport 2
2018. május 21., 16:15 Norvégia?Lettország
2018. május 21., 20:15 Kanada?USA Sport 2
2018. május 21., 20:15 Svédország?Oroszország
2018. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2018. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2018. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2018. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum