A Columbus kisöpörte az alapszakaszelső Tampát

 

A Blue Jackets még soha nem nyert párharcot a playoffban. Söpört az Islanders is. A Winnipeg egyenlített, a Vegas kiütötte a San Josét.

A Columbus nem húzta sokáig a Tampa elleni párharcot, az első adandó alkalommal lezárta a sorozatot, és története során először lépett tovább a második körbe. A Victor Hedman nélkül felálló és az életéért küzdő Lightning kétszer volt kétgólos hátrányban, de 3-3-nál utolérte vendéglátóját. A döntetlen azonban egy percig sem állt fent, Oliver Bjorkstrand góljának köszönhetően a Jackets mehetett előnnyel a második szünetre. A befejező húsz percben a Tampa mindent megtett az egyenlítésért, a hajrában a kapusát is lehozta. Ez nem vezetett eredményre, a Columbus három (!) üres kapus góllal lezárta a meccset és a párharcot, így várhatja a Boston?Toronto széria győztesét. A Blue Jackets a sikerrel három szempontból is történelmi sikert ért el: egyrészt a franchise története során során először lépett tovább a második körbe. Másrészt az 1967-es bővítés óta még sosem volt olyan, hogy az alapszakaszgyőztese söpréssel essen ki az első körben. AZ elmúlt 52 évben is csak háromszor fordult elő, hogy az első helyezett a playoff bármely időszakában 4-0-val esett ki: 1970-ben a Chicago, 1988-ban a Calgary, 1996-ban a Detroit. Harmadszor: a Columbus lett a negyedik csapat, amely az első playoff párharcát söpréssel nyerte. Ez korábban csak a Pittsburghnek (1970), a Calgarynak (1981) és a Vegasnak (2018) sikerült.

Az Islanders negyedszer is megverte a Pittsburghöt, és az 1983-as döntő óta először nyert söpréssel párosítást. A Penguins már a 35. másodpercben megszerezte a vezetést, de Robin Lehner ezután lehúzta a rolót és 32 védéssel zárta a meccset. A New York-iak a gyors gólra hárommal válaszoltak, amiből az elsőt az a Jordan Eberle lőtte, aki párharc mind a négy mérkőzésén bevette a Penguins kapuját. Sidney Crosby egy gólpasszal a 186. pontját szerezte a rájátszásban, ezzel feljött a 10. helyre, Steve Yzermant megelőzve.

nyislanders 2nd round

A Winnipeg miután elvesztette az első két mérkőzést hazai pályán a St. Louis ellen, óriási bravúrt bemutatva mindét mérkőzést megnyerte vendégként, és visszavette a pályaelőnyt. A Jets a negyediket összecsapást hosszabbításban húzta be, így 2-2-vel utazhat haza. Az első két játékrészben nem született gól. A harmadik elején Taraszenko szerezte meg a vezetést a Bluesnak, amire Mark Scheifele, Kyle Connor, Blake Wheeler sor válaszolt a nyolcadik percben. A győztes gólt is ez a trió hozta össze a hirtelen halál hetedik percében Connor révén.

A játéknap legegyoldalúbb mérkőzése Vegasban volt, ahol a Knights 5-0-ra gázolta el a Joe Thornton nélkül felálló San Josét. Az öt találatból Max Pacioretty két-két góllal és gólpasszal vette ki a részét. Marc-Andre Fleury 28 védéssel pályafutása 78. győzelmét és 15. shutoutját szerezte a playoffban. Előbbivel feljött a hetedik helyre, megelőzve Mike Vernont, utóbbival a negyedik pozícióban lévő Chris Osgood, Clint Benedict párost fogta be. A liga legrosszabb kapuspárosa, a Jones, Dell kettős ezúttal 81,4%-kal védett.

most wins po

NHL, 2019. április 16.

Columbus?Tampa Bay 7-3
G.: Texier (2), Dubois, Jones, Bjorkstrand, Panarin, Duchene ill. Stamkos, Paquette, Point

Pittsburgh?NY Islanders 1-3
G.: Guentzel ill. Eberle, Nelson, Bailey

St. Louis?Winnipeg 1-2 h.
G.: Taraszenko ill. Scheifele, Connor

Las Vegas?San Jose 5-0
G.: Pacioretty (2), Theodore, Tuch, Marchessault ill. ?

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Dallas (WC 1.) 2-1
2-3 2-1 h. 3-2 04.17 04.20 04.22 04.24
Winnipeg (2.)?St. Louis (3.) 2-2
1-2 3-4 6-3 2-1 h. 04.18 04.20 04.22
Calgary (1.)?Colorado (WC 2.) 1-2
4-0 2-3 h. 2-6 04.17 04.19 04.21 04.23
San Jose (2.)?Las Vegas (3.) 1-3
5-2 3-5 3-6 0-5 04.18 04.21 04.23
Elődöntők
???
???
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?Columbus (WC 2.) 0-4
3-4 1-5 1-3 3-7 04.19 04.21 04.23
Boston (2.)?Toronto (3.) 1-2
1-4 4-1 2-3 04.17 04.19 04.21 04.23
NY Islanders (2.)?Pittsburgh (3.) 4-0
4-3 h. 3-1 4-1 3-1 04.18 04.20 04.22
Washington (1.)?Carolina (WC 1.) 2-1
4-2 4-3 h. 0-5 04.18 04.20 04.22 04.24
Elődöntők
???
???
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum