A Blues már történelmet írt, a Stars ellen folytathatja

 

Mindkét csapat hatalmas bravúrral került a második körbe, apróságok dönthetnek közöttük.

A nyugati konferencia rájátszásának második körében máris indul a St. Louis Blues és a Dallas Stars közötti párharc. A szezon előtt mindenki minimum a tavalyi párosítást ? Winnipeg Jets?Nashville Predators ? várta ide, de az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy valamelyikük előrébb végez, és csak a konferencia döntőjében futnak össze. Ehhez képest a Winnipeg a központi divízió másodikjaként a harmadik Bluest kapta az első körben, a divíziógyőztes Predators pedig az első wild card helyről a Dallas Starst, és mindketten kiestek hat meccsben. A St. Louis egyszer kapott ki 6-3-ra a Jetstől, a többi találkozón egyetlen gól döntött. A Dallas három egygólos különbségű meccsel kezdett, amelyekből kettőt elveszített, de talpra állt, egy 5-1-gyel és egy 5-3-mal átvette az irányítást, és végül hosszabbításban nyerte 2-1-re a hetediket. A Blues történelmet írt: olyan még nem volt, hogy egy csapat, amely az év elején a liga utolsó helyén állt, kiüsse a divíziógyőztest a rájátszás első körében.

A sikerek egyik titka a kapusokban keresendő. A szezon felfedezettje, Jordan Binnington a rájátszásban sem remegett meg, közel 91%-kal védett. A túloldalon Ben Bishop nála is jobb volt: 94,5%-os védési hatékonysága és meccsenkénti 1,9-es gólátlaga dobogós helyezést ér eddig a rájátszásban. A Dallas védekezése kevésbé támaszkodott a kapusra, mintegy 20%-kal kevesebb lövést engedélyeztek a Predatorsnak, mint a Blues a Jetsnek. Viszont az egyik legtöbbet blokkoló csapatról van szó a ligában. Binnington nagyobb külső nyomás alatt játszott, mint Bishop, és ez nem csak a rutin hiányának tudható be. Ez persze akár döntő is lehet: Bishopnak több meccse van a rájátszásban, mint a túloldalon Biningtonnak az alapszakaszban. Ezt igyekeztek is kihasználni az első körben is, egy winnipegi újság elővett tweeteket, amelyeket a kapus még tizenévesen posztolt, és a winnipegi szurkolók is megpróbálták kizökkenteni speciálisan neki szóló énekekkel. Ez azonban nem sikerült. A 25 évesen már nem fiatal, de újonc kapusnak óriási belső tartást adott, hogy az ő vállán menetelt a rájátszásba a csapat. Ebben Craig Berube vezetőedzőnek is elévülhetetlen érdemei voltak, hiszen a januári mélyponton még a csapat sztárjának, Vlagyimir Taraszenkónak az eladása is szóba került. A Dallas sem állt sokkal jobban szezon közben, december végén az elnök, Jim Lites kelt ki keresetlen szavakkal a csapat két legnagyobb sztárja ellen, egy rakás lószarnak nevezve Tyler Seguint és Jamie Bennt. Ők is összeszedték magukat, és a szezon utolsó negyedében bemutatott hajrával bekerültek a rájátszásba.

blues_stars

A kapusok között tehát óriási versenyfutás várható, amely nem fogja nélkülözni az érzelmi elemeket sem, hiszen Bishop St. Louisban látta meg a napvilágot. De mi lesz a mezőnyjátékosokkal?

Az első körben dallasi részről a Benn, Seguin és Alekszandr Radulov alkott első sor vitte a prímet, ők ? kiegészülve az egyik legnagyobb hátvédzsenivel, John Klingberggel ? mindannyian 6-6 pontot szereztek a Nashville ellen. Szintén figyelmeztető jel a Blues számára, hogy az alapszakaszban Binningtonnal mindössze hatszor szenvedtek vereséget, ebből kétszer a Starstól, amely egyedüliként volt képes erre a bravúrra, egyik alkalommal ráadásul 11 sorozatban elért győzelem után állították meg őket. Benn történelmi léptékkel mérve is sikeres a Blues ellen, karrierje során 39 mérkőzésen 39 pontot szerzett. A Blues mellett szól, hogy hasonló jellegű házi feladatot kellett megoldaniuk az első körben is, hiszen a Winnipeg első sora sem kevésbé komoly Mark Scheifele-val, Blake Wheelerrel és Kyle Connorral. Erre a saját első sorukkal válaszoltak, és a Dallas ellen is ez valószínűsíthető: a Brayden Schenn, Ryan O?Reilly és Taraszenko alkotta trió 4-3-ra nyerte a gólpárbajt a winnipegi kollégákkal szemben egyenlő létszám mellett.

A két csapat első sorát senkinek nem kell bemutatni, de mi a helyzet a többi egységgel? Dallasban az idény második fele jórészt egy 191 centis, 22 éves fiatalemberről szólt, akit Roope Hintznek hívnak. A 2015-ben junior-világbajnokságot nyert csatár idén szerepelt először az NHL-ben (miközben az AHL-ben is szóhoz jutott 21-szer). A nagyok között 58 meccsen 22 pontot szerzett, viszont a rájátszás első körének hat meccsén hármat is. Mats Zuccarellóval és Jason Dickinsonnal kiegészülve igen veszélyesek lehetnek bárkire. Mint említettük, a Stars sokat blokkol, ezenfelül a korong semleges zónában tartásával kergeti őrületbe az ellenfeleket. Még a harmaduk közelébe kerülni is roppant nehéz feladat az ellenfelek számára, akik ennek híján kiszorított helyzetből lőnek, amit könnyebb blokkolni. A Dallas másik fegyvere az emberhátrányok kivédekezése, amelyet az előző hat meccsen bemutatottnál lehetetlen jobban csinálni. A Preds 15 alkalommal került előnybe a párharc során, a Stars kivétel nélkül mindet kivédekezte. Ez az adat persze sokat elmond a Nashville emberelőnyös egységének szenvedéséről is, és hosszú távon nyilvánvalóan tarthatatlan, de az is biztos, hogy a Jets ellen az előnyeit 26%-kal kihasználó Bluesnak erre külön fel kell készülnie.

Amibe a Blues kapaszkodhat, az az, hogy még mindig előrébb rangsorolt csapat, mint a Dallas, amelynek ráadásul a védelme az első körben haloványabb volt, mint az alapszakasz végén, és inkább a támadószekció húzta a szekeret. A Blues előnyös játéka az egész szezonban a top 10-ben volt, míg a rájátszásban negyedikek ebben. A hátrányos védekezésben (78%) ugyanakkor még bőven van fejlődési lehetőségük. Mellettük szól, hogy a pontok egyenletesebben oszlanak meg a sorok, illetve a védelem és a csatárok között. A playoffban a házi kanadai tabellát Alex Pietrangelo vezeti hat assziszttal, miközben összesen 8 játékos ért el legalább 3 pontot vagy félpontos meccsenkénti átlagot. A túloldalon a hatpontos Seguin, Radulov, Benn, Klingberg négyes után már csak két- és egypontos játékosok következnek, összesen négyen. Mindezt úgy, hogy az első körben a Blues két góllal kevesebbet lőtt a Jetsnek, mint a Stars a Predatorsnak. Ahhoz azonban, hogy a Dallast legyűrjék, az első sornak fel kell ébrednie: O?Reilly és Schenn egyaránt 2-2 pontot szerzett egyenlő létszám mellett, Taraszenko összesen jár kettőnél, miközben egyenlő létszám mellett nullán ragadt.

Az idei őrült playoffban bolondság lenne az esélyeket komolyan latolgatni, de ez hatványozottan igaz a Stars és a Blues párharcára. Mindkét csapat nagy hangsúlyt helyez a védekezésre, az első körben többnyire egy-egy gól döntött, egymás ellen is valami hasonló várható. Ebben az esetben egy-egy szerencsés momentum eldönthet egy meccset vagy akár egy egész párharcot is. Reménykedjünk, hogy hat vagy hét meccsig ők is elhúzzák. Mi biztosan jól fogunk szórakozni. Számukra pedig azzal, hogy a négy divíziógyőztes mindegyike, sőt még két 100 pontos mellett a 99-cel záró Winnipeg is kiesett, a lehetőségek ajtaja hirtelen sokkal szélesebbre nyílt, mint azt a rájátszás kezdetekor remélhették.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum