Románia a lengyelverés után kiütötte Ukrajnát

   

A nagyrészt székelyekre épített válogatott a divízió 1/A-ba jutás küszöbére érkezett, ehhez már “csak” a hollandokat kell legyőznie.

Csütörtökön a negyedik játéknapot rendezték a divízió 1/B csoportos világbajnokságon Tallinnban. Hollandia megerősített kerettel várta Japánt: a tornán három kör után pont nélkül álló együtteshez megérkezett a német harmadosztályban jégkorongozó Tilburg Trappers öt játékosa. Ha már megjöttek, egyből vezérré is váltak: a 10. percben Reno de Hondt emberelőnyös góljával megszerezték a vezetést, aztán a mérkőzés felénél Giovanni Vogelaar hátrányos találatával 2-0-ra megléptek. A harmadik harmad komoly japán fölényt hozott, a távol-keleti együttes 23-szor lőtt kapura, míg a hollandok 6-szor. Az 55. percben az ázsiai nyomás Terao Hiromicsi révén szépítést ért, ám amikor a végjátékban a japán kapus lekorcsolyázott, egy harmadik Tilburg-hokis, Stempher ért el üres kapus gólt. Fél perccel a vége előtt Nakajasihi Jusi visszahozta Japán reményeit, hiába, Hollandia 3-2-re győzött. A hollandok így megszerezték első sikerüket, míg a japánok 6 pontosak maradtak.

A nap második összecsapását a tornát 7 ponttal vezető Románia és a 3 pontos Ukrajna vívta. Július Pénzes csapata a meccs elején emberelőnybe került, amit 10 másodperccel annak lejárta előtt Péter Balázs révén kihasznált. A nyitó harmad végén Románia kivédekezett egy hátrányt, majd a második előnyét Bíró Gergő váltotta gólra. Az ukránok a második játékrészben 13-6-ra nyerték a kapura lövési mutatót, fölényük a 38. percben érett szépítéssé, Babinec talált be Polcnak. Alig több mint két percig volt közte egy a differencia: a harmad utolsó percében Mircea Constantin visszaállította a kétgólos különbséget. A 48. percben Anton Butocsnov talált be szülőhazájának, míg az 5-1-es végeredményt Rokaly Szilárd állította be büntetőből. Ez volt eddig a tavaly még csak divízióötödik Románia legegyértelműbb győzelme, hiszen Japánt szorosan verte, a házigazda észteket és lengyeleket pedig “csak” túlórában.

Az esti mérkőzésen Lengyelország úgy lépett jégre a házigazda Észtország ellen, hogy ha nem szerez pontot, biztosan nem juthat fel, és Románia kvalifikálja magát a divízió 1/A-ba. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, valamint egy lengyel gólt: a 15. percben Filip Komorski vezetéshez juttatta a tavaly még egy osztállyal fentebb szereplő válogatottat. A második felvonás lengyel fölénye nem párosult eredményességgel. A harmadik húsz perc elején Lengyelország kivédekezett egy hátrányt, aztán előbb Komorski, majd két perc múlva Bartlomiej Neupauer lőtt gólt a Vasas kapusának, Villem-Henrik Koitmaa-nak. A harmad közepén emberelőnybe került Észtország, és ez visszahozta a meccsbe. A házigazda Andrei Makrov révén szépített, majd az 53. percben Robert Rooba villant. Az utolsó két percre lehozta a kapusát Észtország, hiába, Lengyelország 3-2-re győzött, de a feljutást illetően nincs a saját kezében a sorsa.

A szombati utolsó fordulónak Románia és Lengyelország egyaránt 10-10 ponttal vág neki. A képlet egyszerű: ha Románia nem szerez kevesebb pontot a megerősödött Hollandia ellen, mint a lengyelek Japán ellen, feljut a divízió 1/A-ba, ellenkező esetben viszont a lengyelek visszalifteznek a második vonalba. Az alsóház is izgalmakat tartogat, hiszen Ukrajnának ugyanúgy 3 pontja van, mint Hollandiának, és az észtek is csak 4-gyel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy ha Hollandia legyőzné Romániát, akkor a tavaly még a feljutásért küzdő észtek és a sokáig A csoportos, majd divízió 1/A-s ukránok ki-ki meccset vívnának a bent maradásért.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum