Fehéroroszország–Szlovénia 4-1

   

A hosszú éveken át A csoportos fehéroroszok összességében simán nyertek. Szlovénia 3 forduló után is 0 pontos a világbajnokságon.

Fehéroroszország nagyon megnyomta az elejét, és az igyekezetet egykettőre siker koronázta, emberelőnyben vágott hatalmas gólt a bal felsőbe Sarangovics, 1-0. A folytatásban sokat melóztak a szlovénok az egyenlítésért, ámdominálni nem igazán tudtak. A második játékrészben annál inkább, ekkor ugyanis négy fórt is kaptak, más kérdés, hogy nem tudtak élni egyikkel sem, csak a gólvonalig tudták eljuttatni a pakkot, azt a szituációt videózni kellett, nem volt bent. A végén Kitarov azért még lőtt egy csilingelős kapuvasat. A harmadik felvonás elején megjött az egyenlítés, Sabolic szaladt el, szépen fejezte be, 1-1 a 44. percben. A fehéroroszok a számukra egyedül üdvözítő következtetést vonták le a történtekből, nekilendültek ismét, és bő két perccel később ismét vezettek, Platt cselezte be magát a kapu előterébe, lövése nyomán az érkező Jevenko hátvéd elé került a korong, ő belőtte okosan, 2-1. A harmadik fehérorosz találat az 50. percben esett, Gyemkov dolgozott a szlovén védők gyűrűjében, Platt volt a legszemfülesebb a tumultusban, 3-1. Luka Gracnart már az 57. perc végén lehozta Ivo Jan, de később vissza kellett mennie, mivel Sabolicot kiállították. Utána kiült a fehéroroszok részéről is Feoktyisztov, így megint jött némi hálóőr nélküli szlovén hoki, melynek során az ellenfél pontot tett a történet végére, Gyemkov gyalogolt végig az általa megszerzett játékszerrel, 4-1 lett a vége.

Fehéroroszország 100 százalékos teljesítménnyel menetel az A csoport felé, míg Szlovénia azok után, hogy tavaly Budapesten 2 vereséggel kezdett, idén már 3-nál tart, így értelemszerűen a feljutás mint opció szóba sem kerülhet. Az, hogy az utolsó napon kiesési rangadót játsszanak Kopitarék a litvánokkal, csak rajtunk, pontosabban a pénteki magyar–szlovénon múlik.

VB, 2019. máj. 2., csütörtök.
Milcsakov: 95,2% (Oszipkov)
K
Gracnar: 90,0% (Pintaric)
Bailen, Liszovec, Gyemkov, Henkel, Kovirsin
1
Podlipnik, Kovacevic, Kopitar, Rodman, Sabolic
Lopacsuk, Szolovjov, Platt, Sarangovics, Szusko
2
Magovac, Gregorc, Kuralt, Verlic, Ograjensek
Jevenko, Usztyinyenko, Volkov, Kitarov, Feoktyisztov
3
Pretnar, Repe, Hebar, Pance, Golicic
Bokun, Kiszlij, Maljavko A., Maljavko S., Kogaljev
4
Stebih, Zajc, Kalan, Cimzar, Drozg
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:24 BLR PP Sarangovics Liszovec Kiszlij
1-1 43:30 SLO Sabolic Rodman
2-1 45:42 BLR Jevenko Platt Kovirsin
3-1 49:12 BLR Platt Gyemkov Kovirsin
4-1 58:49 BLR EN Gyemkov
31 Kapura lövések száma 21
12 Kiállításpercek 6

A Fehéroroszország–Szlovénia góljai

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., vasárnap
U21 12:30 MACVAS 5-3VÉGE
EL 17:00 DABUTE 1-5VÉGE
EBEL 17:30 AVSVSV 3-4 BVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EXL 18:00 MISMAC 2-0VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 0-3VÉGE
U21 18:45 UTEMIS 3-5VÉGE
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-0VÉGE
U21 18:10 AVSMAC 3-8VÉGE
U21 18:40 KMHFTC 6-4VÉGE
U21 18:40 VASDHK 0-3VÉGE
U21 19:00 MISETO 3-4VÉGE
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:00 UTEDAB 
EBEL 19:15 AVSZNO 
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 18:00 MISDUM 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
Partnerünk