A Corona Brassó lett a román bajnok

   

Kifulladt a galaci csoda, a mélyebb kerettel rendelkező Brassó két hazai győzelemmel megszerezte a címet.

Csütörtökön és pénteken rendezték a román bajnoki döntő harmadik és negyedik mérkőzéseit Brassóban, ahová a csapatok úgy érkeztek, hogy a Corona előzőleg elvette a Galati pályaelőnyét. Így semmi más dolga nem volt, mint megnyerni két hazai mérkőzését. Előzetesen ez közel sem tűnt annyira egyszerű feladatnak, mint leírni, de úgy tűnik, ezúttal valóban nem volt nagyon nehéz dolga a Coronának az alapszakaszgyőztessel szemben. Csütörtökön az első harmad végjátékában döntő fölényre tettek szert Mihály Árpádék. Sorrendben Lidhammar, Boriszenko és Carlson talált be kevesebb mint 4 perc alatt, Boriszenko ráadásul emberhátrányban. Ebből a pofonból a Galati nem is tudott felkelni, 3-1 után ismét Lidhammar és Boriszenko következett, az újabb szépítő gólra Gliga válaszolt. 6-2-re nyert a végig fölényben játszó Brassó, és ezzel egyetlen lépésre került a bajnoki címtől.

Pénteken kicsit más koreográfia szerint, de hasonló egyértelműséggel szerezte meg a bajnoki címhez szükséges sikert a Corona. Az első és a második harmad elején is a Galati szerzett vezetést a 4. percben, amelyre a Brassó a harmad 10. percében válaszolt. A második peiódus közepétől viszont már csak egy csapat maradt a pályán. Sorozatban négy gólt lőve az 51. percre már 6-2 volt a Brassónak. A galaciaknak kockáztatniuk kellett, szokatlanul korán, az 56. perc végén lehozták a kapusukat, ami természetesen nem vezetett eredményre, sőt hazai gól született belőle. A Brassó 7-2-re nyerte a meccset, 3-1-re a döntőt, 2014 és 2017 után harmadszor lett a román bajnokság legjobbja. Hosszú szezon ért véget nekik is, közel 100 hivatalos meccset játszottak. A Galati, amely végig pihentebben jégkorongozhatott a román bajnokságban, de szinte csak a 10 orosz-ukrán játékosára támaszkodhatott, nem bírta tartani a lépést, amikor a meccstempó fokozódott, így a legfontosabb szakaszra elfáradt és veszített.

BRA_winners

fotó: Daniel Maximilian Milata

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum