Meghalt Dmitrij Nabokov

   

Az ex-NHL-es orosz center mindössze 42 éves volt, hosszú és súlyos betegség után hunyt el.

Dmitrij Nabokov 1977-ben született a volt Szovjetunióban, Novoszibirszkben. Itt kezdett jégkorongozni, és olyan tehetségesnek bizonyult, hogy 17 évesen már bemutatkozott a felnőttek között a Krilja Szovjetov csapatában, ahol olyan társai voltak, mint Alekszej Morozov és Oleg Tverdovszkij. Két évvel később a kanadai juniorligában, a WHL-ben brillírozott, 50 meccsen 95 ponttal tette le a névjegyét. Nem volt meglepetés, hogy a 18 éves center játékjogát a Chicago le is foglalta a drafton, 1995-ben, az 1. kör 19. helyén. Az NHL nem igazán jött be neki, a Blackhawks és az Islanders csapatában mindössze 55 mérkőzést játszott 3 év alatt, így hazatért Oroszországba. Igazi játékoskeringő következett, kilenc év alatt nyolc klubban is megfordult, az orosz harmadik vonalat is megjárta. Ezután elment Finnországba egy évre, majd két évet lehúzott Ausztriában, a Dornbirnban, ahonnan 2011-ben vonult vissza.

A válogatottal a legnagyobb sikert 1996-ban érte el, amikor a junior-világbajnokságon bronzérmet szerzett. A harmadik helyhez 7 meccsen elért 8 ponttal járult hozzá.

nabokov

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum