Dél-Korea–Kazahsztán 1-4

   

A két eddig hibátlan csapat csatáját magabiztosan nyerte a divízió 1/A csoportos világbajnokság házigazdája.

A kazahok az első pillanatoktól szinte végig dominálva húzták be harmadik mérkőzésüket is. Akolzin már a 4. percben megszerezte a vezetést, majd a 17. percben Metalnyikov bombájával 2-0 volt az állás, ebben a játékrészben annak ellenére sem volt sok közük a meccshez a koreaiaknak, hogy a hivatalos statisztika szerint 7 lövésig azért eljutottak. A második harmadban sem csökkent a kazah nyomás, egyik akció jött a másik után, gól azonban csupán egy született, Sevcsenko értékesítette a Zsajlaulov passza nyomán előállt lehetőséget. A távol-keleti gárda akkor talált egy gólt, amikor már nem sokan számítottak rá, Sin Szang Vu ért bele tökéletesen Kim Hjun Szo emelt lövésébe, 1-3-ra módosult a képlet az 51. percben. Még mielőtt a koreaiak beleélhették volna magukat abba a hitbe, hogy akár vissza is jöhetnének, Klescsenko tört be Dalton kapujának az előterébe, és fonákkal beemelte, így alakult ki az 1-4-es végeredmény.

Ezzel Kazahsztánnak és Fehéroroszországnak egyaránt 9 pontja van, míg a 6 pontos Dél-Korea lépéshátrányba került, bár Fehéroroszország esetleges legyőzésével természetesen visszakapaszkodhat a feljutó pozícióba. Magyarország jelenleg a negyedik 3 ponttal, míg az utolsó két helyen a nullán ragadt Szlovénia és Litvánia tartózkodik három teljes forduló után.

VB, 2019. máj. 2., csütörtök.
Dalton: 89,7% (Li J. Sz.)
K
Karlsson: 94,4% (Kudrjavcev)
Plante, Kim Von Dzsun, Kim K. Sz., Kim Sz. V., Ahn
1
Metalnyikov, Makljukov, Mihajlisz, St. Pierre, Bochenski
Regan, Li D. K., Sin Sz. H., Cso, Sin Sz. V.
2
Dietz, Orehov, Sevcsenko, Boyd, Nyekrjacs
Szong, Kim H. Sz., Dzseon, Park Dzs. K., Li Cs. H.
3
Klescsenko, Salapov, Zsajlauov, Szagagyejev, Akolzin
Csoj, Park Sz. Dzs., Kim Von Dzsung, Kim H. K., Li J. Dzs.
4
Szemjonov, Petuhov, Rimarjev, Aszetov, Sesztakov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:57 KAZ Akolzin Makljukov Metalnyikov
0-2 16:46 KAZ Metalnyikov Mihajlisz Bochenski
0-3 29:45 KAZ Sevcsenko Zsajlauov Dietz
1-3 50:13 KOR Sin Sz. V. Kim H. Sz. Cso
1-4 52:30 KAZ Klescsenko Mihajlisz St. Pierre
18 Kapura lövések száma 39
4 Kiállításpercek 6

A Dél-Korea–Kazahsztán videó-összefoglalója

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 11., hétfő
U21 19:10 UTEDAB 6-2VÉGE
november 12., kedd
BL 17:00 JMIRBM 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABFTC 2-3HVÉGE
EL 18:00 HKBTIT 5-3VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSVSV 1-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 13., szerda
BL 18:00 MHKMNH 
    • SPORT 2
EL 18:40 VASDAB 1-7VÉGE
U18 18:40 AVSUTE 8-1VÉGE
november 14., csütörtök
U21 12:55 PHCUTE 
U21 14:50 DHKETO 
U18 18:00 SZGKMH 
U21 18:40 VASMIS 
U21 19:10 KMHFTC 
U21 19:50 MACAVS 
november 15., péntek
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:00 DABSCC 
EXL 18:00 MACSBA 
EXL 18:30 MISDTV 
EL 18:40 VASUTE 
KK 19:30 SÖNFTC 
U18 19:35 FTCDHK 
EBEL 19:45 HCBAVS 
november 16., szombat
EWSC   KMHSKP 
KK 16:00 NOTFTC 
EL 17:30 GYEBRA 
SVK3 17:30 PHCBRZ 
U18 18:00 ÓHADAB 
U18 19:10 MACMIS 
november 17., vasárnap
EWSC 11:15 AJAMAC 
U21 14:10 MACDHK 
KK 15:00 FTCAMI 
EL 16:00 BRADEB 
EXL 17:00 DTRMAC 
U21 17:00 ETOMIS 
EBEL 17:30 DECAVS 
EXL 17:30 MISKOS 
EL 18:00 HKBSCC 
EL 18:30 UTETIT 
U21 18:40 AVSVAS 
Partnerünk