Az év meccsét játssza a Volán az év meccséért

   

A Fehérvár AV19 egy salzburgi bravúrral kivívná a jogot, hogy mindent eldöntő hetedik meccsre kerüljön sor hazai jégen.

Az már jelen állás szerint is tény: EBEL-története legjobb szezonjainak egyikét produkálja a magyar csapat. A Fehérvár AV19 eddigi tizenegy indulása során négy alkalommal jutott be a rájátszásba, ám a negyeddöntőből egyszer sem sikerült továbblépnie. 2010-ben az első meccset a Volán nyerte, ám a következő négyet a Vienna Capitals, így 4-1 lett a párharc vége, míg 2014-ben söpört a Bolzano. A két legjobb eredmény során 2-4-es összesítéssel esett ki a fehérvári gárda, 2012-ben az Olimpija Ljubljana, 2015-ben a Vienna Capitals jóvoltából, utóbbi ellen az első két találkozót behúzta, de utána nagyobb playoffrutinjával felülkerekedett a favorit. Az idei párharc különlegessége, hogy a Bajnokok Ligája-elődöntős Red Bull képtelen volt pénteken beütni az első meccskorongot.

Ennek megakadályozása érdekében elképesztő produkciót kellett kitenniük a jégre a vendéglátóknak. A rendes játékidőben jórészt végig dominált a Salzburg, amit a 15-43-as kapura lövési mutató is híven illusztrált. Mac Carruth azonban fergetegesen fogott, a védekező játék is rendben volt, majd 1-1 után a hosszabbításban igencsak odatették magukat a kékek, és ezúttal a maguk javára fordították az éles helyzetet. A két alkalommal, amikor a párharc során győzött a Volán, előbb 0, majd 1 gólon tartotta az ellenfél félelmetes csatárait.

Nyilvánvaló, hogy egy annyira remélt salzburgi diadalnak is ez lenne a receptje. Kapusteljesítmény, hibátlan, önfeláldozó, extatikus védekezés, bravúros helyzetkihasználás. Az bizonyos, hogy Andreas Brucker csapata neki fog esni ellenfelének, de az is, hogy ez a Volán nem hagyhatja magát, és éles lesz megint. “Ki kell élveznünk azt a remek érzést, ami akkor adódik, amikor legyőzöl egy olyan nagyszerű csapatot, mint a Salzburg” – mondta Hannu Järvenpää vezetőedző a klub videóelőzetesében. Hogy csoda lenne, ha ez még kétszer megtörténne a következő három napban? Talán az, de láttunk már ilyet, nem is egyszer. Idegenben is, a középszakaszban, amikor 4-1-gyel jöttek haza Háriék. A lényeg, hogy nem túlzás az esti csatát az év meccsének titulálni. Az eredményen múlik, hogy lesz-e ilyenből még egy az idén.

A mérkőzés este negyed 8-kor kezdődik Salzburgban, és a Digi Sport élőben közvetíti. Miként arról már beszámoltunk, a Fehérvár közös ingyenes meccsnézést szervez az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba a szurkolóknak.

carruth

Red Bull Salzburg–Fehérvár 6-1

   

Magabiztosan húzta be az EBEL-negyeddöntő hatodik meccsét a Salzburg.

Hatalmas tempóban kezdett a Red Bull, a játék jórészt a mieink védekező harmadában zajlott, kontrákból sem sokra futotta eleinte. Az első hazai fór kimaradt, ám röviddel a Volán kiegészülése után szerencsétlenül pattant a pakk Carruth kapuja mögött, a bal vas mellől bepaskolhatta Rauchenwald, 1-0. Ezután a Fehérvár percei következtek, jó néhány veszélyes helyzetet sikerült kialakítani a túloldalon, a nyomás emberelőnnyé érett. A legeleje ígéretesen alakult, a folytatása nem, megtört a lendület, a Salzburg visszavette az irányítást, amit kisvártatva egy bődületes Raymond-kapuvas is jelzett. A 17. percben megszületett a Red Bull második gólja, egy lepattant lövés után vágta a korongot a lényegében üresen maradt kapuba Hughes, 2-0 a 17. percben. Kialakult még egy-két veszélyes szituáció a Volán-ketrec előtt, amelyeket sikerült anullálni, miként a következő emberhátrány felét is.

A második menetben is a Salzburg indult meg erőteljesebben, nemcsak a fór maradéka miatt, hanem azután is, igaz, egy Sofron–Stipsicz összjáték után nagy lehetőség maradt ki a magyar bekk előtt. Ezt követően a hazaiak is lőttek egy újabb vasat, majd a vendégek nemkülönben, aztán ismét a piros-fehérek örülhettek, Sofron kiállítását pillanatok alatt gólra váltotta Duncan. Még egy Stipsicz-akció tűnhetett ígéretesnek, utána Meland előtt volt sansz a szépítésre, nem jött össze, igaz, a túloldalon még több helyzet maradt ki. Az utolsó percek a Volánáéi voltak, köszönhetően egy szimpla, majd egy dupla fórnak, de sehogy sem sikerült begyötörni a korongot Michaleknek, maradt a 3-0 a második szünetre. A Salzburgot húsz perc választotta el az elődöntőtől.

Az utolsó felvonás eleje is a Brucker-csapaté volt, ám aztán a Fehérvárnak sikerült felszívnia magát, és egy hibátlan Wishart-lövés meghozta a gólt takarásból, 3-1 a 44. percben. Mielőtt elhihettük volna, hogy még van keresnivalónk, újabb emberelőnyt használt ki a Salzburg, a duplázó Duncan lövésénél nem sokat láthatott Carruth. Másfél perccel később gyakorlatilag véget ért a történet. Egy páros kiállítás nyomán négy a négy ellen Schiechl a saját kipattanóját kotorta be, 5-1 a 48. percben. A folytatásban végig a Red Bull dominált inkább, és az 55. percben be is zúdult a hatodik közvetlenül egy buli után.

Összességében megérdemelten jutott tovább a Salzburg, a Volánnak ezúttal is két meccset sikerült elhoznia az EBEL-negyeddöntőben, akárcsak 2012-ben és 2015-ben. Ezzel együtt kicsit sem volt ez rossz szezon a magyar csapat részéről. Hogy van mire alapozni ezután is, nem vitás, érdeklődve várhatjuk, miként folytatódik az építkezés Székesfehérváron.

rbs-avs

Magyarországon erre nagyon büszkének kell lennünk

   

Hannu Järvenpää vezetőedző és Szabó Krisztián csatár gyorsértékelték a Fehérvár AV19 idei produkcióját.

EBEL, 2307 néző. Játékvezetők: Smetana, Stolc, Kontschieder, Schauer.
Michalek: 95,7% (Herzog)
K
Carruth: 87,8% (Kornakker)
Regner, Heinrich, Huber, Schiechl, Baltram
1
Tikkanen, Stipsicz, Sárpátki, Hári, Erdély
O'Neill, Raymond, Herburger, Duncan, Hughes
2
Wishart, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Trattnig, Viveiros, Raffl, VandeVelde, Gazley
3
Szabó D., Harty, Vanttinen, Sarauer, Meland
Jakubitzka, Schreier, Feldner, Rauchenwald, Cijan
4
Beukeboom, Phillips, Szita, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:22 RBS Rauchenwald
2-0 16:23 RBS Hughes Herburger Viveiros
3-0 29:08 RBS PP Duncan Hughes Raffl
3-1 43:58 FHA Wishart
4-1 46:12 RBS PP Duncan Heinrich
5-1 47:39 RBS Schiechl Baltram Viveiros
6-1 54:05 RBS O'Neill Schiechl
49 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 10

Az idei utolsó Red Bull–Volán összefoglalója

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum