A St. Louis vendégként továbbra is veretlen

   

A Blues a negyedik mérkőzését is behúzta idegenben, ezzel beállította az 1969-es franchise-rekordot. Pat Maroon volt a nyerőember.

Egy mérkőzést rendeztek tegnap a rájátszásban, ezen a Blues nagyon szoros és teljesen kiegyenlített csatában nyert Dallasban, így visszavette elvesztett pályaelőnyét. A mérkőzésen a St. Louis háromszor is megszerezte a vezetést, de a Stars mindhárom alkalommal egyenlíteni tudott, utoljára négy perccel a befejezés előtt Tyler Seguin révén. Már mindkét oldalon a hosszabbításra készültek, amikor Patrick Maroon összeszedett egy lecsorgót és Ben Bishop hóna alatt kilőtte a bal felsőt.

A St. Loius ezzel a sikerrel idei negyedik idegenbeli mérkőzését is megnyerte. A Blues az első körben háromszor nyert Winnipegben és most az első találkozóját is sikerrel vette Dallasban. A St. Louis mind a négy idegenbeli mérkőzésén Jordan Binnington állt a vasak között, az NHL-ben újonc kapus ilyen mérleggel legutóbb 2006-ban állt Cam Ward révén. A St. Louis első találatát szerző Jaden Schwartz a hatodik gólját lőtte a rájátszásban, ezzel befogta a lista élén álló vegasi Mark Stone-t, aki már nem növelheti góljai számát. A balszélső a féltucat gólt az utolsó öt mérkőzésen lőtte. A klubon belül a playoffban ennél jobb arányt csak Brian Sutter (1982), Joe Mullen (1982) és Brett Hull (1990, 1991) ért el, akik hét gólt szereztek öt mérkőzésen.

pat maroon

NHL, 2019. április 29.

Dallas?St. Louis 3-4
G.: Radulov, Cogliano, Seguin ill. Schwartz, Bozak, Pietrangelo, Maroon

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Dallas (WC 1.) 2-4
2-3 2-1 h. 3-2 1-5 3-5 1-2 h.
Winnipeg (2.)?St. Louis (3.) 2-4
1-2 3-4 6-3 2-1 h. 2-3 2-3
Calgary (1.)?Colorado (WC 2.) 1-4
4-0 2-3 h. 2-6 2-3 h. 1-5
San Jose (2.)?Las Vegas (3.) 4-3
5-2 3-5 3-6 0-5 5-2 2-1 h. 5-4 h.
Elődöntők
St. Louis (3.)?Dallas (WC 1.) 2-1
3-2 2-4 4-3 05.01 05.03 05.05 05.07
San Jose (2.)?Colorado (WC 2.) 1-1
5-2 3-4 04.30 05.02 05.04 05.06 05.08
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?Columbus (WC 2.) 0-4
3-4 1-5 1-3 3-7
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
1-4 4-1 2-3 6-4 1-2 4-2 5-1
NY Islanders (2.)?Pittsburgh (3.) 4-0
4-3 h. 3-1 4-1 3-1
Washington (1.)?Carolina (WC 1.) 3-4
4-2 4-3 h. 0-5 1-2 6-0 2-5 3-4 h.
Elődöntők
Boston (2.)?Columbus (WC 2.) 1-1
3-2 h. 2-3 h. 04.30 05.02 05.04 05.06 05.08
NY Islanders (2.)?Carolina (WC 1.) 0-2
0-1 h. 1-2 05.01 05.03 05.05 05.07 05.08
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum