Muszáj felpörögnie az FTC-Telekomnak estére

   

Igen nehéz helyzetbe kerülhet Fodor Szabolcs csapata, ha nem sikerül alapjaiban más minőségű hokit mutatnia a finálé második meccsén.

Állva hagyta az Erste Liga döntőjének első találkozóján a vendég Szereda az alap- és középszakaszgyőztes ferencvárosiakat, és ezzel máris elvette pályaelőnyüket. Az FTC-Telekom nem tudta hozni azt a gyors és koncentrált játékát, amely jóformán az egész szezonban az élen tartotta. Sok volt a pontatlanság, a ki nem kényszerített hiba, a felesleges szabálytalanság. A Sportklub pedig, amely az UTE elleni elődöntőben is óriási százalékban büntette az ilyesmit, ezúttal is élt a lehetőségekkel. Végeredményben azt lehet mondani, hogy a vártnál sokkal könnyebb győzelmet arattak a csíkiak, és még izgulni sem nagyon volt idejük, olyan gyorsan jött az egyenlítés, majd a fordítás azt követően, hogy a Ferencváros belőtte a harmadik gólját. Ráadásul  ezúttal a Csíkszereda fiataljai is többet tettek bele az eredménybe, mint a Fradi ászai. Rokaly Szilárd volt a meccs pontkirálya 4 gólpasszal, amihez +3-as mutató is társult, Részegh 1+1-et és +3-at, Casaneanu 0+1-et és +2-t hozott össze, míg a másik oldalon Perrier pont nélkül zárt –5-tel, de Tóth Adrián sem volt eredményes, amihez –3-at szedett össze. Arany Gergelynek sem volt szerencséje, a jegyzőkönyv szerint 15 lövésből kapott 5 gólt, ráadásul úgy, hogy ezek jelentős részénél kiszolgáltatott helyzetben volt, le is cserélte vezetőedzője.

Ugyanakkor a túloldalon is van még tér a javulásra. Lundström kapus, akit az UTE is többször meg tudott lepni az elődöntőben, ezúttal sem volt teljesen ura a helyzetnek két gólnál sem. Krasznoszlobodcev, Belov, Taratuhin és Fodor, azaz az első sor nagy része pont nélkül és mínuszban fejezte be a meccset, őket tehát meg tudta fogni a Fradi. A Csíkszereda annak ellenére, hogy papíron nagyon mély kerettel rendelkezik, csak 18 játékost nevezett, 7 hátvéddel és 3 csatársorral játszott, ahol ráadásul a második szünetben kényszerű cserét is végre kellett hajtani, Fodor Csanád megsérült, helyén Horváth László folytatta. Fodor aligha tud a csapat rendelkezésére állni szerda este, vele kulcsembert veszíthet a csapat. Ugyanakkor a harmadik játékrészben Horváth is megmutatta, hogy bármikor rá lehet bízni a szeredaiak 10-esének helyettesítését.

Egy biztos, fel kell pörögnie a Ferencvárosnak szerda estére, ha nem szeretne nagyon nehéz helyzetbe kerülni. Ahogy Fodor Szabolcs a keddi vereséget követően fogalmazott: mintha bokáig érő homokban futva próbálták volna tartani a lépést a villámgyors vendégjátékosokkal. A zöld-fehéreket a negyeddöntő és az elődöntő is eléggé megkímélte, ennek egy hosszú sorozatban lehet jelentősége, de azt a hosszú sorozatot ki is kell tudni vívni. Ehhez az első lépés a második mérkőzés megnyerése és a párharc kiegyenlítése lehet. Máris kulcsfontosságú mérkőzés következik a csatában, minthogy ezt követően kétszer a Vákár Lajos Műjégpályán csapnak össze a felek Csíkban. Ha 1-1 győzelemmel utaznak, akkor biztosan visszatérnek még Pesterzsébetre, ha nem, akkor Nagy Gergőék győzelmi kényszerbe kerülnének idegenben. Szeredában pedig ritkán terem babér az ellenfeleknek, a Fradinak sem sikerült ott nyernie az alap- és a középszakaszban sem. Igaz, a Sportklub sem büszkélkedhetett idegenbeli diadallal az FTC ellen egészen kedd estig.

ftc-scc

fotó: Micheller Szilvia/FTC-Telekom

FTC-Telekom–SC Csíkszereda 7-2

   

Az Erste Liga-döntő második mérkőzésén sem volt egy súlycsoportban a két csapat, csakhogy ezúttal fordított volt a szereposztás.

Hihetetlen gólzáporral kezdődött: a keddi összecsapáson néhány percnyi “felvezetés” után kezdtek el potyogni a találatok, a másodikon erre nem volt szükség, bő két és fél perc után már 2-2 volt a táblán. Roczanov bombájába csak belekapni tudott Lundström, 1-0, Rokaly Szilárd villámgyorsan egalizált, 1-1, Switzer bekotorta Pavuk kipattanóját, 2-1, Belov sem maradt adós, 2-2, ekkor tartottunk 2:33-nál. A folytatásban kicsit megnyugodtak a kedélyek, a Fradi a támadójátéka után megtalálta a védekezőt is, Arany Gergely is visszanyerte az egyensúlyát. Ennek okán a következő gólra közel négy percet kellett várni, Karmeniemi kapu felé lőtt korongját pontos mozdulattal baseballozta be Switzer, nem volt magas bot, 3-2. A gyors csíki egyenlítés harmadjára elmaradt, sőt: emberelőnyben Roczanov játszott meg ügyesen egy szituációt, Lundström lába között ment be, 4-2 a 12. percben, ez volt az első nem egyenlő létszám mellett született találat a párharcban. Ezzel sem volt vége, a 16. percben Jászai lőtt a kékről, többen is takartak, 5-2. Ismét videóztak a bírók, de a kapu előtt hadonászó Pavuk nem ért bele. A szünetig hátralévő időben közelebb álltak a zöldek a hatodikhoz, mint a csíkiak a szépítéshez, a legnagyobb helyzete Nagy Gergőnek volt, közelről vállon lőtte a kapust.

A második menet eleje is a Fradié volt, és viszonylag hamar megszületett az újabb gól, tumultus közepette Tóth Adrián tuszkolta be a játékszert Lundström hóna alatt, 6-2 a 24. percben. Vaclav Novak vezetőedző kapuscserére szánta el magát, bejött Onodi. A fél tucat eléggé elvette a Szereda hitét és energiáit, ezzel szemben a zöldek koncentráltak maradtak, maximálisan uralták a mérkőzést a továbbiakban is. Annyira, hogy Pavuk Attila kiállítását simán kivédekezték, Valcharét ellenben gólra váltották, Rantanen tette a pakkot a sűrűjébe, Switzer beleért, 7-2 a 32. percben, a légiós mesterhármasig jutott. A tempó ezek után lassult, de a feszültség picit nőtt, amennyiben kibontakozott egy-két konfliktus. Az utolsó pillanatokban Anyiszint ütközték le a palánknál ketten is, zokon vette, ellenfele után csapott ütővel, ez véglegest ért, a harmadik harmadra már nem kellett visszajönnie az orosznak.

Az utolsó felvonás jórészt arról szólt, hogy legyen lassan vége az összecsapásnak. A jegyzőkönyvekbe néhány kiállításon kívül nem került be semmi – több ferencvárosi, mint sportklubos –, ezeket azonban gond nélkül védekezték ki a felek. Volt még néhány hevesebb ütközés és nagyobb védés mindkét oldalon, de játékmegszakításból nem sok akadt, pörgött az óra sebesen. Az eredmény már nem is változott, 7-2-re nyert az FTC-Telekom.

24 órával az első összecsapás után – amelyet megsüvegelendő magabiztossággal húzott be a Szereda – 180 fokos fordulat és tökéletes szerepcsere ment végbe. Az első percek viharos adok-kapokja után Fodor Szabolcs együttese magához ragadta a kezdeményezést, végig az történt a jégen, amit a zöldek akartak, győzelmük a negyedik-ötödik góltól egy pillanatig sem forgott veszélyben. Egálról folytatódik tehát a finálé Csíkban a hétvégén, úgy, hogy az erzsébeti kezdetek alapján abszolút lehetetlen megmondani, hogy melyik gárda az esélyesebb. Vasárnap estére alighanem okosabbak leszünk ez ügyben.

ftc-scc2

fotó: Micheller Szilvia/FTC-Telekom

Az első pár perc ugyanolyan őrülten kezdődött

   

A Sportklub nem vett részt a sajtótájékoztatón, Fodor Szabolcs FTC-vezetőedző egyedül mondta el meglátásait az Erste Liga-döntő második meccséről.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 800 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Soltész, Muzsik.
Arany: 92,3% (Pleszkán)
K
Lundström: 57,1% (Onodi: 95,0%)
Perrier, Jászai, Walls, Pavuk, Nagy
1
Papp, Belov, Taratuhin, Krasznoszlobodcev, Anyiszin
Rantanen, Karmeniemi, Tóth A., Switzer, Tóth Richárd
2
Salló, Gecse, Valchar, Rokaly Sz., Részegh T.
Hegyi, Sarcia, Farkas L. S., Roczanov, Tóth G.
3
Györfy, Farkas T., Becze, Casaneanu, Bíró
Lengyel, Boros, Dósa, Pozsár, Rafaj
4
Horváth, Rokaly N.
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:45 FTC Roczanov Hegyi
1-1 01:37 SCC Rokaly Sz. Részegh T.
2-1 02:14 FTC Switzer Pavuk
2-2 02:33 SCC Belov Krasznoszlobodcev
3-2 06:28 FTC Switzer Karmeniemi
4-2 11:59 FTC PP Roczanov Hegyi
5-2 15:08 FTC Jászai Nagy
6-2 23:32 FTC Tóth A. Tóth Richárd
7-2 31:15 FTC PP Switzer Rantanen Nagy
34 Kapura lövések száma 26
30 Kiállításpercek 40

A második Fradi–Szereda mérkőzés képei

   

Huszonnégy fotót mutatunk az Erste Liga-döntő szerda esti találkozójáról.

A második Fradi–Szereda mérkőzés góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum