Máris kezdődhet a Keleti Konferencia döntője

 

A Hurricanes hatos, a Bruins hármas győzelmi sorozatban van. Egyikük szériája megszakad éjjel.

A Carolina és a Boston tíz évvel ezelőtt, 2009 nyarán találkozott utoljára a rájátszásban. Akkor öldöklő küzdelemben, hétmeccses párharc után ment tovább a Carolina, így a Bostonnak van miért visszavágnia. A Bruins elsődleges fegyvere az a David Pastrnak lehet, aki lassan kezdte a playoffot, de utána tíz meccsen tíz pontot szerzett, és második a fekete-sárgák kanadai táblázatán. Mellette Brad Marchand-ra hárulhat a legtöbb figyelem a Canes védőitől, aki 13 egységével jelenleg csapata legjobbja. Nála a legfontosabb, hogy pontjait egységesen osztotta el, ami azt jelenti, hogy játéka konzisztens a teljes playoff alatt, tehát a Hurricanes játékosainak végig követniük kell őt. A támadótrió harmadik tagja, Patrice Bergeron eddig nyolcpontos. Ő az, aki a legkényesebb szituációkban rendre nyeri a korongejtéseket, több mint 61%-os hatékonyságot hozott össze ebben. Az első sor hármasa mellett a legtöbb dolga a Bruins kapusának, a bombaformában lévő Tuukka Rasknak lesz. Akárcsak a cseh Pastrnak, ő is nehezen lendült bele, de az első kör után a Columbus ellen összekapta magát, és 2,02-es átlagát 1,71-re vitte le, míg védési hatékonyságát 93,8%-ról éppen egy egységnyivel emelte meg. Ami a csapategységet illeti, ki kell emelni a Bruins emberelőnyös játékát, amely 28% fölött van az egyenes kieséses szakaszban.

rask 2

A pozitívumok itt véget is érnek a Bruins szurkolói és Bruce Cassidy számára. A hátvédsor alapos átformálásra szorul a Carolina elleni párharcra. Első körben azt kell eldöntenie Cassidynek, hogy a két mérkőzésre eltiltott Charlie McAvoy helyét ki veszi át az első bekkpárban Zdeno Chara mellett. A jelenlegi forma és a Carolina elleni korábbi mérkőzések alapján a legvalószínűbb az, hogy Steven Kampfer kap lehetőséget a harmadik párban, míg onnan Connor Clifton lép fel a szlovák óriás mellé.

A bostoni védelem átszervezése az egyik dolog, ami a Bruins döntőbe jutásához kell. Szükséges még két másik is: az egyik a harmadik és a negyedik támadótrió eredményessége, amelyek eddig alaposan kitettek magukért. Charlie Coyle egyedül nyolc pontot tett a közösbe, míg a harmadik és a negyedik sor összesen három meccset nyert meg, közte a mindent eldöntő hetedik összecsapást a Toronto ellen. A pad tehát hosszú, ami mindenképpen megnehezíti a Carolina dolgát. A másik kulcsmomentum: az idegenbeli meccsek. A Carolina csarnoka bevehetetlennek bizonyult az idei rájátszásban, így a Bruinsnak kötelező hoznia a hazai találkozókat.

A Carolina kispadja mögött álló Rod Brind’Amournak a sérülések miatt egyelőre több gonddal kell megküzdenie, mint kollégájának. Először is elvesztette első számú kapusát, Petr Mrazeket, aki az Islanders elleni párharc második meccsén sérült meg. Szerencséjére Curtis McElhinney kiválóan helyettesített, shutoutot is szerzett a New York-iak ellen. Ennek ellenére azt, hogy ki kezd a párharcban, még nem lehet tudni. Az utolsó hírek szerint Mrazek játékra jelentkezett, de Brind’Amour azt nyilatkozta, az orvosi csapattal is konzultál, és csak közvetlenül a mérkőzést megelőzően dönt a kezdő kapus személyéről. A vezetőedző másik problémája, hogy elvesztette azt a Trevor van Riemsdyket, aki talán a következő szezon rajtjáig sem épül fel vállsérüléséből. Sérült még Jordan Martinook, Micheal Ferland és Andrej Szvecsnyikov is.

A Carolinával kapcsolatban talán mondani sem kell, hogy a Teuvo Teravainen, Jordan Staal, Sebastian Aho hármason semmi sem múlik. A trió minden tagja kilenc ponttal járult hozzá a konferencia döntőjébe jutáshoz. A szurkolók számára a kellemes meglepetést Jaccob Slavin és Warren Foegele szereplése jelenti. Slavin jelenleg 11 gólpasszal a második a rájátszásban Erik Karlsson mögött. A negyedik szezonját taposó bekk nemcsak támadópotenciáljával tűnt ki hanem azzal is, amit hátul nyújtott: közel 27 perces jégidőt hozott össze, és amikor a pályán volt, az Islanders négy mérkőzésen csak két gólt tudott ütni egyenlő létszám mellett. Ilyen statisztika mellett nem lenne meglepetés, ha Brind’Amour a Marchand, Bergeron, Pastrnak trió ellen játszatná a legjobb hátvédjét. A hátsó hatosban nemcsak ő van, hanem a 7 ponttal álló Hamilton, valamint a hatig-hatig jutó Pesce, Faulk páros is. Ez a kvartett borzasztóan korongbiztos, remekül lát a pályán, és magas játékintelligenciával rendelkezik. Már a New York és a Washington sem bírt velük.

slavin

Ami a csatárokat illeti, már említettük a Canes első sorát, amely ugyanolyan fantasztikusan játszik, mint a Bruins legerősebb hármasa. A Bostonnal ellentétben viszont itt a harmadik és a negyedik számú trió nem tudott még annyit hozzátenni a sztorihoz, amennyi egy végső sikerhez szükséges. Nino Niederreiter egyelőre csak négy pontot szerzett, Justin Williams hatot, amiből csak két gólpassz jutott az Islanders elleni négy mérkőzésre. De tőle nem is ezt várja az ember, hanem azt, hogy a hetedik meccsen a semmiből előlépjen, és eldöntse a párharcot.

Ha röviden összegezni szeretnénk az esélyeket, akkor azt lehetne mondani, hogy a Boston hosszabb padja fog vetélkedni a Carolina hátvédeivel. Ahogy már említettük, döntő lehet a Canes hazai pályán nyújtott teljesítménye, nagy kérdés, hogy megőrizhető-e a veretlenség. A kapottgól-átlagot tekintve az első a Boston, a második a Carolina eddig, ami azt vetíti előre, hogy kevés gólos párharcra lehet számítani. Mégis azt mondanánk, hogy itt fog eldőlni a csata. Miért is? Mert Rask volt már ilyen szituációban, és simán hozza azokat a mutatókat, amiket egy rájátszásban kell a cél érdekében. A Mrazek, McElhinney duó ezzel szemben erőn felül teljesített eddig, és nagy kérdés, hogy meddig bírják a nyomást és a feszültséget.

2019 east final 1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum