A Gyergyót kiütötte a Galati, újra előnyben a Brassó

 

Drámaian alakult a székelyföldi csapatok számára a román bajnoki elődöntők harmadik játéknapja.

A Gyergyói HK úgy fogadta otthonában az alapszakaszgyőztes galaciakat, hogy már nem hibázhatott. Ehhez képest az 5. percben hátrányba került, amely a 19. percben tovább nőtt. A Gyergyó a második harmadban sem ért el gólokat, viszont kapott kiállításokat, megkönnyítve a Duna-partiak dolgát, akik köszönték is mindezt, és a második szünetig egy újabb góllal terhelték meg a hazai kaput. A harmadik játékrész első felében aztán a galaciak megduplázták a góljaik számát, eljutottak 6-ig ? Nyeznamov klasszikus mesterhármast ért el ?, ezzel el is dőlt a meccs és a döntőbe jutás kérdése. Az utolsó 10 percben a hazaiak még kozmetikáztak az eredményen, háromszor is betaláltak a galaci kapuba, de ennek már semmi jelentősége nem volt. A Galati 6-3-ra győzött, összesítésben három nagy gólkülönbségű győzelemmel, söpréssel jutott a döntőbe. Mindenképpen meglepetés, hogy az Erste ligás GYHK egyetlen alkalommal sem tudta legalább szorossá tenni a meccset.

A másik ágon a Csíkszereda úgy fogadhatta a Brassót, hogy idegenbeli győzelmével megszerezte a pályaelőnyt. Nem kezdett jól az Erste Liga ezüstérmese, a vendégek jóval aktívabbak voltak, és ez az 5. percben szerzett Tendler-góllal az eredményben is megmutatkozott. A Sportklubot Becze kiállítása rázta fel, olyannyira, hogy emberhátrányban nemhogy gólt nem kapott, hanem a 17. percben egy korongszerzés után Bíró Tamás révén egyenlíteni is tudott.  Ettől lendületbe jött a csíki legénység, az első szünet előtt az első emberelőnyt is sikerült kihasználni a 20. percben, és ezzel átvenni a vezetést. A szünet után is folytatódott a csíki menetelés, a 23. percben már 3-1 állt az eredményjelzőn. Kevesen gondolták volna, hogy innentől már csak vendéggólok esnek a rangadón, de így történt. A harmadik gólt követően Polc helyére becserélt Tőke lehúzta a rolót, elől pedig a 28. percben Bíró Mátyás hozta közelebb a Brassót a hazaiakhoz. Az 50. percben az egyenlítés is összejött. A csíkiak sorsát a végjáték pecsételte meg. Az 57. percben Rokaly kapott 2 percet, az előnyt az 59. percben kihasználták a vendégek. Következett a szinte kötelező kapuslehozatal, ebből szokásához híven Tendler szerzett gólt, ezzel 5-3-ra nyert a Brassó és egyetlen lépésre került a döntőtől. Folytatás péntek este Csíkszeredában.

gyhkgalati

fotó: Gyergyói HK-facebook

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum