Pat Cortina: Bitang nehéz az egóról lemondani

Az A csoportba jutott magyar női válogatott szövetségi kapitánya szerint még nagyon nagy pontenciál van a csapatban.

Az Eurosport Hungary kötelékéhez tartozó hosszabbitas.hu interjút készített a férfiválogatott után a nőket is A csoportba vezető Pat Cortinával. A kanadai szakembert főleg a különbségekről kérdezték: “Egészen más körülmények között született meg a két feljutás. Először is a lányokkal hazai jégen játszhattunk, ráadásul a szövetség támogatásával olyan felkészülést tudhattunk magunk mögött, ami megalapozta a sikert. Tizenegy évvel ezelőtt a fiúkkal még egészen más volt a helyzet, a felkészülésünk is más volt, és persze át kellett utaznunk a világ másik felére, egy olyan tornára, ahonnan csak egy csapat jutott fel.”

Cortina beszélt a nőkben rejlő potenciálról is. “Úgy gondolom, a férfiak komplettebb, készebb játékosok voltak, mint ez a fiatal női válogatott. A 2008-as csapattal kapcsolatban elmondható, hogy kijátszotta magából a maximumot, ami nem is meglepő annak fényében, hogy a játékosaim közül többen pályafutásuk vége felé tartottak már. A lányoknál más a helyzet, ők még távolról sem érték el a határaikat, azaz a fejlődési potenciál szempontjából még nagyon sok van bennük.”

A női szövetségi kapitány kiegyenlítettebbnek gondolja a női mezőnyt a férfiakénál. “Annyira kiegyenlített volt a torna, hogy az utolsó játéknap előtt még mindenféle végkimenetel elképzelhető volt. Elég, ha annyit mondok, hogy a végül kieső olaszok alaposan megszorongatták a szlovákokat, akik egyedüliként tudtak megverni minket, a későbbi győztest. Mi azonban a lehető legjobbkor álltunk össze, a legjobb pillanatokban nyújtottuk a legjobbunkat, és amikor igazán kellett, tökéletesen összeállt a kirakós, amit a torna előtt sok-sok munkával állítottunk össze.”

fotó: TSH Photo

Cortina elmondta, máshogyan kellett beszélnie a lányokkal, mint ahogyan a férfi jégkorongozókkal. “A különbségekkel kapcsolatban először egy olyan tényező jut eszembe, aminek nincs köze a nemhez: a lányok már eggyel modernebb generációba született sportolók voltak, mint a fiúk. Persze azért voltak a nemek közti különbségekre visszavezethető változások is. Próbáltam empatikusabb lenni, és mivel nincs nagy rutinom a női csapatokkal, folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy kétszer is meg kell gondolnom, mit és hogyan mondok. A lányoknak elmagyaráztam, mit és miért szeretnék, mert úgy éreztem, nekik erre volt szükségük, a fiúknak viszont egyszerűen kiadtam az utasításokat. A lányokat tehát meg kellett győzni, de amint elhitték, hogy az általam kijelölt irány a helyes, úgy odatették magukat a munkában, hogy öröm volt nézni. Elképedve néztem, milyen energiákat mozgósítanak a csapat, illetve a feljutás érdekében, és nagyon boldoggá tett, hogy nem csak kedves embereket, hanem nagyszerű szellemű sportembereket irányíthattam. Az első és egyben legnagyobb lépés az volt, hogy mindenki megérezte, a csapat a fontos, nem az egyén, és végül mindenki MI-ben gondolkodott ÉN helyett. Az emberek talán nem is gondolják, milyen bitang nehéz az egóról lemondani, de ezek a lányok zokszó nélkül megtették.”

A teljes és terjedelmes cikket ide kattintva olvashatják el.