Ilyenre nem volt példa az NHL 1967-es bővítése óta

 

A keleti konferencia győztesét kisöpörték, a nyugatiét 4-1-gyel intézték el, olyan még nem volt, hogy mindkettő búcsúra kényszerüljön az első körben.

Tampa Bay Lightning és Calgary Flames. Mindkét csapat szurkolói most vagy soha hangulatban várták a rájátszást. A Bolts évek óta tűzközelben volt, amit idén sikerült egy olyan alapszakasszal megfejelnie, hogy után joggal bizakodtak a szurkolók abban: a klub júniusban második bajnoki címét ünnepelheti. Ugyanez az optimizmus uralkodott a Calgary-szurkolók körében is. A Flames ellentmondást nem tűrően utasította maga mögé a liga nyugati felét, ami miatt nemcsak a szurkolók álltak a franchise mögött, hanem a fél ország is, várva, hogy 1993 után után végre kanadai klub kezébe kerüljön a Lord Stanley által felajánlott ezüstserleg. A remények azonban hamar elszálltak. A Tampa és a Calgary a csúcsról zuhant hatalmasat, a két párharcban összesen egy meccset tudtak nyerni ketten. A Lightning sweeppel esett ki a Columbus ellen, míg a Colorado minisöpréssel ejtette ki ellenfelét azután, hogy elvesztette az első mérkőzést.

flames_tb

Az NHL csapatlétszámát az 1967/68-as szezon előtt duplázták hatról tizenkettőre, azóta létezik a konferenciafelosztás . Az elmúlt 51 évben még sosem fordult elő, hogy az első két kiemelt a rájátszás első körében búcsút mondjon a további küzdelmeknek.

A Tampa kieséséének az okait már kutattuk most nézzünk be kicsit a Calgary kulisszája mögé. Nem kérdés, hogy a csatát az első sorok közötti különbség, illetve a denveriek edzőjének, Jared Bednarnak a zsenialitása döntötte el. A Calgary az első mérkőzésen még teljes dominanciát mutatott, sima 4-0-val húzta be azt a találkozót, úgy, hogy az Avalanche első sorát, a Landeskog, MacKinnon, Rantanen triót gyakorlatilag levették a jégről. Bednar ezután váltott taktikát: az első sort nem a Calgary legjobb triója, a Gaudreau, Monahan, Benett hármas ellen játszatta, hanem szabad kezet adott nekik a második és a harmadik sor ellen. Ezenfelül szorosabbra húzta a védekezést a semleges zónában a további három sorral, megtörve a Calgary lendületét, amely az alapszakaszban a liga egyik legmélyebb csapata volt, és egyedüliként a playoff tizenhatos mezőnyében öt 70 pontos játékost tudott felmutatni. A taktikai repertoárt a hátvéd Giordano kiiktatásával zárta Bednar, aki nemcsak hátra, de előre is szenzációsat játszott az alapszakaszban.

Az eredmény szembetűnő lett. A Calgary zsinórban négy mérkőzést bukott el, mert nem tudott érdemben válaszolni Bednar változtatására. Az öt mérkőzésen Gaudreau és Monahan együtt három pontot szerzett, Giordano kettőt. Egyedül Bennett játszott elfogadhatóan, ő öt pontot szerzett, de ebből hármat emberelőnyben. Mindeközben a Colorado feljebb tolt védekezése az egész Calgaryt megfékezte: 205-164 arányban nyerték a kapura lövéseket, az összes kísérletet pedig 359-302-re. A második, harmadik és a negyedik sor tehát megtette a magáét a munka terén, az első pedig ipari mennyiségben gyártotta a pontokat. Landeskog, MacKinnon és Rantanen 9 gólt és 21 pontot tett a közösbe, ami az összes gól 56, a megszerzett pontok 49 százaléka. A rájátszás előtt azt jósoltuk, hogy a Calgarynak a Colorado első sorát kell megállítania, amely a pontok 42%-át szerezte az alapszakaszban. Ezt nemhogy nem tudta teljesíteni a Flames, Rantanenék még növelni is tudták a részarányt a csapaton belül.

Végül essen szó a két kapusról, Mike Smith-ről és Philipp Grubauerről. Egyik sem mondhatta magát csapata első számú hálóőrének, Smith ellenfele Rittich, Grubaueré Varlamov volt házon belül. A két edző végül az alapszakasz végén mutatott teljesítmény és a pillanatnyi forma alapján döntött a szerepeltetésük mellett. Most már látszik, hogy Bednar jobban döntött, mint kollégája. Bill Peters a gyengébben teljesítő Smithnek szavazott bizalmat, aki hiába javított a statisztikáján, nem tudta felvenni a versenyt kollégájával. Elmondható tehát, hogy a Colorado teljesen megérdemelten ment tovább. A San Jose?Vegas párharc győztesének ugyanaz lesz a feladata, ami a Flamesnek lett volna. Megállítani Landeskogékat. Kimondani, leírni könnyű. Megtenni? Rövidesen meglátjuk.

avs 2019

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum