Az Islanders a Penguinsszel meccsel a playoffban

 

Eddig két pár volt meg az NHL-nyolcaddöntőkben, harmadikként a New York-iak és a pittsburghiek csatlakoztak hozzájuk.

Teljes lett a playoff tizenhatos mezőnye a világ legerősebb bajnokságában, miután utolsóként a Columbus is bebiztosította a helyét a tizenhat között. Ezzel együtt az alapszakasz további mérkőzéseinek is van még tétjük, mivel a nyolc darab nyolcaddöntő közül még csak háromnak a párosítása alakult ki.

Még csütörtök éjjel a Carolina 3-1-re legyőzte a New Jersey Devilst, ezzel kvalifikálva magát a rájátszásba. Ugyanezen a játéknapon a Montrealnak nem sikerült Washingtonban a címvédő ellen is hozni a két nappal korábban véghezvitt bravúrt, amikor a Tampát győzték le. 2-1-es vereségük azt jelentette, hogy ha a Columbus péntek éjjel győz a Rangers otthonában, akkor lezárja a versenyfutást. Ezt Artyemij Panarin hathatós segítségével meg is tették John Tortorella tanítványai, az orosz fenomén gólt lőtt és az egyetlen sikeres rávezetés is az ő nevéhez fűződött, így 3-2-re nyertek. A Blue Jackets a sorsdöntő találkozón nem félt bevetni az első és egyetlen játékost, akit a francia bajnokságból draftoltak az NHL-be. Alexandre Texier Sebők Balázs csapattársaként a finn KalPában töltötte a szezont, annak vége óta viszont 7 meccset játszott az AHL-ben, ahol 5 gólt és 2 asszisztot jegyzett. Első NHL-mérkőzésén közel 12 perc jégidőt kapott, 3 kaput eltaláló lövése volt.

A versenyfutás ugyanakkor itt folytatódik, hiszen a Carolinának 97, a Columbusnak 96 pontja van, ők még helyet cserélhetnek egymással a tabellán. Az utolsó fordulóban mindkét csapat idegenben lép pályára: a Carolina Philadelphiába, a Columbus Ottawába látogat. Az persze kérdéses, hogy valóban van-e tétje annak, hogy melyik csapat kapja a Washington Capitalst (1. wild card hely) és melyik a Tampa Bay Lightningot (2. wild card hely): egyik sem ígérkezik egyszerű feladatnak. A jelenlegi állás szerint Washington?Carolina és Tampa?Columbus párharcokat rendeznének az első körben. Ez még változhat, az viszont biztos, hogy a Boston pályaelőnnyel fogadja a Torontót és az Islanders is a Penguinst.

Nyugaton már egy nappal korábban lezárult a harc a playoffba kerülésért, amikor a Colorado kétgólos hátrányból verte a Winnipeg Jetst, ezzel négy pontra növelve a különbséget az Arizonával szemben. Viszont kelethez hasonlóan ebben a konferenciában sem dőlt még el, hogy melyik csapat végez az első és melyik a második wild card helyen. A Dallasnak 91, a Coloradónak 90 pontja van, előbbi a Minnesota Wildhoz, utóbbi a San José Sharkshoz látogat utoljára. Az biztos, hogy a második helyezett a konferenciát megnyerő Calgaryval játszik. Az első helyezett ellenfele nem ismert, mivel a központi divízióban nagy a versenyfutás a 98 pontos Nashville, illetve a 97-97 pontos Winnipeg és St. Louis között a divízió megnyeréséért. Az utolsó fordulóban a Nashville a Chicagót, a Blues a Vancouvert fogadja, a Jets Arizonába látogat. A tabella állását egészében itt lehet megtekinteni.

Már ismert párharcok a rájátszás első körében:

Boston Bruins?Toronto Maple Leafs
New York Islanders?Pittsburgh Penguins
San José Sharks?Vegas Golden Knights

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum