Magyarország?Ausztria 2-1

   

A magyar válogatott rendes játékidőben legyőzte az osztrákokat, így megnyerte a budapesti divízió 1/A csoportos vb-t, és magával vitte az elitbe Dániát.

A világbajnokság utolsó mérkőzésére visszatért a sérülés miatt szinte három teljes meccset kihagyó Mayer Fruzsina. A találkozó kiválóan indult: Ausztria a 6. másodpercben tilos felszabadítást ütött, a 21. másodpercben pedig már vezettünk is Gasparics Fanni góljával (1-0). A 3. perc elejétől perceken át a kiállításoké, és az abból adódó speciális játékoké volt a főszerep. Eljött az első emberelőnyünk, ami csak másfél percig tartott, de ezúttal nem gól miatt, hanem mert Kreiszt kiküldték a büntetőpadra. A 4 a 4 elleni játék során Meixner kiugrott, szólóját góllal zárta (1-1). Az osztrák fór is gyorsan lezárult, Verworner ütközött szabálytalanul. Mire Ausztria kiegészült volna, Kraus gáncsolt, majd 35 másodpercre rá Gowie is azt tette. Az 5 az 5 elleni játék két percig sem tartott, Trummer gáncsolt egy kiugró magyart. A fórban nem voltunk olyan élesek, mint a meccs kezdetén, még tilos felszabadítást is ütöttek a lányok. A folytatásban pontatlan játék volt jellemző mindkét részről. A csapkodó játékot egy jó buli törte meg: Horváth elhozta a korongot, Odnoga lőtt, Jessica Erkt védett. A játékrész utolsó perceiben kiegyenlített csata folyt, a kapusok voltak a főszereplők. Az utolsó percben Huszákot csak gáncsolva tudták megállítani.

A második felvonás több mint egy percnyi magyar emberelőnnyel indult. de nem jutottunk el érdemi lövésig. Az osztrák kiegészülés után volt egy ígéretes Huszák-szóló, de Erkt fogta a korongot. Csapatunk játéka a szlovákok ellenire hasonlított a pontatlan passzok és a saját harmadbeli túlbonyolított korongcipelések miatt. Könnyelműségeink csak Németh Anikó bravúrjainak köszönhetően nem bosszulták meg magukat. A mérkőzés felénél megnyomtunk egy cserét, Pintér Lilit látványosan lerántották. A fórban Huszák kétszer is közel járt a gólhoz, valamint Kiss-Simon lőtt passzai is veszélyesek voltak, de szükségünk volt egy Németh Anikó-bravúrra is, hogy ne találjanak be a vendégek. Az előnytől nem kaptunk azonnal lendületet, csak a 35. perc körül volt a következő veszélyes akciónk. A harmad végén magukra találtak a lányok, Pintér Hanna járt a legközelebb a vezetés újbóli megszerzéséhez, illetve Kiss-Simon próbálkozott egy kapumegkerülős trükkel.

Az utolsó harmadra egy harcias Magyarország érkezett, így hajtós csata kerekedett a szintén lelkes osztrákokkal. A 45. percben a Jókai Szilágyi testvérek majdnem összehoztak egy gólt: Kinga passzát Zsófia nem tudta közelről bekotorni. Három perccel később a cselező Huszákot akasztották, 18-asunk pedig Kiss-Simon passzából majdnem büntetett. Ami nem jött össze a 18-asunknak, összejött a 2-esünknek. Gasparics szólóját még védte Ekrt, ám a korong a kék vonalon álló Németh Bernadetthez került, aki hatlamas gólt vert Ausztriának (2-1). Öt és fél perccel a vége előtt újra 5 a 4 ellen támadhattunk, nyomtunk, de nem jött a harmadik találat. A Jókai testvérek után Pintérék is közel jártak a családi örömhöz, Lili passzát Hanna a kapusba lőtte. Kevesebb mint két perccel a vége előtt Németh Bernadett kilőtte a korongot a pályáról, Ausztria emberelőnybe került, időt kért. A vendégek 6 a 4 ellen támadtak az egyenlítésért, és az azzal járó feljutásért.  Hősiesen kibekkeltük.

Magyarország 2-1-re diadalmaskodott. Dánia végzett a torna 2. helyén, Norvégia lett a bronzérmes.

hunaut-noi-190413

Fotó: Mudra László/MJSZ

A budapesti női divízió 1/A-s világbajnokság végeredménye:

1. Magyarország 13 pont (5 mérkőzés)
2. Dánia 9 (5)
3. Norvégia 9 (5)
4. Ausztria 8 (5)
5. Szlovákia 6 (5)
6. Olaszország 0 (5)

A budapesti női divízió 1/A-s világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2019. április 7., vasárnap, 17:00: Magyarország?Norvégia 2-1
2019. április 8., hétfő, 17:00: Magyarország?Szlovákia 1-2 b.
2019. április 10., szerda, 17:00: Magyarország?Dánia 6-2
2019. április 12., péntek, 17:00: Magyarország?Olaszország 9-0
2019. április 13., szombat, 19:30: Magyarország?Ausztria

A női válogatott bő kerete a világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Nehring Stephanie KMH Budapest
Németh Anikó KMH Budapest
Tóth Zsófia Óbuda HA
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Mayer Fruzsina Vasas
Németh Bernadett KMH Budapest
Odnoga Lotti
Dartmouth (USA)
Tóth Enikő
Lakers Kärnten (AUT)
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Marilyn
Gowie Alexandra
University of Alberta (CAN)
Horváth Tifani KMH Budapest
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea (SWE)
Kiss Andrea FTC
Nooren Averi KMH Budapest
Pintér Hanna FTC
Pintér Lili
SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra KMH Budapest
Seregély Míra MAC Marilyn

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edző: Mika Väärälä
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: dr. Benczenleitner Ottó
Fizioterapeuta: Magyar Orsolya
Sportmasszőr: Albert Anna
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatorvos: dr. Széplaki Attila
Csapatvezető: Jasó Judit

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum