Steve Yzerman hazatér Detroitba

 

A legenda általános igazgató lesz egykori klubjában. A cél nyilvánvalóan ugyanaz, ami Tampában volt.

A Detroit Red Wings 1990 és 2016 között megszakítás nélkül 25 alkalommal jutott be a rájátszásba, hatszor ment el a döntőig, négyet meg is nyert, az utolsót 2008-ban. Egy évvel később még finalista volt, ám ezt követően elérte a fizetési plafon szorítása. Az utolsó három évben az első körben kiestek, 2017-ben már nem sikerült a vonal fölé verekedniük magukat, jöhetett az átépítés. Mindez annak a Ken Hollandnek a vezetésével kezdődött, aki 1985 óta szolgál a Detroit kötelékében, és több mint 20 éveig volt általános igazgató a liga történetének egyik legsikeresebb csapatánál. Yzermant két évvel korábban draftolta a Red Wings, az első kör negyedik helyén. 23 év alatt 1514 meccset játszott csak az alapszakaszban, ezeken közel 700 gólt és 1755 pontot szerzett, amihez a rájátszásban hozzátett még 196 meccset és 185 pontot. Három Stanley Kupa mellett nyert olimpiát is, világbajnokságon kétszer is ezüstig jutott.

Nagyon szoros kapcsolatban áll Hollanddel, akivel együtt érték el a legnagyobb sikereket. A 63 éves szakember 10 évvel idősebb, mint egykori játékosa. 1987-től a játékosmegfigyelők vezetője volt, 1994-től helyettes általános igazgató, 1997-től máig általános igazgató volt.

Az átépítés során eddig sikerült megszabadulni a legnagyobb terhek többségétől, miközben olyan fiatal tehetségeket is megszereztek, mint Dylan Larkin, Filip Zadina, Anthony Mantha, Tyler Bertuzzi, Filip Hronek és Andreas Athanasiou. A fizetési plafon már nem jelent problémát, az éppen aktuális keret mintegy 62,5 millió dollárba kerül, a jövő éviből 53 millió dollárt költöttek el 19 játékosra eddig. Ezzel együtt Yzerman keze valamelyest meg lesz kötve, hiszen Holland gyakran favorizálta az idősebb játékosokat. Mike Green 5,375 milliós dolláros szerződése 2020-ban fut ki, aká csak Jonathan Ericssoné (4,25 millió) és Trevor Daley-é (3,16 millió). Darren Helm (3,85 millió), Luke Glendening (1,6) és Jonathan Bernier (3 millió) 2021-ig terhelik a kasszát, Frans Nielsen (5,25 millió) és Danny DeKeyser (5 millió) 2022-ben lesz legkorábban mozdítható. Az viszont jó hír, hogy az idei drafton az összes pickjük megvan, emellett a második körben két további választási jogot szereztek, jövőre pedig a harmadikban választhatnak még kétszer.

yzerman

A tehetséges mag tehát megvan, pénznek sincsenek híján, a draftjogokkal is nagyon jól állnak, minden adott, hogy Yzerman alkosson valami maradandót. Tampában nem kellett neki sok idő, első évében (2010/2011) konferenciadöntőig meneteltek, majd 2015-ben a döntőbe is bejutottak, ahol a dinasztikus Chicagótól szenvedtek 4-2-es vereséget. Függetlenül attól, hogy idén sokkolóan hamar és dicstelenül búcsúzott a rájátszástól a Lightning, abban minden szakértő egyetért, hogy jó darabig a végső győzelemre is esélyes csapatként kell velük számolni.

A cél nyilvánvalóan ugyanez Detroitban is. Yzerman legnagyobb erőssége a mérhetetlen tekintélye, és az, hogy nem fél meghozni olykor rázós döntéseket is. Ezek alapján már nyáron agresszív vásárlóként jelenhetnek meg a piacon, egy olyan időszakban, amikor tucatnyi generációs tehetségnek jár le a hároméves újoncszerződése. Mert bár a detroiti keretben találunk tehetségeket, közülük kevesen igazán meghatározó játékosok, akik képesek lehetnek elhódítani a világ legnehezebben megszerezhető kupáját. Ezért fontos tőkéje a tekintélye Yzermannek, hiszen ha nagy játékosokat akar Detroitba csábítani, azt enélkül nem lehet. A szenior alelnökké előlépő Ken Holland, aki kapusként mindössze négy NHL-es meccsen lépett pályára, egyszerűen nem tudja felvenni vele a versenyt. Ha Yzerman mondja, hogy bajnokcsapatot fog csinálni Detroitban, az ő szájából hitelesebben hangzik.

Ugyanígy a már meglévő játékosok fejlődésének is új lendületet adhat. Yzerman nem a vereséget könnyen megemésztő típus, érkezésével az átépítés türelmes szakasza feltételezhetően véget ér. Arról nem beszélve, hogy mit jelent az érkezése a szurkolók számára. Yzerman a klub aranykorának megtestesítője, csatasorba állása egyértelmű üzenet jelent: néhány éven belül ismét kupagyőzelemre esélyes csapat kialakítása várható. Igazgatói szűzbeszédében ehhez kért némi türelmet a detroiti szurkolóktól: “Nem fogok nagy durranásokat bejelenteni csak a látszat kedvéért, de azt ígérem, hogy jövőre jobbak leszünk, mint idén.” Azért valami azt súgja, érdemes lesz figyelemmel kísérni Yzermant a közeljövőben is. Legalább annyira érdekes történetnek ígérkezik, hogy mire megy a Detroittal, mint hogy Mike Babcocknak és a társainak sikerül-e a semmiből kupagyőzelemre esélyes csapatot varázsolniuk a Torontóból.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum