Újabb óriási feladat előtt áll az Avalanche

 

A konferenciagyőztes Calgary után a San Joséval kerültek össze, és bár nem ők a favoritok, lehet esélyük. Megmondjuk, miért.

Az egész első kör egyik legizgalmasabb párharcának a Vegas Golden Knights és a San José Sharks küzdelme ígérkezett. A valaha volt legőrültebb első körben e két csapatban nem is csalódtunk: elmentek a hetedik meccsig. Ott a Vegas 3-0-ra vezetett 10 perccel a vége előtt, ám egy vitatott bírói ítélet nyomán öt percre emberhátrányba került, amivel maximálisan élt a Sharks, és négy gólt rámolt be ellenfelének. A Vegas innen még egyenlített, de a hosszabbítást elbukva kiesett. Az esetnek lett visszhangja: a két vezetőbíró nem fújhat a második körben, és az is elképzelhető, hogy a videóbírói rendszert a jövőben kiterjesztik az ötperces nagybüntetésekre. Ettől függetlenül le kell szögeznünk, hogy a Sharks elsősorban magának, és nem a játékvezetőknek köszönheti továbbjutását. A bírói tévedések benne vannak a játékban, ettől függetlenül kevés csapat képes arra, hogy egy ötperces előny alatt négy gólt szerezzen, márpedig a Sharks ezt megtette.

A hősies küzdelem és a parádés végjáték nem múlt el nyomtalanul a keretben. Jonas Donskoi a hatodik meccsen megsérült egy kemény ütközést követően, és ki is hagyta az ominózus hetediket. Ahol viszont Joe Pavelski esett olyan rosszul, hogy sokáig mozdulatlanul feküdt a jégen, miközben a fejéből elkezdett folydogálni a vér. A horrorisztikus jelenetek láttán nem csoda, hogy a játékvezetők is elbizonytalanodtak. A sérülés azonban attól függetlenül komoly volt, hogy nem a szabálytalanság közvetlen következményének tekinthető, Pavelski tehát egy ideig aligha lesz képes játékra. A két hokis hiánya nagy érvágás lenne a klub számára. A finn szélső az elmúlt években stabilan hozta a fél pontot meccsenként a rájátszásban, a 34 éves csapatkapitány pedig ennél is jobb teljesítményt nyújtott, nem beszélve arról, mit jelent a jelenléte a csapattagoknak.

Mindez a Colorado malmára hajthatja a vizet, az Avalanche ugyanis simán nyert a Calgaryval szemben. Összesítésben 17-11-es gólaránnyal mentek tovább, még úgy is, hogy az első meccset 4-0-ra elbukták. Megdöbbentő volt a különbség a két csapat között, pedig az alapszakasz végén 17 pont volt a differencia a kanadaiak javára. Ráadásul az Avs menet közben erősödött, hiszen a harmadik meccsre felhívták az NCAA-ben frissen végzett és ott az év játékosának választott Cale Makart. A hátvéd, akit a 2017-es draft negyedik helyén vitt el a Colorado, és aki junior-világbajnoki címmel büszkélkedhet, nem sokat tétlenkedett, élete első meccsén győztes gólt szerzett, jelenleg 3 találkozón 2 pontnál jár, ami nem akármilyen teljesítmény egy újonc bekktől.

Mindent összevetve a rájátszás első körében az Avalanche játszott úgy, mint egy 100 pont felett teljesítő csapat, a San José pedig többnyire szenvedve nyerte a párharcot a Vegasszal szemben. Különösen egyenlő létszám mellett nem tudtak mit kezdeni az ellenféllel, szinte minden mutatóban a leggyengébb számokat produkálták a továbbjutók közül. Martin Jones kapus sem győzte meg híveit arról, hogy igazi első számú hálóőr, aki a rájátszásban is győzelemre képes vezetni csapatát: 3,2 gólt kapott meccsenként, védési hatékonysága 90,4% volt. Őt az az Aaron Dell tudná helyettesíteni, aki az alapszakaszban pályafutása során mindössze 74 meccsen védett, a playoffban pedig négyszer vetették be. Nem életbiztosítás tehát. Az egyetlen elem, ami működött a Sharksnál, az az emberelőnyös játék volt, a fórok 23,5%-ából találtak be, ami a hatodik legjobb a rájátszásba került 16 csapat közül.

A feladat tehát adott a Colorado számára: minimalizálni kell a kiállítások mennyiségét, miközben egyenlő létszám mellett továbbra is ugyanúgy dominálniuk kell, ahogy azt a Flames ellen tették. Náluk nincs kapuskérdés, a német Philipp Grubauer parádésan teljesít, meccsenként átlagosan 1,89 gólt kapott és 93,9%-kal védett. Mögötte az a Szemjon Varlamov áll harcra készen, akinek sokkal nagyobb tapasztalata van, mint kollégájának a túloldalon. A Colorado sebezhető pontja, hogy egysoros, MacKinnon (8), Mikko Rantanen (9) és Gabriel Landeskog (4) összesen 21 pontot tettek a közösbe. A Flames ellen a kiegészítő emberek is felnőttek a feladathoz, de rájuk még nagyobb szükség lesz a Sharksszal szemben. Ahol viszont éppen a második és harmadik soros játékosok teljesítettek gyengébben az első fordulóban. A csatárok közül Tomas Hertlre és Logan Couture-ra nem lehet panasz, mindketten 8-8 pontot szereztek, ahogy az idei szerzemény Erik Karlsson is él a lehetőséggel, hogy végre versenyképes csapatban játszhat, 9 gólpasszt adott 7 meccsen. Mögöttük azonban elég nagy az űr, Evander Kane és Timo Meier egyaránt 4 ponttal áll, Kevin Labanc ugyan 5-nél, de ebből egyedül a hetedik meccsen szerzett négyet, a másik hat alkalommal árnyéka volt önmagának.

Összességében az első körben mutatott játék alapján a Colorado a párharc esélyese, ám a Sharksban a sérülések ellenére is nagyobb a potenciál. Ráadásul olyan játékosokról van szó, akik az elmúlt években kemény playoffküzdelmekben edződtek meg, ami kevéssé mondható el az Avalanchre-ről, amely az elmúlt 10 évben háromszor került rájátszásba, és mindannyiszor már az első körben búcsúzott. Egyértelmű, hogy a két csapat között ez a két tényező fog dönteni, vagyis hogy a Sharks mennyit tud javulni, illetve hogy az Avalanche mennyire bírja az egyre növekvő nyomást.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum